Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 20. szám - A gyermek mint tanu - Állatpörök

194 Magyar Jogász-Ujság vn. évf. halálesetek alkalmával. — J. T. Mann amerikai lelkész egy folyóiratban leirja azokat a furcsa érzéseket, melyeket akasztott korában átélt. A lelkészt ugyanis a polgárháborúban kémnek nézték a szövetségesek s Barancas erődben felakasztották. De csak négy perczig lógott a fán, mert egy tiszt levágta. „Mikor a deszkát kirúgták alólsm, — irja — az volt az érzésem, mintha egy gőzkaíán lenne bennem s ez föl akar robbani. Ereimben megtorlódott a vér s mintha erőszakkal akart volna magának utat keresni. Egész idegrendszeremben rendkívül fájdalmas zsibbadást éreztem, aminőt azelőtt sohasem tapasztaltam. Azután egyszerre csak megkönnyebbültem s oly rendkívül kellemes érzés fogott el, aminőt le sem tudok irni. Egyszersmind tejszínü fehér fény jelent meg szemeim előtt, átható édes ízt éreztem a számban s bájos zenét hallottam. Mintha miriád énekhang egy leírhatatlanul szép melódémiába egyesült volna. Mikor ismét visszatértem az életbe, ez oly fájdalmas volt, hogy a mártírok szenvedése se lehetett nagyoab. Mintha minden egyes idegszálam külön fájt volna s orromban s ujjaim hegyében őrült fájdalom tombolt. Félóra múlva mindennek vége volt, de India minden kincséért sem élném át még egyszer. A gyermek mint tanu. Faggiani olasz tanítónő tanulmányt irt erről a témáról a „Rivista di psicologia applicata" czimü folyóiratban, mely tanulmánynak az iskolában végzett hosszabb megfigyelések eredménye szolgált alapul. A tanítónő egyszer azt a mesét költötte és mondta el az iskolában 9—11 éves leánykáknak, hogy egy koldusleánykát látott az iskolaépület körül ólálkodni, amint kezecskéjét alamizsnáért nyújtotta eléje, vájjon a koldusleánykát látta-e közülük valaki ? Nyomban tiz leányka állt fel és azt állította, hogy látta a koldusleánykát, husz pedig emlékezni vélt reá, sőt még az öltözékét is leírták ; csak éppen öten nem emlékeztek a koldusleánykára. Tehát csak erre az öt leánykára nem volt hatása a szuggesztiónak ! Egy hölgy arról a majomról beszélt el néhány apróságot, amelylyel még gyermekkorában olyan sokat játszadozott a szülői házban. Erre a hölgy öt esztendős, okos fiacskája megszólalt és váltig erősítette, hogy ő is emlékszik arra a majomra s még azt is elmondta, mily dühösen ugrott reá a majom, hogy megharapja őt, ő pedig ugyancsak elnáspágolta a csúf állatot. — De hát hogyan beszélhetsz ilyeneket, — szólt feddő hangon az anya, — hisz akkor te még a világon sem voltál. A gyermek azonban nem engedett az igazából, sőt még apróra le is irta a majom külsejét. Néha egész regényt eszelnek ki a gyermekek. Egy kilencz éves fiu, styja tilalma ellenére el-elkóborolt néha. Egy alkalommal azzal védekezett, hogy amint az ablakból kitekintett, észrevette, hogy egy bácsi integet felé, mintha hivná, hogy jöjjön le az utczára. Le is ment a bácsihoz, aki magával vitte a város végére s ott rettenetesen elverte őt. Kétségbeesésében kiáltozni kezdett, mire egy rendőr — még a számát is megjelölte — szabadította ki a haragos bácsi kezei közül s egészen hazáig elkisérte. Az atya erre a rendőrségre akart menni, hogy panaszt emeljen a brutális ember ellen. Ekkor a fiu zokogva megvallotta, hogy mese az egész; a pajtásaival kószálj valahol és madárfészket szedtek. ^V- Állatpörök. Volt idő, amikor az egyházi és világi bíróságok egyaránt nemcsak embereket, hanem mindenfajta állatot, két- és négylábuakat is maguk elé idéztek, amelyeket annak rendje és módja szerint, bűnük nagyságához képest börtönre ítéltek vagy a hóhérnak adtak át. És ez nem is olyan régen volt. Az állatperekben az eljárás különböző volt, aszerint, hogy egy négylábú bűnösről volt szó, vagy pedig rovarokról, hangyákról, sáskákról és hernyókról, amelyeket több oknál fogva nem lehetett egyenként a biró elé vinni. A négylábú delikvens pőrét azonban teljesen ugy tárgyalták le, mintha emberről volna szó. A repülő vagy csuszó-mászó állatokkal megint másképp bántak el, de itt is bizonyos törvényes formák betartásával jártak el. A középkor története számos esetet mutat fel, amikor a nép földjeit és terményeit fenyegető ezen ellenség ellen az egyházi hatóságok védelmét kérte azon az alapon, hogy a sáskákat és hernyókat egyenesen az ördög küldte földjeikre. Erre egy papi biró kiment a földekre, hol a gyalázatos gonosztévők seregestől tanyáztak. A kiküldött papi közeg itt háromszor ünnepélyesen felszóllitotta az állatokat, hogy egy bizonyos napon és ennek bizonyos órájában a bíróság előtt megjelenjenek, ahol egy kirendelt védügyvéd fogja ügyüket képviselni. Persze mondani sem kell, hogy az állatok rá se hederítettek az ünnepélyes felszólításra és amíg a pör napja elérkezett, addig is nyugodtan lakmároztak tovább. Sőt még akkor is folytatták gonosz munkájukat, amikor ünnepélyesen egyházi átok alá vetették őket gonoszságukért, — bár a krónikások adatai szerint az ünnepélyes aktus, a legtöbb esetber, ha végleg nem is, de részben mégis megszüntette a csapást. Németországban, Svájczban, Francziaországban és Spanyolországban századokon át tartottak ilyen állatpöröket, de az igazság kedvéért hozzátehetjük, hogy mindig akadtak felvilágosodott emberek, akik korukat megelőzve, erélyesen tiltakoztak ezen eljárások ellen. De a szokás részben azért maradt fenn olyan soká, mert nem pusztán babonára vezethető vissza, hanem mert szimbolikus és a legtöbb esetben praktikus jelentősége is volt, mint ez az alábbiakból ki fog tűnni. Cabanés dr. „Indiscrétions de l'Historie" czimü legutóbb megjelent müvében hosszabb fejezetet szentel az állatpöröknek, amelyek színhelye különösen Francziaország volt, ahol nem egy groteszk jelenet játszódott le a furcsa perek folyamán. íme, egy példa: 1386-ban egy disznó összemarczangolta egy gyermek arczát. Erre a bűnös disznót törvény elé állították és annak rendje és módja szerint halálra ítélték. A hóhér óriási néptömeg jelenlétében előbb összeroncsolta a disznó orrmányát, melynek helyére emberi álarezot tett, azután a hátsó lábainál fogva felakasztotta a disznót. Ráadásul a kivégzett disznó férfiruhába volt öltöztetve: hátsó lábaira nadrágot, a mellsőkre fehér kezlyüt adtak és a hátán kabát volt. Az érdekes eseményt a falaisi egyház egy freskója örökítette meg az utókor számára. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amint a hóhér egy magas faállványon a méltóságteljesen oldalt álló biró felügyelete alatt éppen a hurkot teszi a disznó nyakára.