Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 6. szám - Büntetési rendszerünk egyszerűsítése. [3.r.]

Magyar Jogász-Ujság 127 Szemléltető példa az azonosság kérdése. Az alsóbiróság megállapítása, hogy pl. a találmány bejelentése előtt, azonos találmány egy nyomtatványban már le volt írva, vagy hogy egy gyárban azonos készítményeket előállítottak és forgalomba hoztak: nem puszta ténymegállapítás. A puszta tény csak az, hogy A találmány egy konkrét nyomtatványban le volt írva, hogy B készítményt egy gyárban előállítottak, de hogy az A és B tárgyak azonosak e a szabadalomban védett C találmánynyal: az a tényeknek már minősítése, vagyis értékelése az alkalmazandó jogszabály szempontjából. Minden hasonlat sántit, de minden jó hasonlat, bizonyos oldaláról a dolgot mégis megvilágítja. A bírói minősítést az áru-czikkek osztályozásához hasonlithatnók (kereskedői műnyelven : szortírozáshoz). Ha egy nagy czég bevásárlója a legkülönbözőbb minőségben előforduló czikket, pl. sör-árpát vásárol, akkor a czég a bevásárolt árpát el kell hogy fogadja, de annak osztályozásában nincs kötve a bevásárló ügynök felfogásához s a tovább eladásnál alkalmazott, tegyük fel, 10—20 osztály közül esetreg nem azokba fogja besorozni a készletet, amelyeket a bevásárló ügynök a vételnél szem előtt tartott. Hogy pl. egy találmány gyakorlatbavétele „nyilvános"-e vagy sem; hogy valamely sokszorosítás egyáltalán nyomtatvány-e ; hogy megküldése a kiadóhoz „közzétételbe, stb. stb. nyilván oly kérdések, amelyeket a felebbviteli bíróság hatáskörének lehet és kell fentartani. 4. Hogy a jogszabály deklarálása tekintetében a felebbviteli bíróság teljesen független az alsóbiróságtól, annyira természetes, hogy erről tulajdonképen nem is kellene, hogy szó essék. S mégis tulajdonképen legpolemikusabb része ez lesz fejtegetésünknek. (Folyt, köv.) Dr. Fazekas Oszkár, budapesti ügyvéd. Büntetési rendszerünk egyszerűsítése.*) 2. A halálbüntetés eltörlése. Szinte látom a gúnyos mosolyt, vagy legalább is a kedvetlen vonást, amit a fentebbi két szó olvasóim többségének arczára csalt. „Agyoncsépelt kérdés", gondolja az egyik, „szentimentálizmus, utópia", véli a másik, rnem időszerű", mondja a harmadik, a legengedékenyebb csoport. Valóban, a halálbüntetés eltörléséről irni, pláne a Novellával kapcsolatban, ehhez legalább is nagy bátorság kell nálunk manapság. Gyakorlati jogászaink, politikusaink legnagyobb része — legalább ahogy én tudom vagy gondolom — egyáltalán nem aboliczionista. Legtöbben azzal *) Előző közleményeket lásd 3. és 4. számban. ütik agyon, vagy térnek ki a kérdés elől, hogy vannak fontosabb, égetőbb kérdések, elég, ha azokat meg tudják oldani a Novellában, minek nehezíteni a Novella létrejövetelét ily „elméleti" kérdésekkel.1) Hiszen a halálbüntetés a legritkább büntetés, évente egy embert ha felakasztanak, ez pedig példaadásnak, mementónak épen szükséges is. Hát én elismerem, hogy ebben az utóbbi érvelésben van sok igazság. Vannak sürgősebb, kívánatosabb reformok is a halálbüntetés eltörlésénél s ha a kettő közt kellene választani, t. i. a halálbüntetés eltörlése és a többi sürgős reformok közt, habozás nélkül én is az utóbbiakat választanám, de — s ez ad bátorságot e kérdés megbolygatásához — a halálbüntetés eltörlése egyáltalán nem hátráltatja, nem nehezíti meg, sőt előmozdítja, segíti a többi, gyakorlatiasabbnak látszó reform megvalósítását. Legtávolabbról sincs szándékom ezúttal a halálbüntetés helytelenségéről értekezni. Ebben a kérdésben minden, egy kissé bölcselkedni is szerető jogásznak, vagy politikusnak megvan a maga véleménye s hiúság lenne azt remélnem, hogy soraimmal uj híveket szerzek az aboliczió eszméjének. Én csupán gyakorlati tekintetekből akarom felvetni a kérdést, mi előnye, jelentősége lenne annak, ha a Novella kihagyná a BTK.-ből a halálbüntetést, vájjon oly nagy rázkódtatással járna az, mint azt a legtöbben gondolják ? Mindenekelőtt legyen szabad arra a tényre hivatkoznom, hogy maga a BTK.-ünk is kifejezetten az aboliczió és pedig az u. n. fokozatos eltörlés álláspontján van. Elfogadja teljesen a belga BTK.-et készítő bizottság álláspontját, mely szerint a halálbüntetést nem a jogosság, hanem a szükségesség szempontjából kell megítélni. Csemegi egyenesen idézi és helyesli a belga bizottság véleményét: „reméljük, hogy hosszabb késedelem nélkül el fog érkezni a nap, melyen a társadalmi rend minden veszélye nélkül eltünhetik e büntetés törvényeinkből." (Löw : Anyaggyüjtemény I. 48—49. 1.) A közvetlen indok, vagyis a döntő érv pedig a halálbüntetés fentartására az volt, hogy közbiztonsági állapotainkra való tekintettel (statáriumok) a halálbüntetés még 1877-ben nem látszott szükségÉrdekes, hogy épen e soraim megírása után olvasom a „Deutsche Juristen Zeitung"-ban (1903. 24. sz.) Mittermaier giesseni tanár czikkét, melyben a halálbüntetés ellen száll sikra, főleg azzal az érvvel, hogy a halálbüntetés a valóságban, ahol az abszolút büntetés, a kegyelmezési jog folytán, lényegileg a közigazgatás kezében van, mert ez válogatja ki (sokszor tökéletlenül), hogy kin hajtassák végre a halálos itélet. Érdekes azonban, hogy Mittermaier is gyakorlati tekintetekből, nehogy a többi fontosabb reformokat késleltesse, nem tartja időszerűnek a halálbüntetés eltörlésének sürgetését. Ez a példa is mutatja, mily ferde álláspontra jutnak azok, kik az elméletet el akarják választani a gyakorlattól, holott a jó „elmélet" csak az, melynek gyakorlati megvalósítását is sürgethetjük.