Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 3. szám - A párbaj Amerikában

40 Magyar Jogász-Ujság VII. évi A pótvizsgára 3 jelölt jelentkezett és mind a három a vizsgát le is tette. Ezek szerint az összes 527 vizsgázóból 349 képesítetett, 90 visszautasittatott, 88 pedig pótvizsgára utasíttatott, tehát a visszautasitások száma 17%-ot, a pótvizsgára utasítottak száma 16-1%-ot, az összes bukások 33-7%-ot tesznek ki. Az előző 1906. évben — a mikor csak teljes viszszautasitások voltak még — a vizsgázóknak 186°/oa bukott meg. — Birói Vizsgálatra 1907. évben 189 jelölt jelentkezett. Ezek közül első vizsgát tett 157, pótvizsgát 20, ismétlő vizsgát 11, miniszteri engedélylyel ismételt 1. Az első ingyen vizsgázók közül 125 képesittetett (180%), 15 egészen visszavettetett, 17 pótvizsgára utasíttatott. A pótvizsgára jelentkezettek közül 2 visszautasittatott, 18 képesítést nyert. Az ismétlők közül 10 képesittetett, 1 pótvizsgára utasíttatott, a miniszteri engedélylyel ismétlő 1 jelöltnek vizsgáját a bizottság elfogadta. A 189 vizsgázó közül 154 nyert képesítést (1 kitüntetéssel, 71 egyhangúlag), ami 77'3°/onak felel meg, mig 17 jelölt vizsgája egészen, 18 jelölté részben nem talállatott elfogadhatónak. — A Magyar Jogászegylet mult hó 11-én tartott ülésén dr. Reitzer Béla budapesti ügyvéd előadta a „telekkönyvbe vetett bizalom oltalmának határairól" irt s a jogászegyletnek tavalyi pályázatán dijat nyert értekezését. A tanulmány abból indult ki, hogy a telekkönyvi rendszerek kérdése tisztán technikai kérdés, melynek az a rendeltetése, hogy az ingatlanokon teendő változásokat mindenki által szemlélhető módon tüntesse fel. Legnagyobb gyarlósága a telekkönyveknek abban áll, hogy a rajtuk beálló jogváltozásokat nem maguk az ügyleti felek hozzák látre, hanem rajtuk kivül álló hatósági közeg. Csakis igy fordulhat azután elő, hogy a telekkönyv és a valóság egymástól eltávolodnak és más a valóságos jogeset, mint amit a nyilvánkönyv feltüntet. A nyilvánkönyvi bizalom oltalmára éppen ott van szükség, ahol disharmonia van a tényleg létező és a telekkönyvből kitűnő joghelyzet közt. S minél nagyobb tere van a nyilvánkönyvi oltalomnak valamely törvényhozási területen, annál tökéletlenebb az illető telekkönyvi rendszer. A czel tehát nem az, hogy az ex post való oltalom kiterjesztése által teremtsünk harmóniát valóság és telekkönyv közt, hanem, hogy praeventive elejét vegyük annak, hogy az emiitett diserepantia létrejöhessen. A telekkönyvi és telekkönyvön kivüli jogosultak érdekküzdelme a megtámadási perek képében játszódik le. Ahol a megtámadási terület kapuja kinyilik, ott végződik a nyilvánkönyvi oltalom, mert a törvény azáltal, hogy megtámadásnak teszi ki az illető jogosultságot, kirekesztette azt az oltalom fedele alól. Két szempontból lehet megvonni e határokat: tárgyi és személyi szempontokból. A modern törvényhozások az első megkülönböztetést elejtik. A Tervezet ellenben magáévá teszi ezt és az ingyenes jogszerzést elvileg nem részesiti oltalomban. Ezen szabályozási mód nem kielégítő, mert védelemre jogosult érdekeket is sért. Az ingyenes ügyletek közé ugyanis nemcsak az ajándék, hanem a hitbér, hozomány, hagyomány és mindazon ügyletek tartoznak, melyeknek lukrativ elemük is van. Több mód is kínálkozik, melyek mellett ezen tisztességes érdekek oltalma biztositható. Rosszhiszemüségi praesumptió, vagy csődön kivüli megtámadás sokkal igazságosabb szabályozási módok. Sokkal nehezebb és fontosabb a személyi oltalom határainak megszabása, a törvényhozások által elfogadott rosszhiszemű formula tárgyi kritériumok hiányában semmitmondó. Kiindulási pontot maga a tulajdonátruházási ügylet adja, mert csak előző ily ügyletről szóló tudomás rosszhiszemű. A telekkönyvi törvények azonban szétdarabolják ez ügyleti folyamatot és ennek egy darabjával helyettesitvén az egész ügyletet, ami által