Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 22. szám - Pedro Dorado

210 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. lánczolatok utolsóelőtti hatásának tekintik, amelynek eisö határvonalai a lét eredetének az éjszakájában vesznek el s amelynek az utolsó eredménye határozottan : a cselekvés." 4. Az inditó okok ugyanazok lehetnek abban, aki azokat ismeri s aki ismervén azokat, összhangban cselekszik velük, mint abban, aki nem tudja, hogy ö azoknak a hatása folytán cselekszik. Ugyanazok lehetaek az elmebetegeknél, mint az épelméjüeknél s egyenlő erejük lehet mind a kettőben. 5. A büntetésnek az inditó okokra alapítása a következő két dolog egyikét iöltételezi: vagy azt, hogy a tettes képes uralkodni • z inditó okok fölött s ez esetben teljesen a klasszikus elméletet kell elfogadnunk; vagy pedig azt, hogy a tettes nem képes fölülkerekedni az inditó okokon s ez esetben a determinizmust kell elfogadnunk a maga teljességében. Az előbbi esetben el kell fogadnunk a regi iskola egész büntető apparátusát; az utóbbi esetben pedig brutális és igazságtalan dolog lesz egyformán büntetni azt, aki nem tudja, ho^y mit tett s azt is, aki annak teljes tudatában van. 6. Ha — amint maguk a pozitivisták is elismerik — igazságtalan dolog kéiféle súlynak és mértéknek az alkalmazása a büntetőjogban, akkor hogyan alkalmazhatjuk azt épen a büntetéseknél ? Miért veszszük tekintetbe az inditó okokat az egyik bűntettesnél s miért nem a másiknál is? Vájjon a társadalmi reakezió különböző, aszerint, amint elmebetegekről, vagy pedig épelméjű egyénekről van szó ? Vájjon az egyi< esetben a fenyítésnek büntetési jellege van, a másikban pedig nincsen ? S ha nem igy van, ha a büntetés védelem, a bűncselekmény támadás s ha amaz akczió, emez pedig reakezió, akkor miért kell mérlegelni a czélnál az indító okot, a szándékot és akaratot ? 7. Az ilyen kritérium ellentmond az iskola általános elvének. így Ferri is azt hirdeti „Omicidio" czimü munkájában, hogy az embernek teljes tudata lehet a bűnös ösztönökről, de mindazonáltal nem képes azokat leigázni. 8. Végül : ha a veszélyességet elismerjük a büntetés mértékéül s ha a pozitivistákkal elfogadjuk a jellem osztályozásának az elméletét, akkor rendkívül igazságtalan ellentmondásokba keveredünk. Lesznek esetek, a melyekben a külső jellem, az egyén felszíne, jelen létezési módjának az oka, harmóniában leszabelső lényeggel s ekkor a bűntettest ösztönző indit6 okok hü kifejezései lesznek jellemének. De lesznek olyan esetek is, amelyekben az eltérés szemmel látható lesz s akkor az, akit — bűnös szándékai miatt — javíthatatlan bűntettesnek minősítünk, olykor alapjában véve kiváló ember lehet, aki csupán a médium miatt vétkezett; akit pedig kisebb bűntettesnek hiszünk, talán megrögzött bűntettes. Ami már most a büntetésnek az egyikre és a másikra való hatását illeti, azt könnyen elképzelhetjük. A védelmi elmélet hivei tehát ellentmondásban van" nak, mert sem a régi doktrínával nem sikerült szakitaniok, sem pedig az ujat nem sikerült egész terjedelmében felölelniök. A cselekmények mértékét — anélkül, hogy a logika ellen vétkeznénk — másban is megtalálhatjuk, mint az akaratban. Vegyünk föl egy példát; vegyük a Ferri példáját: a holt tmbert. Tegyük föl mi is» hogy valaki erőszakos halált halt. Vájjon épelméjű vagy elmebeteg volt a tettes ? Mik voltak a tett inditó okai ? Törvénvesek vagy töménytelenek, társadalmiak vagy társadalomellenesek? Ferri igy felel: „Az első esetben, a törvényes inditó okok esetében, szerencsétlenségről van szó. Aki ölt, azt jogos védelemben vagy pedig a törvény megbízása folytán tette. Nem forog fönn jogellenes tett." De vaijon csakugyan a szándékhoz kell folyamodnunk ez esetben, hogy ily választ kapjunk ? Nem; legyünk logikusak s ne erőltessük a doktrínát A problémát egyszerűen meg lehet oldani: elég azt tekintenünk, hogy midőn aó indító