Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 6. szám - Magánjogi oktatásunk reformja tekintettel a jogi oktatásról szóló tervezetre

130 Magyar Jogász-Ujság Ki nc ismerné el ezen álláspont helyességet? Ki ne örülne a magánjogi oktatás, s igy ezzel a magyar magánjogi irodalom fellendülésének ? Az a körülmény, hogy a figyelem ujabban európaszerte a magánjog felé fordult, egyáltalában nem jelenti a jogirodalom többi ágainak elhanyagolását, sőt ellenkezőleg, a jogtudományok közötti szerves kapcsolatnál fogva a magánjog intenzivebb oktatása és müvelése emelőleg hat a jogi tudományok többi ágaira is. A magánjog mintegy gerinczét képezi a jogitudo mányoknak, ebből ágaznak ki, igy a kereskedelmi és váltójog nem egyebek, mint specziális magánjogok, a jogtörténet, jogbölcsészet elválhatlan alkatelemeit képezik a magánjognak. Azt hiszem, az sem kétséges, hogy magánjogi oktatásunkban az elsőbbség és fölény a magyar magánjogot illeti. A magyar magánjog oktaiása pedig jogi oktatásunk jelenlegi rendszerében teljesen elhanyagolt állapotban van. Csak a II. éven adják elő, akkor is heti 5, — tehát sokkal kevesebb órában, mint pl. a római jogot. Senki sem állithatja, hogy sokkal fontosabb ránk nézve a rómaiak joga, mint saját magánjogunk. És mig a római jogot nemcsak nagy óraszámban adják elő, de az I. alapvizsgálat fő tárgyát képezi; addig a magyar magánjogból a négy évi jogi tanfolyam alatt se colloquálni, se vizsgázni nem kell, ami azt jelenti, hogy ma hazánkban végig tanulhatja valaki a jogi tanfolyamot, és végbizonyítványt nyerhet az egyetemek jogi karától, anélkül, hogy a magyar magánjogba csak bepillantott volna. Kétségtelen, hogy ez nem egészséges állapot. Lehet, hogy sokan abban a véleményben vannak, hogy a magyar magánjog még sincs túlságosan elhanyagolva, mert a jogi oktatás a végbizonyitványnyal befejezést nem nyer, hanem folytatása van a gyakorlati képzésben, egész a gyakorlati birói vagy ügyvédi vizsga letételéig, sőt azon tul is; a magyar magánjog a jogszolgáltatás összes ágaiban az őt megillető helyét és főlényét teljesen elfoglalja. Ez igaz, de épen azért, mert a magyar magánjognak a gyakorlati jogélet terén ily domináló szerep jut, nagy hiba azt az elméleti jogi oktatás során elhanyagolni. Igaz, hogy a gyakorlati jogász egész életén át a magyar magánjogot kénytelen tanulni, ha helyét meg akarja állani, de ez a praktikus önképzés az elméleti képzés hiányait teljesen pótolni alig képes. Nem beszélek a kivételekről, de tudjuk, hogy a gyakorlat emberei honnan tanulják a tételes jogot, ha egy konkrét ügy eldöntésénél tanulmányra van szükségük; megnézik a jogi munkák vonatkozó szakaszait és ezzel megelégesznek, rendszeres tanulásra gyakorlati jogászaink jó részének sem ideje, sem türelme nincs. Igy aztán ismereteik mindig hézagosak, rendszertelenek lesznek és hiányozni fog az alapfogalmak és összefoglaló jogelvek biztos ismerete, ami nélkül a kazuisztikus ismeretek khaoszt képeznek, s amelyekre mint szilárd alapra biztosan Jehet tovább építeni. Ha szabad egy hasonlattal élnem, a jogi tanfolyamon szerzett elméleti ismeretek, főleg a tételes tárgyakat illetőleg, hasonlóak a mézsejtekhez, melyek ugyan mézet nem tartalmaznak, de szükségesek a méz gyűjtésére, mint tartályok. Az elméleti képzést a magyar magánjogból a birák, ügyészek, egyszóval a gyakorlatban müködö jogászok nagy többségére nézve kizárólag a jogtudományi államvizsga képviseli, hogy ez nem kielégítő, az többször konstatált tény, mert a viz;gai készülés néhány heti lázas tanulásból áll, természetes, hogy e néhány hétből a magyar magánjogra csak néhány nap esik. Pedig az alapfogalmakat és általában a magyar magánjog rendszerét nem ily rohamosan, hanem ab ovo, a jogi pálya megkezdésétől fokozatosan, lassan kell megszerezni, és a magyar magánjog oktatásának tulajdonképen soha sem szabad szünetelnie. Ezt az álláspontot fejezi ki a jogi oktatásról szóló Tervezet is. A magyar magánjog anyaga folyton gyarapodásban van, igy a folyamatban levő kodifikáczionális munkálatok a figyelmet a római és osztrák jogtól a hazai jog felé fordítják, de a magánjognak vannak olyan önálló részei is, melyek külön tudományágat képeznek, mint a telekkönyvi intézmény, bánya-, úrbéri jog, stb. és mégis legtöbbnyire a magánjog keretében adatnak elő, ugy hogy a magyar magánjog hovatovább ugy fog feltűnni, mint a jogi ismeretek nagy tárháza. Kérdés, lehet-e ily óriási anyagot egy tanév alatt előadni, lehet e azt egy vizsgán, pláne a II. alapvizsgán kikérdezni. Feleletem az, hogy a magyar magánjog teljes anyagát a II. évfolyamon sem előadni, sem kikérdezni nem lehet, nem lehet előadni még akkor sem, ha a professzor tantárgyának száraz megérteimezője akar lenni, ezt pedig, mint már másutt szerencsém volt kifejteni, az egyetemi tanároktól kívánni nem lehet, mert akkor ki fogja a hallgatókkal a tudományos kutatás módszerét megismertetni, ki fogja az ifjúságot az eredeti kútfőkhöz vezetni ? Ebből látnivaló, hogy a magyar magánjogot csakis több évfolyamon át lehet előadni és egyes részeiből külön vizsgákat kell statuálni. Ez már annyival inkább szükséges, mert már ma is a magyar magánjogból két izben kell vizsgázni a gyakorlati jogi pályára lépő ifjúnak, a tervezet szerint pedig ugyané tárgyból, annak teljes anyagából S vizsgát kell kiállania, t. i. a magyar magánjog tárgya lesz a II. alapvizsgának, az államvizsga jogtudományi részének és végül a gyakorlati igazságügyi vizsgának. Teljesen elhibázott dolog volna mind a három alkalommal az egész anyagot követelni, mert ha a jelölt a II. alapvizsgán megfelelt, ugy ismételt