Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - A katholikus alsópapság öröklési jogáról [4. r.]

23. sz. Magyar Jogász-Ujság 463 A mi az eddig érvényben levő törvényeinket s a birói gyakorlatot illeti, első sorban utalok az 1894: XII. t. -cz. 39-ik §-ra; a mely szerint a község által közérdekből létesítendő uj mezei közös dülő utak czéljaira, vagy a létező kiszélesítésére szükséges területek szükség esetén kisajátítás utján is igénybe vehetők. Habár tehát itt közérdekből kívánatos és közhasználatú mezei dülő utakról van szó, tágabb értelemben véve közérdekűnek tekintethetvén az is, hogy közmüvelet birtokrendezés által elkövetett hibák is kiigazittassanak s a szükséges közlekedés minden birtokrészlethez biztosittassék; — azt hiszem tehát nem esem tulzásba, ha azt mondom, hogy már ez alapon s kisajátítás utján is joga volna minden birtokosnak, a ki utat nem kapott birtokához, az ut kihasitását igényelni. A birói joggyakorlat azt a kérdést, hogy a kinek kül- vagy beltelkéhez a szükséges átjárás biztosítva nincs, joga van-e ezt kívánni s hogy a kisajátítást a községnek avagy az érdekelteknek kell-e szorgalmazni és kinek a költségén, kinek terhére történik a kisajátítás, eddig nem állapította meg s így e kérdések megoldatlanok maradtak mind mai napig. Számtalan felső bírósági határozat, így az 1885. évi 5888. sz., az 1889. évi 4890. sz., az 1892. évi 1883. sz., az 1893. évi 7022. sz., az 1895. évi 7280. sz., az 1899. évi 2657. sz., az 1900. évi 2431. sz. kúriai határozatok azonban arról tanúskodnak, hogy ily esetekben nem a szükségszerűség kérdése, hanem az volt a perdöntő kérdés, hogy az átjárás szolgalomszerüleg gyakoroltatott-e vagy sem ? S ha kimutattatott a szolgalmi jog, az átjárási jog védelemre talált, — különben nem. De a hosszu — bizonyára a rendes elévülésü s illetve elbirtoklási időn tul terjedő uthasználat is legtöbbször szolgalomszerző ténynek minősíttetett. Csak az 1893. évi 11460. sz. kúriai határozatban nyert kifejezést az, hogy a szolgalmi jog kimutatása a sommás visszahelyezési perben nem szükséges, a miből azonban szintén nem következik még, hogy ez iránt folyó rendes perben a Curia a szolgalmi jogalap kimutatását szintén ne kívánta volna. Állást foglalt továbbá a Curia azon kérdésben is, hogy ha a szükséges közlekedés valamely ingatlan felosztása folytán akad fenn, arról a Curia 1897 évi 1493. számú határozata szerint az osztozó társak s utódaik utólagosan is gondoskodni tartoznak. Ami végül a termények betakarítása s szántás-vetéskor szükséges szekér és eke forgásoknak idegen területre való átvitelét illeti, konstatálnom kell, hogy az 1894: XII. t. -cz. 94-ik §. h) pontja és 95. §. f) pontja ezt kihágásnak minősiti és igy a szükségszerűség eseteiben is ki volna zárva ez Ámde ez a törvény ellenkezik a joggyakorlattal, a nép jogi szokásaival s figyelmen kivül hagyja a szükségszerűség kényszerét: azért tehát az uj polgári törvénykönyvnek ezen kivételes esetekben biztosítani kellene a nép jogi meggyőződésével és általános gyakorlattal a szükséggel megegyező ama jogszabályt, hogy szükség esetében a szomszédos telekre szekérrel vagy gyalog belépni kártalanítás ellenében szabad. Csebi Pogány Virgil, lévai kir. járásbiró. A katholikus alsópapság öröklési jogáról. *) A harmadik kérdés, amely okvetlenül eldöntést kívánt, az volt, hogy: „ad quotum usque gradum agnationis collateralis successio fisci regii per consanguineos collaterales excludatur", vagyis hogy az elhunyt pap oldalrokonai hányadiziglen vannak törvényi öröklésre hivatva s hányadik rokonsági iznek a hiányában lép hatályba a kincstár háramlási joga ? Mire a királyi döntés kimondta, hogy ez „a benigna resolutione regia proximius impertienda praestolandum esse", tehát e fontos kérdésben a döntést későbbi időre tartotta fenn magának a királynő, ami azután még ugyanebben az évben (alább rátérünk) meg is történt. A negyedik kérdés ez: „An non consanguinitas praecise apud cameram regiam hungarico-aulicam legitimari deberet ex eo, quod tenore articuli XXV. anni 1715. fisco regio apprehensio caducitatum manifestarum deferatur; pro casu vero eo ac legitimatio haec coram testimonio comitatensi et dioecesano instituenda esset, haereditas tantisper sub sequestro detineri et utrumque testimonium pro judice recognosci deberet?" Továbbá ezzel együtt vetették fel az ötödik kérdést is, mely szerint: „quoad inventationem substantiae in concursu dioecesani comitatensis et cameralis hominis instituendam nulla difficultate occurrenle an non ex parte camerae etiam apprehensio beneficio articuli XXV. anni 1715. statim subsequi debeat?" E két kérdésre a döntés a következő volt: „Inventarium quidem quoad similium ab intestato decedentium canonicorum, parochorum et capellanorum remansam substantiam medio honiinis dioecesani, in praesentia comitatensis et cameralis (si posterior commode ad manum haberi possit) perficiendum et si nullus consanguineus semet insinua vérit, tertialitatem bis secus obvenientem camerali officiale resignandam esse; quod si vero agnatus vel cognatus aliquis semet insinuaret, pro tali interim per inventarium conficientes, non recognosceretur, eotum tertialitas praeattactae aeque camerae consignanda, praetensivus autem ille consanguineus cum praetensione sua ad viam juris relegandus veniet. *) Előző közleményt 1. a 19. számban.