Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 3. szám - A modern kriminálpolitika feladatai. [3. r.]

50 Magyar Jogász-Ujság V. évf. bűntett phenomenologiája tudományosan igazolja azt a régóta ismert tételt, hogy a bűntettes minden nagyobb bűntettnél lényeges, jelentékeny hibát követ el, olyan hibát, mely a teltest büntette gyümölcseitől fosztja meg, vagy pedig biztos nyomra vezet. Hogy ez a látszólag érthetetlen eljárás általános szabály érvényével bir, azt nemcsak minden tapasztalt kriminalista tudja, hanem ezen a körülményen fordul meg majdnem minden bűnügyi regény, melynek meséje legalább félig meddig jól van megszerkesztve. Tény az, hogy ezen hiba fenforgását rendesen be tudjuk bizonyítani, hogy ezt a hibát gyakran már előre biztonsággal meg tudjuk i elölni és hogy számos pörből összeállított ilyen hibák egész sorozata sajátságos tipikus jelleggel bir és hogy ezeket a hibákat néhány kevés osztályba csoportosíthatjuk. Ezeket a hibákat rendesen a tettes izgatottságából, lelkiismereti furdalásaiból, sietségéből, félelméből szokták kimagyarázni, de alaposabb vizsgálódásnál ezek az okok nem nyújtanak kielégítő magyarázatot és ekkor az a képzet (csak képzetet mondok) támad bennünk — ennek a bővebb kifejtésére jelenleg nincs elég időm — mintha az általánosítás hiánya forogna fönn, ez azonban az intellektus hiánya, a hiányos képesség egy bizonyos megnyilvánulási formája és így keletkezik bennünk az a sejtelem (itt sem mondok sejtelemnél többet), hogy a nagy büntettek elkövetőinek ezen egy nagy bibája sokkal nagyobb jelentőségű és nem is képtelen dolog elképzelni, hogy valaki nem árért követi d ezt az egy nayy hibát, mert bűntettes, hanem, hogy bűntettessé lett, mert ezt a hibát egyáltalán nem tudta elkerülni. Az okosság annyit jelent, hogy egy pillanatnyi csekély előnyről egy későbbi nagyobb előny kedvéért lemondunk — erre azonban igen sok ember nem képes és ezért lettek bűntettesekké ; gyakran igen jelentékeny és sokoldalú képességeik daczára ezeknél az embereknél rendszerint valami nincsen egészen rendben, azért követnek pl nagy hibákat, azért lesznek bűntettesekké. És ez a nézet körülbelül megfelel azoknak a megállapitásoknak, amelyeket a legmodernebb bölcsészeti felfogás eredményezett, még pedig a Goldschid Rudolf által tett osztályozással. Goldscheid passzív, szubjektív és aktív alkalmazkodást különböztet meg; az első eset forog fenn, ha*valamely élő lény belső funkczióiban a külső életviszonyokhoz alkalmazkodik; az objektív alkalmazkodás esetében az élő lény a külső életviszonyokban alkalmazkodik a belső funkcziókhoz. E szerint az intellektus „minden magasabb fokú aktivitásnak az alapja és az ember intellektusának minémüségétől függ, mily mérvben kényszeríttetik a passzív alkalmazkodásra vagy képes az aktív alkalmazkodásra'. A bűntettes intellektusa — ugylá szik — az egyes esetben híján van ennek, az utóbbi alkalmazkodási képességnek és ez az oka cselekedeteinek. És mi, akik ma a jótól és gonosztól távol állunk, de mégis ismerni akarjuk a bűntett okait, lehetőnek képzeljük — egyelőre ne mondjunk többet, —hogy ezek az okok az illetőnek intellektusában rejlenek, az intellektusban, mely nem okos és az egyes nagy hibákat sem az életben, sem a bűntettben nem tudja elkerülni és ezzel elérkeztünk a modern büntetőjog legnagyobb és tulajdonképpeni feladatához, a bűntett etiologiájához, okainak kutatásához és megállapításához. Korántsem állítjuk, hogy ennek a nagy feladatnak megoldáfához hozzá akarunk vagy tudunk fogni, hiszen hiányzik még nekünk az ehez szükséges anyag és előmunkálat, de három dolgot mégis megismertünk, még pedig: I. Minden exakt diszcziplinában minden ismére nek alapja a kauzalitás és valamint az ismeretnek mindig a jelenségek okaiból kell kiindulnia, minden további munkánk hiába való és nélkülözi a biztos alapot mindaddig, mig a bűntett okait általában és az egyes büntettek különleges okait nem ismerjük : legfontosabb feladatunk tehát a bűntett etiologiája. Más diszcziplináknál valamely jelenség okainak a megismerésével rendszerint meg van oldva a kérdés, ennél azonban csak akkor kezdődik a munka czélja: az egészséges alapokra fektetett, lélektanilag megokolt kriminálp litika és minden törekvésünket alá kell rendelnünk ennek az egy czélnak, a helyesen megismert krimináletiologiára alapított kriminálpolitikának. II. A bűntett okainak kinyomozása és megállapítása, tekintettel az tnyag és az előmunkálatok hiányára jeLnleg majdnem képtelen dolog és ezért értek el e téren oly bámulatosan csekély eredményt. III. Azt hisszük azonban, hogy ene a munkára vállalkozhatunk, ha alapul és élőmunkául a bűntett phenomenologiájit fogadjuk el és mindenekelőtt a külső formákat a látszólag legjelentéktelenebb részletekig menőleg tanulmányozzuk és azután fölkutatjuk és megállapítjuk minden külső jelenségnél az annak megfelelő benső momentumot, vagyis minden egyes jelenséget és részjelenséget lélektanilag tanulmányozunk. És így legfontosabb és végső munkánknak első és alapvető része a bűncselekmény lélektani magyarázata De még ez sincsen kellően tagolva és rendszeresítve, — még csak megállapított programmunk sincsen erre a munkára ; munkánk — mint minden kezdő vagy átalakuló diszcziplinánál — abban áll, hogy körülnézünk a rokon és szomszédos területeken, az ott elért eredményeket megvizsgáljuk és coljainknak megfelelően átdolgozzuk és végül, hogy tényeket és újra csak tényeket gyűjtsünk, amelyek támpontul, megvalósításul és például szolgálhatnak nehéz és felelősségteljes munkánkban. Ebből ered a kriminálistának az a sajátságos helyzete az univerzitás