Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 2. szám - A magánjog és a büntetőjog viszonya a végszükség kérdésében. [5. r.]

IV. évfolyam. Budapest, 1905. január 15. 2. szám. MAGYAR JOGÁSZ-UJSÁG A JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOK MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT. A magánjog és a büntetőjog viszonya a végszükség kérdésében.'' Azokban a vázlatos dogmatikai fejtegetésekben, melyeket előrebocsátottunk, különös hangsúlyozással volt kiemelve, hogy a végszükség kérdésének ma még mindig hiányzó elvi szabályozása csak a magánjogban találhat helyet, s hogy a büntetőjog szekundár jellege e kérdésnél fokozottan lép előtérbe. Nem hallgatható el azonban, hogy a kriminálisták között az a nézet, mely a magánjog és a büntetőjog még létező érintkezési pontjait lehetőleg teljesen eliminálni törekszik, több képviselőt számlál.1) „Érintkezési pontok* alatt pedig nem azt az önként érthető és senki által meg nem tagadott összefüggést kívánjuk megjelölni, mely abban áll, hogy a jogintézmények nyújtotta jogvédelem intenzivitása a magánjogból indulva ki s mélyebbre és messzebbre ható körökben fejlődve előre, a büntetőjogban nyeri el legnagyobb fokozatát — mondhatjuk teljes ségét. Hanem értjük a magánjog és büntetőjog érintkezési pontjai alatt azokat az eseteket, hol a büntetőjognak egyenesen magánjogi fogalmak alapján kell operálnia, mert a két s egyébként bármennyire is különvált intézményvilágot némely sajátos jogi poziciók annyira összevonhatják egymással, hogy a jogi megitélés szempontjait sem lehet büntetőjogi és magánjogi irányban egymás mellé, hanem csak egymás alá helyezve alkalmazni. Ezek közé a sajátos jogi pozicziók közé tartozik a végszükség, melynek magánjogi rendezése magához vonzza a kérdés büntetőjogi megítélését is, annyiban, hogy utóbbinak irányt jelöl. Mert a kriminalistát nem csak a szabályozott tényálladék hasonlósága — sőt helyesen ugyanazonossága, hanem az a belső összefüggés is közvetlen a magánjogra utalja, mely a végszükség magánjogi rendszerét s fogalmának pontos megállapítását a büntetőjog meg*) Az előző közleményeket lásd a „Magyar JogászÚjság" II. évf. 4. szám 77. oldal, 7. szám 137. oldal, 11. szám 220. oldal és 17. szám 315. oldalán. ') Kifejezést adott ennek a felfogásnak p. o. dr. Fayer László „Idegen fogalommeghatározások a büntető jogban" cz. értekezésében (Jogtud. Közlöny 1899. évf. 51. sz.), melyet dr. Kiss Albert „Büntetőjogi magánjog" czimen (Jogtud. Közlöny 1900. évf. 12. sz.) helyes szempontból vett alapos birálat alá. nyugtató állásfoglalásának conditio sinequa nonjává teszi. E tekintetben teljesen helyes az a felfogás, melyet Merkel plasztikusan juttatott kifejezésre, fejtegetve annak a visszás jelenségnek eredőit, mely szerint valahányszor a büntető kódex végszükségi §-a a közönséges jogérzetet kielégíteni képes nem volt, mindig a kérdéses § erőltetett magyarázgatásában keresték a baj okát és sohasem ott, ahol kellett volna1) „— Bei derartigen Versuchen, dem was gesunder Verstand und Rechtsgefühl hier verlangen auf interpretativem Wege gerecht zu werden, hat man ebenso wie bei dem háufig hervorgetretenen Verlangen einer Umbildung der Notstandsparagraphen des Strafgesetzbuches den eigentlichen Sitz des Übels mcht erkannt und daher den richtigen Weg zum Ziel verfehlt. Der Fehler liegt nicht im Bereiche der specifisch strafrechtlichen Behandlung der Materié, sondern vornehmlich im Bereiche des bürgerlichen Rechts, darin, dass der civilrechtliche und überhaupt der rechtliche Unterbau der Strafrechts bezüglich desselben nicht genügend ausgebaut ist." A mondottakból eléggé világos egyébként, s bővebb indokolásra nem szorul, hogy a végszükség kérdésének vizsgálatánál, legaláhb is mhéz elzárkózni attól, hogy a büntető- és magánjognak e részben való viszonya figyelmen kivül ne hagyassék. A végszükség a büntetőjog szempontjából ott aktuális, ahol egy a végszükségben elkövetett cselekvény a büntető törvény valamely tiltó parancsába beleütközik s a törvényhozó arra a kérdésre felel, hogy a végszükségi állapotra tekintettel lehet-e s ha igen, mennyire lehet a cselekvénynyel szemben a törvény szankcióit érvényre juttatni. Büntető kódexünk pl. kimondja, hogy: „Nem büntettetik a cselekmény, ha az a tettes vagy hozzátartozói életének vétlenül származott, más módon el nem hárítható közvetlen veszélyből való megmentése végett, végszükségben követtetett el." (1878. V. t.-cz. 80. §.) Rokon természetű ehhez a büntető törvény az a másik szakasza, mely szerint a vizáradás okozójának cselekvénye, ha azt a saját vagyona megmentése végett idézte elő, enyhébb büntetés alá esik. (430. §.) Mindkét esetben a magyar büntető kodeksz !) Id. cz. m. 28—29. lap.