ok törvényes volt, sérelem történt, amely reakeziót von maga után és hogy midőn az inditó ok törvényes, akkor nem sérelemrő', hanem a sérelem elleni reakczióról van szó, mint midőn valaki a törvény meghagyása, avagy a maga életének a megmentése czéljából öl. De vannak még más fontos és figyelembe veendő okok is. íme: 1. Ha a bűncselekmény a szervezett társadalom ellen elkövetett sértés, ha az a pozitív jognak a megsértése s ha az a szilárd intézmények elleni merénylet és ha a módosulás és a változás csakugyan társadalmi törvények, akkor vájjon csakagyan bűncselekményt követnek el azok, akik ezen evolueziónak az elősegítésére megsértik a létező jogrendet ? Hogyan biztosithatjuk az egyénnek a jogait, a társadalom jogaival szemben ? Az első kérdést illetőleg egy megjegyzést kell tennünk. Nem azon rendkívüli emberekről van itt szó, akik a tudományok vagy a művészetek folyarrát merész újításokkal megvá toztatják; nem a lángelméjü emberekről van szó. Hanem azokról az emberekről, akik anélkül, hogy kim nnének a normálisból, meg akarják valósítani s életre akarják kelteni a bennük rejlő, de még meg sem született eszméket, valamely kollektivitásnak a krbelében. Miás szóval : a forradalomnak a jogosságáról vagy jogtalanságáról van szó. A társadalmi védelem a szervezett jognak a védelme. Ferri határozottan kimondja, hogv a társadalom „a bizonyos történelmi pillanatban létező jogrend föntartása czéljából" büntet. Tehát el lesz nyomva minden változtatási szándék ; a rend biztosítékai : a fogházak, a hadseregek, a birák és a fegyverek. De kérdezzük: lehetséges a társadalomban olyan változás, amely nem forradalomszerüen valósul meg ? Vaijon a forradalom nem a történelem törvénye ? Vájjon a régi és a modern, a reakezió és a haladás s a haldokló és a születendő közötti harcz nem természetes-e? Hogyan definiálhatjuk és állapithatjuk meg azt, hogy forradalmi-e valami, vagy pedig nem az? Hogyan lehet azt megállapítani az eszmék és népek folytonos folyásában ? Az a tan, ami tegnap még forradalmi volt, ma már ártatlan s holnap már túlhaladott lehet. A társadalomnak a századokon keresztül való változásait lehetetlen bűncselekményeknek tekintenünk : őrültség azt hirdetni — mint Ferri teszi — hogy biztosítani kell szt, ami szervezve van, „akár megfelel az a tudományos elveknek, akár pedig nem." A törvények nem a társadalmi öntudat kifejezői ; sohasem is voltak azok. Változnak a szokások, változnak az emberek érzelmei, változnak az aspiráczióik is. A törvénykönyvek mindazonáltal merevek, egyformák és kazuisztikusak maradnak s nem az élő öntudatot testesitik meg, hanem csupán a koruknak az állapotát és uralko ó eszméit és érzelmeit. És akkor nem követnek el bűncselekményt azok, akik a törvénynek ellenszegülnek s nem követnek el bűncselekményt azok a lázadók, akik valamely magasztos eszméért, a törvénykönyvek ellenére élnek; a bűnösök azok lesznek, akik elleneszegülnek az újításnak, a retrográd típusok, a „rend föntartói", az ujitók által becsmérelt intézmények fanatikusai. Mindezekkel szemben a fentebb 1. alatt foglalt kérdésre Dorado a következő feleletet adja: Bűncselekményt azok követnek el s a- megfelelő reakeziót azok T rovokálják, akik a társadalom belső konstitucziójának ellenszegülnek, vagy a.tt megtámadják s akik a társadalom természetes fejlődését gátolják, vagy azzal ellentétbe kerülnek ; nem pedig azok, akik hozzájárulnak ama fejlődéshez, még ha meg is szegnek valamely törvényt, a mely nincs összhangzatban a szokásokkal s amelyet, épen azért, el kell törülni. A 2. alatti kérdésre vonatkozóan a következőképen elmélkedik Dorado : A pozitivisták nem törekszenek kompromisszumra. Ferri például kerüli azt s csupán rövid utalásokat tesz arra nézve. Az ő szelleme két véglet között hánykolódik. A ,Nuovi Orizzonti"-ba.i a szocziálizmusért lelkesedik ; a Socialismo e criminalitá" cimü munkájában pedig az