az mesterségesen szétforgácsolódik s lehetőséget nyújt annyiféle visszaélésre, a hány részből az ügyleti complexum áll. Ennek megelőzése csakis a helyi és időbeli egységetités által érhető el. Az ügyletrészektől ellenben mindenféle tulajdonátszállitó hatály megtagadandó. A forma szigorítása ellen a forgalom megbénítása, pénz és időveszteség és jogi szabadelvüség tekinteteiből felhozott kifogások alaptalanok, mert a szigorúbb forma nem ellenkezik népünk tudásával, nem kevesbíti a szükséges átruházások számát, nem okoz szemben a jelenlegi helyszínelő és kiigazítási eljárásokkal több költséget. Népünk tudatában nem élhet más rendszer, mint a mai telekkönyvi rend, mert a mai generáczió nem ösmer mást, mint a mai rendszert, amely mellett élők közti önkéntes tulajdencsere csak telekkönyvi bejegyzéssel jöhet létre. Elejét lehetne e visszaéléseknek venni az ujabban tulajdoni papíroknak a mai telekkönyvi rendszer keretében való teremtése által is, mert e mellett többszöri eladások a tényleges átadás szükségessége miatt ki volnának zárva. Az értekezés legközelebb megjelenik az egyesület kiadványai sorában. Reichard Zsigmond táblabíró előadásában tűzte napirendre az uzsorajavaslat tárgyalását az Egyesület. A folyó évi január hó 25-én tartott ülésén abból indult ki az előadó, hogy a javaslat az uzsora magánjogi és büntetőjogi szankezióját helyesen különbözteti meg. Azon határvonal azonban, amelyet a javaslat a magánjogi és büntetőjogi meghatározás között von, nem elég szabatos. Előadó szerint magánjogi kifogás lehetőségét sokkal tágabb körben lehet és kell megadni, mint a melyben a büntetés lehetséges és szükséges. A mint egyrészről a jóhiszeműség és tisztesség érdekei megkövetelik, hogy a legnagyobb szigorral tagadjuk meg a jogvédelmet a magánjog szempontjából attól az ügylettől, mely más inferieris helyzetének kiaknázását jelentené, addig másrészről legnagyobb óvatossággal kell lennünk abban a kérdésben, hogy mikor nyúljunk a büntetés kényes fegyveréhez. A törvény mely e különbség figyelembe vétele nélkül szabályozza e kérdést, az uzsora elleni küzdelemben gyengének fog bizonyulni, mert a tulszigor lehetetlenné fogja tenni, hogy a védelem oly magánjogi esetekben megadassék, a melyek magánjogi védelmet megérdemelnék, de a büntető szankcziót nem. Az eljárás tekintetében a javaslat azt az újszerű elvet akarja behozni, hogy az uzsora büntető Ítélettel való megállapítása a netán ellenkező magánjogi Ítélet meghozatala után is perújítás nélkül legyen a polgári eljárásban figyelembe vehető. Ez az érdekes eszme azonban a javaslatban nincs kellő részletességgel keresztülvive, s ennek folytán homályos és többféle szempontból kiegészítésre szorulna. A javaslat intézkedésének részletes és beható bírálata után az előadó arra a konklúzióra jut, hogy az uzsora büntetőjogi meghatározása a javaslatban túlságosan tág, a magánjogi meghatározás pedig túlságosan szük és ezért a javaslat a kétféle tényálladék kellő elkülönítésének hiánya miatt a magánjogi védelmet nem képes eléggé megadni, a büntetés eseteit pedig félelmetes mértékben kiterjeszti. Az élénk tetszéssel fogadott előadás után Schwarz Gusztáv egyetemi tanár szólalt fel és kifejtette, hogy az előadó által kifejtett aggályokat osztja. Sőt ő azokon túlmegy, mert ő egyáltalán bizalmatlansággal fogadja, hogy gazdasági kérdésekbe büntető rendelkezésekkel avatkozik az állam. A magánjogi uzsora fogalmát tulbönek tartja, félő, hogy a büntetőségi fogalomba is nem közveszedelmes ügyelmek fognak belesoroztatni. Maga az a disztinkezió, melyeta javaslat a hitel-s a reáluzsora közt tesz, nem teljesen precziz, ezt példákkal szellemesen illusztrálja. Sajátságos helyzetet fog teremteni az értelmi gyengeségnek a tényálladéki elemek közé való felvétele, mert a javaslat szerint az ügylet sommás, ez pedig hivatalból konstatálandó, s igy előáll, hogy valaki,