Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 19. szám - A tortura Osztrák-Németalföldön a XVIII .században

19 sz. Magyar Jogász-Ujság 181 hanem a biztosítási feltételek utján való megváltoztatásáról beszél. Tegyük fel tehát, hogy ilyen változtatás joghatályát a joggyakorlat joggal tagadja meg. Utolsó kérdés ez esetben az, hogy a törvény szellemének és az üzleti szokásnak ellenére a szerződés már azért is hatályba kell hogy lépjen a kötvény szövegében feltüntetett naptári időpontban, mert a kötvényben bennt foglaltatik. A magyar kereskedelmi törvény 469 §-a abszolút módon előírja egy biztosítási kötvény tartalmi kellékeit. Annak 5 ik pontja szerint a kötvénynek a biztosítás kezdetét és végét kell tartalmaznia. Ezen tartalmi kellékek abszolutak lévén, ezeknek feltüntetése nélkül a kötvény érvénytelen. Ha már most helyes az ismertetett joggyakorlat azon álláspontja, hogy a biztositásnak kezdeteként megjelölt időpont minden körülmények között abszolút módon magyarázandó, akkor ugyanígy volna magyarázandó a biztosítás végeként megjelölt időpont is ! Pedig tudjuk, hogy ez képtelenség ! Mert amiként a biztosítás végeként feltüntetett időpont hatálya már külön kikötés nélkül is a sok mindenféle momentum között elsősorban a visszatérő dijak megfizetésétől függ, épp ugy a biztosítás kezdete külön kikötés esetén minden bizonnyal, de anélkül is a kereskedelmi törvény 473-ik §-a értelmében az első biztosítási dij megfizetésétől Ha a biztosítás végének időpontja abszolút módon nem magyarázható, nem magyarázható annak kezdőpontja sem! * Az ismertetett joggyakorlat eléggé érdekes, hogy fejtegetésem jelentékeny részét szentelhettem annak. Fontossága azonban érdekességét messze túlszárnyalja. A magyar joggyakorlat a magyar legfelsőbb bíróságnak a mult század 80-as éveiben hozott 26. számú teljes ülésü határozata óta nagyobb horderejű de sérelmes voltában páratlanul álló jogelveket nem deklarált, mint a minők az ismertetett irányú határozatokban nyilvánultak. Az ily dekadens s káros joggyakorlat terjedésétől bár bizonyára nem kell tartani, de minden alkalmat meg kell ragadni minél szélesebb körben megróni azt, az itélkezésirány helytelenségéről meggyőzni, annak megváltoztatására reá bírni azokat, akiket illet. A konzervativizmus és a jogfejlődés mindig ellenlábasai voltak egymásnak. ' . • (Folytatom.) JOGÉLET. A tortura Osztrák-Németalföldön a XVIII. században. E czim alatt rendkívül érdekes és becses tanulmányt irt Eugéne Hubert, a liége-i egyetem nagyhírű tanára. Mivel e tanulmány bevezető része világos és áttekinthető megismerést nyújt a közép- és újkori igazságszolgáltatás e barbár intézménye felől, szolgálatot vélünk teljesíteni, midőn a jeles tanulmány egyik "részletét — a tudós tanár lekötelező engedelmével — az alábbiakban bemutatjuk: A tortura — mondja egy korunkbeli kiváló büntetőjogász, — bizonyos mélységű közvetetlen megismerésen nyugszik. A leghazugabb emberben is van bizonyos természetes hajlam annak a megmondására, amit tud, vagy ha annak az ellenkezőjét mondja, akkor is önmaga fölött a saját hatalmát gyakorolja az agya erejétől való nagy függés által. Ha léhát az ilyen embert fizikai kínzásnak vetjük alá, akkor energiájának az összességét vagy nagy részét arra kötelezzük, hogy a fájdalommal szemben ellenállást fejtsen ki s hogy — következőleg — titkát kicsikarjuk. Vájjon a régiek is ismerték-e ezt a szellemes okoskodást ? A történetírók nem szólnak erről s csak azt beszélik el, hogy a tortura megvolt Keleten, Görögországban és Rómában. Századokon keresztül csupán a tanuk gyanánt fölhívott rabszolgákra alkalmazták ; ezeknek a szerencsétleneknek a vallomása csak ugy birt binyitó erővel, ha kínzás folytán csikartatott ki.1) Látjuk, hogy a vádlók torturának vetik alá a vádlottnak a rabszolgáit, hogy vallomásaikban a szükséges bizonyítékokat megtalálhassák; látjuk azt is, hogy sokszor maga a vádlott önként vállalkozik e rettenetes bizonyításra, hogy a vádat megdöntse. A császári despotizmus fejlődésével megszűnt Rómában a polgárok biztonsága. A felségsértés könnyű és ruganyos vádja tolytán tortura alá vették a szabadembereket, különösen pedig a keresztényeket. A hajdan csupán a rabszolgák részére föntartott kivétel a bünperekben általános bizonyítási eszköz lett, amelyet a végtelenig lehetett ismételni.2) Ezen időszaktól kezdve találunk egyes Írókat, akik a tortura alkalmazását támadták. Már Cicero és Quintilianus is tiltakoztak ellene, nem ugyan az emberiesség nevében — az emberiesség erényét a régi kor nem ismerte — hanem azért, mert a kínvallatás folytán kicsikart vallomás gyakran valótlan : a nagy testi erővel rendelkező vádlottak ellent állottak a hóhér erőlködéseinek s magukba fojtották azt a vallomást, amely a vesztüket okozta volna ; viszont a gyönge szervezetű ártatlanok hazugsággal végezték s másoknak a bűneit magukra vállalták, csakhogy a kínzásoktól megszabaduljanak. Mindazonáltal a rendszer sokáig virágzott. A kereszténység e tekintetben csak lassan éreztette befolyását : Gratianus dekrétuma még csak arra szorítkozott, hogy a tortura alkalmazásának a nagy böjtben való fölfüggesztését szorgalmazza. Azonban a tortura, a barbárok által elért haladás mérvéhez képest, ellünt. Ott, ahol a frankok törvényei uralkodtak, nem foglal helyet a rendes bizonyítási eszközök között; legfeljebb csak kivételként találjuk meg, mint a Tours-i Gergely által emlitett Riculf esetében vagy mint a Nagy Károly és a Merovingiek uralma alatt, amidőn azt a varázslókra alkalmazták. ') L. Aristophanes „Békdit", ahol a tortura hét használt nemét találjuk leírva. (Arnaud fordítása, 433. 1.) 2) Valerius Maximus (VI. k. I. f.) egy nyolczszor ismételt tortura esetet említ.