Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 6. szám

7G Magyar Jogász-Ujság VII. évf. Joggyakorlati szemle. * Érintettük már előző alkalommal az örökös bizonytalanságot, mely joggyakorlatunkban a czég jogi természete tekintetében észlelhető. Kifejtet­tük, hogy a czég nem önálló jogi személy, csak a kereskedő neve Ehhez a kérdéshez kapcsolódik egy másik, a német irodalomban ujabban sokat vitatott kérdés, t.i. az, vájjon vagyontárgy-eaczég? Alkotórésze-e a vagyonnak ? Ehhez képest van-e benne jogutódlásnak helye ? Tárgya-e az örökö­södésnek? Szolgálhat e végrehajtás alapjául? Felveendő-e a csődleltárba ? A győri tábla nem­régiben skrupulus nélkül alkalmazta a czégre a successiónak fent is emiitett kardinális szabályát.1) Valaki be nem jegyzett kereskedő czégét át­ruházás utján megszerezte s azt a most már a jogutódlásra utaló toldattal be akarta jegyez­tetni. A tábla a kérvényt elutasította, mert a jogutódot több jog meg nem illeti, mint amennyi a jogelődöt megillette ; mivel pedig az átruházó czege bejegyezve nem volt és igy őt a keres­kedelmi törvény 16. §-a értelmében a 12. §-ból folyó jog meg nem illette, ezt a jogot folyamodó az átruházással, illetve az átruházónak bele­egyezésével meg nem szerezhette s igy a jog­elődjétől átvett üzlet czégbejegyzésének hiányá­nál fogva saját czégének oly módon való be­jegyzését, hogy az a jogutódlást a kérelemnek megfelelő módon feltüntesse, nem kérhette. Persze itt ismét kénytelen vagyok a tábla felfogásának ellentmondani. Saját érvelésem helyett hadd álljon itt Sohm egy klasszikusan szabatos fejtegetése. Másrészt — folytatja Sohm egyébként itt kevésbé érdeklő okoskodását •— vannak pénzértékü jogok, amelyek mégsem vagyonjogod. A czégjog a kereskedő számára pénzt érő jog s mégsem vitás, hogy az nem vagyonjog: nem tárgya a hagyatéknak, (az örököst, mint olyant a czég nem illeti meg), nem tartozik a csődtömeghez, nem lehet végre­hajtás tárgya, nem idegeníthető el, nem adható bérbe, nem terhelhető meg, kivül áll a vagyon­jogokra vonatkozó szabályok körén. A czég még a kereskedelmi üzlettel együtt sem „ruházható át" jogi értelemben (daczára a német keresk. törv. 23. §-ának 3j. A czég megszerzőjét nem az elidegenítési ügylet erejénél fogva illeti (tehát nem is szerzi az azt meg az „elidegenítés" által), hanem csupán azon ténynél fogva, hogy a megszerző a czéget használja (v. ö. német K. T. 17. §. 1. bek.). A czég használata a tör­vény rendelkezései értelmében megengedett használat (német K. T. 22. §. 1. bek.). Ezt akarja az „elidegenítés" lehetősége kifejezni. Épp oly kevéssé lehet a czéget bérelni vagy haszon­élvezettel terhelni (daczára a német K. T. 22. §. 1) Győri T. 1950/1907. sz. 2) Archív für ziv. Praxis 28. köt. 2. füz., 181. lap. 3) Nálunk: 1875. XXXVII. t.cz. 12. §. 2. bek.-nek). A kereskedelmfüzlet „bérlője", illetve „haszonélvezője'' az üzletet természetesen mint sajátját birja: az üzem (az üzleti tevékenység, mely az üzlet lényege) az ő sajátja, nem a másé. Lehetetlen a „bérlőt" vagy „haszonélve­zőt" ugy elképzelni, hogy az csak idegen üzlet használatára volna jogosítva. Ebből következik, j hogy a kereskedelmi üzlet haszonbérlete nem haszonbérlet a német polg. tkv. 581. s köv. §§. értelmében, csak ahhoz hasonló jogügylet: az üzlet nem vagyontárgy. A „bérlő" üzlete az ő üzlete éppúgy, mint azé, a kire az üzletet „átruházták". „Bérbeadás" és „átruházás" közt I ebből a szempontból semmiféle különbség nincs: | amily kevéssé bérbeadás az egyik, éppoly kevéssé átruházás a másik. Csakhogy a „bérlő" időszaki szolgáltatások teljesítésére köteles, és arra, hogy a „bérbeadónak" a bérleti idő lejár­tával ugyanazon üzlet továbbvitelének tényleges lehetőségét megszerezze. Ennek megfelelően a „bérbeadódtól származtatott czég most már az ő czége, az ő kereskedelmi neve, mely alatt ő a saját üzletét folytatja. Övé a czég nem a „bérlet" alapján, hanem a tényleges használat alapján (német keresk. törv. 17. §. 1. bek.), azonban az övé jogosultan mindaddig, míg a „bérleti" jogviszony tart. A bérleti idő lejártá­val megszűnik a bérlő joga a czég használatára, és pedig ipso jure; visszaadási kötelességről (német polg. tkv. 556 § ), vagy a visszaadásnak csak lehetőségéről is szó sincs. A bérletre és haszonélvezetre vonatkozó jogszabályok a keres­kedelmi üzletre és czégre nem nyernek alkal­mazást. Csak bizonyos szük határok közt vihe­tők azok át e jogviszonyokra a felek megálla­podásához képest. Ami a czég örökölhetőségét illeti, Binclerl) tévesen nevezi a kereskedelmi üzletet (a tevékenységet !) a forgalom tárgyának, mely azonban mégsem tartozik a hagyatékhoz — ami önellentmondás. A czégről ennek meg­felelően azt mondja, hogy az oly jog, mely öröklés tárgya, anélkül hogy a hagyatékhoz tartoznék, mert az üzlet sem tartozik oda. Az egyik eredmény épp oly kevéssé kielégítő, mint a másik. A czégjog személyjog jellegű, amint ezt helyesen tanitják mindenfelé. Ezért nem tartozik a hagyatékhoz és nem öröklés tárgya. Az örökös csak abban a helyzetben van, hogy jogosult az örökhagyó czégét használni és azt a használat által a saját czégévé tenni, ha az örökhagyó üzletét tényleg folytatja2). Az örökös ugyanabban a jogi helyzetben van, mint maga az örökhagyó, akinek czég­használati joga szintén attól függ, hogy az üz­letet folytassa — csakhogy az örökhagyó szá­mára minden üzlet, nemcsak ez az egy, „az ő" üzlete. Az a körülmény, hogy czégjog át nem örökíthető és hogy az örökös számára mégis nyitva van az a jogi lehetőség, hogy a czéget 1) Rechtsstellurig des Érben, I. köt. 34. 1. 2) Igy már Strohal, Erbrecht, III. kiad. I. köt. 22. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents