Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 3. szám - Büntetési rendszerünk egyszerűsítése. [1.r.]

4S Magyar Jogász-Ujság III. évf. és a büntetés kiszabási rendszer reformja, így: a „börtön" eltörlése, a fegyház minimumának leszállitása, a fogház reformja, a fiatalkorúak és a visszaesők büntetése, az enyhítő és súlyosító körülmények szabályozása, a bírói dorgálás stb. tekintetében általában nagy zárkózottsággal, aggodalmakkal s szinte félénkséggel találkozunk. E huzódozás természetes magyarázata a jogászok általános konzervativizmusában keresendő, aminek szintén megvan a természetes és tiszteletreméltó alapja abban, hogy épen a jogász látja be, miszerint a meglevőt csak akkor szabad megváltoztatni, ha arra valóban szükség van s ha az uj eszme, vagy uj intézmény kipróbált és jó eredménynyel biztató. Ez a felfogás, mint mondtam, tiszteletreméltó és helyes is. Kétes, ki nem próbált intézményekkel kísérletezni, ha a meglevővel még jól meg tudunk lenni, könnyelmű és veszedelmes dolog. De — s itt térek el a communis opiniótól — vájjon azok a reformok, amiket a büntetési és büntetés kiszabási rendszer tekintetében fentebb emiitettem, csakugyan ily ki nem próbált, veszedelmes reformok akarnak-e lenni? Nézzünk szemükbe ezeknek a reformoknak ! Igénytelen nézetem szerint a BTK. büntetési rendszere általában bevált. Legvilágosabban illusztrálja ezt a nagyobb bűnösök számának apadása. Míg 1897-ben 4680, 1900-ban 4215, 1901-ben 3802, 1903-ban már csak 3447 fegyencz volt a hét országos fegyházban, amely csökkenés, ha különböző okok eredménye is, de fényes bizonyíték arra, hogy a jól berendezett letartóztatási intézeteknek is van valami részök a kriminalitás csökkentésében. Fegyházaink a 90-es évek végén lettek modernül berendezve, magánzárkákkal, munkatermekkel ellátva, a rájuk fordított kiadás tehát megtérült a nagy erkölcsi haszonban, mit a kriminalitás leszállása jelent. Ugy de nézzük csak a többi büntetési eszközöket, vájjon ugyanily eredményt mutatnak-e fel börtöneink, fogházaink, vagy a pénzbüntetés ? Sajnos, korántsem ! Ez utóbbi intézetekről, illetőleg büntetési eszközükről ugyan az utóbbi évekről nincsenek rendelkezésünkre részletes statisztikai adatok, de az 1897- és 98-ról szóló adatok eléggé megvilágíthatják a helyzetet. Börtönre volt elitélve 1897-ben 3217 egyén s ezek közül tényleg börtönben állta ki a büntetést 459 ! A többi 2758 börtönre itélt fogházban töltötte ki büntetési idejét. Az állapot ma is csekély módosulással ugyanez. Ma ugyan a szegedi börtönön kivül a kőbányai gyűjtőfogházban is vagy 300 rab börtönbe helyeztetik, de az évi 3000 számból, akik börtönre ítéltetnek, 2250—2300 ma is fogházba kerül. A fogházakban 1897-ben fogházra elitélt egyén volt : 2293 s ugyanakkor a fogházakban összesen 8945 volt a létszám! Ehez nem kell kommentár. A börtön és a fogház rendszeres és helyes végrehajtása még mindég csak a papíron történik. A „börtön"-büntetés legnagyobb részt fogházban hajtatik végre, a „fogház"-büntetés végrehajtása pedig akadályozva van a fogházak zsúfoltsága miatt. S okunk van azt hinni, hogy a rabok és íoglyok létszáma nem is apad ugy, mint a fegyenczeké. A pénzbüntetésre ítéltek száma pedig kétségtelenül folyton nő. Ezt a pár adatot csak azért hoztam fel, hogv igazoljam azon állításomat, hogy a BTK. büntetési rendszere, ha általában bevált is és annak felforgatását oktalanság lenne követelni, de a gyakorlat még mindig oly hiányokat mutat fel az egyes büntetési eszközök megvalósítása tekintetében, amiknek orvoslása elől a Novella szintén nem térhet ki. Kézzelfogható tény, hogy a „börtön"-büntetés nincs végrehajtva, a fogházakban rabok, vizsgálati foglyok, államfoglyok, fiatalok, öregek, a régi abszurd összezárási rendszer szerint vannak összezsúfolva. Ez oly állapot, ami előtt szemet hunyni nem lehet, mert egyrészt nem illik egy modern államba, másrészt a kriminalitást ez az állapot bizonyára nem csökkentheti, sőt kézzelfoghatólag növeli. Már pedig a „kis" kriminalitás növekvése egyáltalán nem negligálni való dolog. Egyáltalán nem örvendetes, sőt veszedelmes dolog, ha a fogházak tömve vannak, mert a foglyokból lesznek nagyrészt a fegyenczek is. Az elzárás az elemi, a fogház a középiskola s a fegyház az akadémia a bűnös számara ; ez a, persze sántikáló hasonlat szinte szállóige a börtönügyi irók közt. Minden lehetőt meg kell tehát tennünk a fogház- és elzárásbüntetés lehető csökkentésére is. Erre pedig nincs más mód, mint a büntetési eszközök revíziója és pedig büntetési rendszerünk egyszerűsítése. BTK.-ünk abból az időből való, mikor még azt tartotta az elmélet és a gyakorlat helyesnek, hogy a büntetési eszközöknek, így kivált a szabadságvesztés büntetéseknek minél több fajára, különböző alakjára vao szükség, holott a mai börtönügyi tudomány1) azt tanítja, hogy nem a büntetési eszközök száma, hanem a végrehajtásban az individualizáczió a fődolog, vagyis = eltekintve a halál- és a pénzbüntetéstől — elég egy súlyos és egy enyhe szabadságvesztési intézet, hanem arra kell törekedni, hogy a büntetés végrehajtása mindig az elitélt lelkületéhez legyen alkalmazható, vagyis a törvény és a gyakorlat egyaránt a lélektani egyénitésre törekedjenek, mert ez az igazságos a represszió, — s a legbiztosabb mód a prevenczió szempontjából. Az alábiakban azért azt kísérlem meg bemutatni, miket tartanék szükségesnek és kivá') L. eziránt Krohne: Lehrbuch der Gefangnisskunde 1889. 223 1; d'Haussonvüle: Les établissments pénitentiaires en Francé, 1879. 169 1. Minél inKább gyermekkorát éli a büntetőjog, — mondja d'Hsussonville — annál változatosabbak a büntetések, s minél jobban fejlődik a tudomány, annál egyszerűbbek.