Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 19. szám

178 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. érdekének mindenben ellentmondván, az el­követésre minden motívum hiányzik! Kétség­telenül nem 1 Mert az oly visszaélésnek, való­színűsége szerint a biztosító éves biztosítási periódusok esetén a dij beszedésével vagy behaj­tásával a 365-ik napig késne, amely — mondhatni — s az alantiakból ki fog tűnni — teljesen ki van zárva. Az ily visszaélés nemcsak a bizto­sitónak érdekével, de a bevett üzleti szokások­kal is — tehát a józan ész követelményeivel is — merőben ellenkeznék. Lássuk tehát! Tudjuk, hogy a biztosítók (mondhatni a biztosítás minden ágában kivétel nélkül) az ál­taluk kiállított kötvényeket ügyfeleiknek vagy direct e célra alkalmazott (incasso) ügynökök utján küldik ki, illetve szedik be azoknak diját vagy teszik az utóbbit postai megbízás utján. Hogy e beszedést a kötvény kiállítása után leg­rövidebb időn belül kísérlik meg, azt bizonyítani szintén felesleges, lévén érdekük ezer és egy okból a dijnak minél előbbi és nem minél ké­sőbbi kézhez vétele. Azt sem kell vitatni, hogy a biztositókat nem az első díjrészlet (mely például az élet­biztosítás terén legnagyobb részében vagy talán egészében is a szerzési jutalék által emésztő­dik fel) megszerzésének varázsa indítja vala­mely biztosítási ügylet megkötésére, — mert hisz az első évi dijnál üzleti haszonról szó sem lehet, — hanem indítja az, hogy oly koczká­zati anyagot aquiráljon, amelynél a biztosítás valóságos fennállása, a biztositási szerződés ha­tálya, minél hosszabb időre, lehetőleg a bizto­sítási szerződésben megállapított egész időtar­tartamra nyúljék ki. Hogy ez tényleg igy van, azt szakemberek előtt bizonyítani felesleges, mert hiszen közismeretü azok előtt, hogy a koczkázatnak minél hosszabb időre való felosz­lása közelíti csak meg annak mathematikai vagy szokásos értékét. Minél hosszabb időn át áll hatályban valamely biztosítás, annál kisebb annak átlagos koczkázata és igy annál kedvezőbb az a biztositóra nézve. Minél rövidebb ideig áll fenn valamely biztosítás —- elvontan ítélve — annál nagyobb koczkázatot kell az után a bizto­sitónak viselni. Épp ezért drágábbak a rövid lejáratú biztositások, mint a hosszabb lejáratúak. A hosszú és nem a rövid tartamú biztositások tehát azok az ügyletek, melyeknél a biztosító számbavehető üzleti haszonra tehet szert. Nem látható át ennélfogva, hogy a biztosító, aki pél­dául életbiztosításnál a szokásos orvosi vizsgá­lat alapján jónak, de legalább is a biztosításra alkalmasnak talált biztosított életének koczká­zatát a későbbi mathematice kétségtelenül rosz­szabb koczkázatu években készséggel viseli, de sőt tovább menve azt üzleti haszna érdekében minél hosszabb ideig viselni óhajtja is, miért akarjon kibújni mondhatni kivétel nél­kül, de az életbiztosítás terén feltétlenül leg­jobb koczkázatu első biztositási periódus kocz­kázata alól! De maga a statisztika is ellent­mond ennek, bizonyos lévén, hogy az első biz­tositási periódusban — főként az életbiztosítás­nál — legkevesebb káreset fordul elő. Ha még hozzátesszük azt, hogy a bizto­sitónak a sérelmes joggyakorlatban hallgatóla­gosan imputált rosszhiszemű eljárása sokkal szembeötlőbb, semhogy azt a biztosított felek észre ne vennék, és hogy ennek folytán bizal­mukat vesztve, minden üzleti összeköttetést az ily biztositóval megszakítanának, könnyű be­látni, hogy az ily rosszhiszemű eljárásnak még feltételezésére is motívumot találni igen nehéz. Figyelembe kell vennünk itt még azt is, hogy a biztositási dijnak tent ismertetett kése­delmes beszedése, illetve behajtása esetén el­veszítené a biztosító a dijnak az egész első periódusra, illetve egy egé»z évre járó kama­tát ; nem díjazhatná kellő időben, csak a dij beszedése után díjazni szokott ügynökeit, akikre keresetük késedelmes folyósítása bizonyára nem hatna buzditólag. Nem díjazhatná a kérdéses ügylet után tartalékát sem stb., stb.! Végül ki­tenné magát annak, hogy a biztositási periódus végéig ha vár, ily hosszú idő alatt oly irány­ban romolhatnak meg vagy változhatnak meg a biztosított viszonyai, melyek a kötött, például és főként az életbiztosítási szerződés fentartása, illetve a kötvény honorálása iránti akaratát a biztositóra nézve kedvezőtlen irányban befolyá­solhatná. Ami pedig a kárbiztositást illeti, itt, mondhatjuk, egyenesen elképzelhetetlen, hogy ilyen visszaélésre — már az illető biztosítás természetében fekvőleg is — csak alkalom is kínálkozzék. A fent hivatkozott egyik érv tehát, amely egy lehető, de észszerütlen és a fentiek sze­rint képtelen visszaélés megelőzését tolja elő­térbe, teljesen tarthatatlan. A másik érv — amely jogi érv — azzal védi a sérelmes irányú judikaturát, hogy „ha a kötvény szövegében ki van mondva, hogy nap­tárilag meghatározott időpontban kezdődik a szerződés hatálya, azt az általános föltételek közé eldugott föltétellel érvényteleníteni nem lehet." A magyar kir. Curia t. i. abból indul ki, hogy ha a biztositónak feltétlen joga van a dijat követelni, akkor a biztosítottnak viszont feltétlenül joga van a biztosító társulattól a koczkázat viselését követelni. Micsoda circulus vitiosus ! Hát hallott é már valaki oly biztosí­tásról, hol a biztosító dijat követel anélkül, hogy koczkázatot is viselni hajlandó volna? De viszont hallott-e már valaki oly biztosítás­ról, amelynél a biztosított koczkázatot köve­telhetne a biztositótól anélkül,hogy dijat fize­tett volna! Bizonyára nem 1 És a magyar jog­gyakorlat a biztosítottnak ilyen jogát létezőnek mégis elismeri. A magyar joggyakorlat terem­tette és az itt ismertetett jogállapot szerint a

Next

/
Thumbnails
Contents