Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám - A büntetési nemek reformjához

14 Magyar Jogász-Ujság IV. évi. szerüsitése, 56. lap), de ugyanekkor revideálni kellene szerintem az eddigi rendeletileg és sza­bályrendeletileg konstituált kihágásokat is. E reformok kétségtelenül jelentékeny javulást von­nának maguk után, mert a fogházba utalan­dóknak, most már csekély számával szemben az elzárásnak a mainál tökéletesebb végrehaj­tási módjáról lehetne gondoskodni, mindazon­által még mindig fenmaradna az a visszásság, hogy a letartóztatási intézetben elzárt külön­böző értelmiségü, erkölcsiségü, előéletű stb. egyént nem egyenlően, hanem nagyon is kü­lönbözően érne ez a büntetés. Miért tegyük azt az intelligens egyént, ki meggondolatlanság­ból oly kihágást követett el, melyre szabadság­vesztés szabandó, amikor sem feltételes elité­lésnek, sem pénzbüntetésre való átváltoztatás­nak az adott körülmények között nincs helye — rabviselt emberré ? Miért zárjuk el azt a bármilyen társadalmi állású egyént a letartóz­tatási intézetbe, ki sem a pénzbüntetést kifizetni, sem talán testi gyengeségénél fogva ledolgozni nem tudja? Miért ragaszkodjunk annyira a szabadságvesztés-büntetésnek fogházban való végrehajtásához, mikor van mód azt ugy is végrehajtani, hogy a kontagium s a megbélyeg­zés kizárassék s azért a büntetés mégis meg­felelően érzékeny hatást gyakoroljon az elitéltre ? Miért legyünk mizoneisták, midőn nem is egy uj intézménynek bevezetéséről, hanem csak egy meglevőnek továbbfejlesztéséről van szó ? A büntetőperrendtartás nem idegenkedett a házi fogságtól; törvénybe iktatta azt s ezzel mintegy megjelölte azt a csapást, melyet követ­nünk kell. Nézetem szerint egyelőre a kihágá­soknál kellene ezt az intézményt meghonositani és pedig olyaténképen, hogy enyhitő körülmé­nyek esetén hatalmaztatnék fel a biróság arra, hogy a terhelt kérelmére megengedtessék, mi­szerint ez 15 napot meg nem haladó elzárás­büntetését és pedig a pénzbüntetésnek behajt­hatatlansága, vagy le nem dolgozhatása eseté­ben az ennek helyébe lépőt is házi fogságban töltse ki. Az en?edély megadását biztosíték adá­sához, illetve kezesek állításához lehetne kötni. A házi fogságra vonatkozó szabályok megszegé­sének szankcziója: az elzárás-büntetés végre­hajtása lehetne, mikor is a házi fogságban töl­tött idő nem számíttatnék be s természetesen ha biztosíték volt letéve, ennek elvesztése, il­letve, ha kezesek állíttattak, ezeknek fizetési kötelezettsége. Javaslatom ellenében legföllebb csak az a kifogás hozható fel, hogy nehéz az ellenőrzés. Ez kétségtelen, ha csak őrt nem állítunk, ami meg igen költséges. Mindazonáltal* azt hiszem, hogy állandó ellenőrzésre nincs is szükség; aki­nek társadalmi állása, becsületérzése azt követeli, hogy ne kerüljön fogházba, az meg fogja tar­tani az előirt szabályokat; de különben is az ellenőrzés — melynek valamikép mégis csak meg kell lennie — teljesíthető 20—30 házi fogságra itélttel szemben egy e czélra alkalma­zott tisztviselő által is, ki mindegyik elitéltnél naponként többször is megjelenhetik s azt bár­mikor meglepheti. Az elitélt akár kötelezhető lenne is arra, ugy, mint a büntető perrendtartás irja, hogy e felügyelettel járó költségeket elő­legezze, illetve viselje. Nem kételkedem ez intézménynek hatásos­ságában, sőt meg vagyok győződve, hogy — — ha csak nem fajul az ellenőrzés zaklatássá — az elzárásra ítéltek legnagyobb része kérni fogja e kedvezményt, miáltal azután ugy le­csökkennék a fogházba utalandók száma, hogy ezekkel szemben csakugyan olyatén módon le­hetne az elzárást is végrehajtani, amint azt a büntétés czélja és komolysága megkívánja. Dr. Angyal Pál, budapesti egyetemi magántanár, pécsi nyilv. rendes jogtanár. JOGI SZEMLE. Lapunk e számával fennállásának negye­dik évfolyamába lépett. Rövid idő 1 Egy pillanat az idők végtelenségében, egy perez talán az emberi emlékezés véges krónikájában, de valóságos évek a munkás individium iparkodó tevékenysége közepette. És önkénytelen a tü­relmetlenkedő kérdés ajkunkon, vájjon a munka, a melynek e lap hivatását és létét szenteljük, valójában megközelitette-e rövid élte alatt a czélt, melyet ideáljául tűzött: a magyar jog­irodalom belterjes müvelését és fejlesztését és a külföldi jogfejlődés haladásának és irá­nyának czélirányos ismertetését ? E kérdésre feleljen a magyar jogász közvélemény, amely­nek megnyilvánulása: a pártolás foka, amely­nek lapunk részese volt és részese lesz; ez az, amely munkásságunkban követett irány felőli meggyőződésünk helyes tudatát adja a múltra és a buzdítást a jövőre. A naptári évforduló alkalmával meg kell emlékeznünk azon évfordulóról is, melyet lap­társunk a „Jogtudományi Közlöny" most ünnepel. Negyven éve annak, hogy e jogi szak­közlöny első száma a sajtó alól kikerült. Nesz­torává lett igy a magyar jogi szaksajtónak. Már ezen mivoltánál fogva is joggal tarthat igényt, hogy ez utóbbi e jubiláris évforduló alkalmából szívesen üdvözölje. Pedig e lap mindenkor kollegiális, tárgyilagos és sohasem tendencziózus iránya — korától eltekintve is — természetessé tenné, ha a magyar jogirodalomnak az ő tevé­kenységében nyilvánuló sikerét, a magyar jogi szaksajtó sajátjaként ü nnepelné ! Mimagunk ré­széről a legteljesebb harmóniában örvendünk lap­társunkkal ünnepének, mert a magyar jogfejlődés terén szerzett érdemei joggal teszik érdemessé

Next

/
Thumbnails
Contents