Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 10. szám

10. sz. Magyar Jogász-Ujság 119 a törvényhozó: ha a kettős büntetés főelemét, t. i. a börtönt a biró tulszigorunak tartja, e helyett alkalmazzon fogházat. Amott a pénz mint mellék büntetés elesik, emitt ellenben megmarad. Épen a Btk. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés büntette esetében 1897 évi jun. 15 én 10.727. sz. alatt akként döntött a Curia, — s Németh Péter ezt állandó gyakorlatnak tartja, — hogy a 85. §. 3. pontja esetében pénzbüntetés mellékbüntetésként ki nem szabható. Hogy állunk azonban a 85. §. 4. pontjával, mely „vétség esetére* rendőri büntetést ir elő, milyenül a Kbtk. 32 §-a az eljárást s a pénzbüntetést jelöli meg. Három megoldás képzelhető. Első megoldás az, mely szerint a bíróság szabadon mérlegeli, hogy melyik a konkrét esetben megfelelő büntetési nem a kettő közül, sőt együttesen is alkalmazhatja mind a két büntetési nemet. Ez látszik következni az 1896. évi decz. 30-án 824. sz. a. hozott Curiai ítéletből. A második szerint főbüntetésül mindig elzárás alkalmazandó, mellékpénzbüntetés pedig a szerint szabandó ki, amint a Btk. különös része mellékpénzbüntetést is rendel.1) A harmadik értelmében egyetlen büntetés szabandó ki,2) nevezetesen elzárás a fogház bünteséses esetben kihágási sulyu pénzbüntetés a vétségi sulyu pénzbüntetéssel sújtandó vétségre ; tehát a lopás vétségére elzárás, a becsületsértés vétségére pénzbüntetés, a könnyű testi sértés vétségére csakis elzárás szabandó. Legújabban 1907. évi jun. 25 ikén 6073. sz. határozatban nyilatkozott a Curia a kérdésről. A törvényszék a Btk. 439. §-ában meghatározott vétségben nyilvánítván a vádlottat bűnösnek, a Btk. 85. § ával azt elzárásra és pénzbüntetésre ítélte; a kir. tábla ebben a Bp. 385. § ának 2 pontja alá eső semmisséget észlelte s a büntetést egyedül elzárásban állapította meg ; a Curia visszaállította az elsőfokú ítélet rendelkezését. Indokai ezek: A Kbtk. 32. §-ában emiitett elzárás csak a Btk. 439 §-ában meghatározott fogházbüntetést helyettesíti. Ez világos abból, hogy a 32. §-ban meg van állapítva ugy az elzárásnak, mint az alkalmazandó pénzbüntetésnek legmagasabb mértéke, ellenben nincs a törvényben arra mutató rendelkezés, hogy oly esetben, melyben a Btk. az elkövetett vétségre a főbüntetés mellett pénztetést határoz, a Btk. 85. §. 4. pontja alapján ez a mellék büntetés ne lenne kiszabandó, sőt a 85. §. 2. bekezdése — ama szabály által, hogy a „jelen §. értelmében büntetendő egyénekre hivatalvesztés vagy a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése nem állapitható meg" — azt a szabályt tartalmazza, hogy más nemű mellékbüntetés s igy a pénz mint mellékbüntetés is nem tartozik a meg nem állapitható mellékbüntetések közé. !) C. 1900. évi márcz. 20-án 10.531. sz. *•) C. 1901. évi DOV. 27 én 4658. sz. Egyik argumentum sem meggyőző. A Kbtk32. §-ának azért kellett az ugyanazon törvény 15., 16. § aiban meghatározott maximumoktói eltérő megállapításokat tenni, mert kifejezésre kellett juttatni, hogy itt nem kihágási sulyu, hanem vétségi súlyban megmaradt cselekmé nyékről van szó (dekorrektionalisatio hiánya); de ez a felvetett kérdéssel összefüggésben nem áll s nem más volna a tényállás e §. hiányában sem. Ami pedig a Btk. 85. §-ának 2. bekezdésére alapitott érvelést illeti, ez azért nem döntő sulyu, mert a törvény e § a nem főbüntetés és mellékbüntetés közt distingvál, olyként, hogy az első bekezdés a főbüntetés substitutiójáról, a második bekezdés meg bizonyos mellékbüntetések abolitiójáról intézkedik, mihez képest az egyéb mellékbüntetések s igy a pénz mint mellékbüntetés az általános szabály alá esnék, tehát kiszabandó mindenkoron, ha a különös rész előírja : hanem az a megkülönböztetés alapja, hogy ,a 85 §-ban megjelölt korú egyének vétség miatt rendőri büntetéssel bürtetendők" (1. bekezdés), mi mellett valósággal lex superfina a némely mellékbüntetésre vonatkozó az a rendelkezés, hogy a politikai jor-ok gyakorlatának felfüggesztését s a hivatalvesztést ily esetben nem lehet kimondani (2. bekezdés). Ezekből következik álláspontunk. A Btk. 85. §-ának 4. pontja szerint büntetendő egyének ellenében pénz mint mellékbüntetés nem szabható ki. Egyebekben azt a felfogást osztjuk, melyet fentebb első rendben idéztünk. * A bűnvádi perrendtartási novellának- (1907. évi XVIII. t.-cz.) 1. §-a értelmében a kir. ítélő tábla előtt tanácsülésbe tartozik a felebbezés akkor is, ha az enyhítő körülmények alapján kiszabható legkisebb büntetés (Btk. 92. §-a, Ktbtk. 21. § a) megállapítása esetében az ítélet ellen egyedül a vádlott, még pedig csak büntetésének enyhítése végett felebbezett és hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok fenn nem forog. Ezzel a törvény a kir. ítélőtáblák munkaterhén kívánt könnyíteni, megengedvén, hogy főtárgyalás mellőzésével intéztessék el a felebbezés, mikor az elsőbiróság már úgyis a végső minimumot szabta ki, s hivatalból észlelendő semmiség nem forog fenn, mikor tehát a perorvoslat czélra nem vezethet. A kir. táblára érkező ily tárgyú felebbezések tehát megvizsgáltatnak abból a szempontból, váljon alaki vagy anyagi semmisség, mely hivatalból volna észlelendő, nincs-e jelen s ha igenlő esetben az általános szabályok szerint megsemmisítő vagy főtárgyalásra utaló határozat hozatik, nemleges esetben pedig a felebbezés visszautasittatik (401. § 3. bekezdés) Világos mindenekelőtt az, hogy a törvényszék a felebbezést, mely kizárólag aira van alapítva, hogy a redukálhatatlan mérü kü büntetés leszállittassék, vissza nem utasíthat ja •