Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 24. szám - Az autoszuggesztió jelentősége az igazságszolgáltatásban

24. sz. Magyar Jogász-Újság 473 enyhébb felfogású kor ennek a förtelemnek is véget vetett. Az úgynevezett Tóbiás-éj is azok közé a szokások közé tartozik, amelyekkel a monogám házasság adózik a közösházasságnak; a férjnek a házasságot követő első időben még nem szabad férji jogait gyakorolnia, sőt az asszony ismételten visszatér a szülői házba, a honnan a férj csak bizonyos idő elteltével hozhatja vissza. De a házasfeleket az úgynevezett „reprét coutumier" — melyet a 16. század első éveiben hoztak, és amely a régi átmeneti formák sajátságos vegyüléke — ezen különös kötelezettség alól föloldja abban az esetben, ha a földesúr a nászéj jogát gyakorolta. A régi erkölcsök szempontjából tekintve, ez nagyon logikus : ha a monogám házasság a régi közösházasságnak tartozó adóját lerótta és magát a közös házasság ősi törvényeinek alávetette — akkor a régi kötelék alól felszabadul és teljes jogainak élvezetébe lép. Ebből is látható, mily konokul maradnak fenn évezredeken át bizonyos ősi jognézetek, melyek sem élni, sem meghalni nem képesek. És ha a népjogokban lehet szimbolizmusról beszélni, akkor ez bizonyára nem más, mint hogy az őskori emlékek, amikor azok valóságban már rég megszűntek, legalább egyes külsőségekben és szavakban fenmaradnak — mintegy az ősi szellem kiengesztelésére. Még sokáig folytathatnók! — Nem hallgathatjuk el, hogy a nászéj joga végvonaglásában is még undok visszaéléseket szült. A loangoparti négereket a pénzsóvárság annyira vitte, hogy a menyasszonyt az eljegyzés előtt hosszú ruhákba öltöztetik, faluról-falura vezetik és sajátságos éneK és táncz kíséretében eladásra kinálják az első éj jogát! Ilyenek láttára gyászba borul a szemérmetesség géniusza. Hasonló förtelemnek tekinthető az a szokás is, hogy az afrikai wakamba-négereknél az özvegy, aki újra férjhez kiván menni, előbb egy más falubeli férfiúnak köteles magát odaadni, aki viszontszolgáltatásképen egy ökröt ad neki ajándékul. Lehetséges, hogy ennek a szokásnak valami más oka is van, de ezt eddig nem ismerjük. Meditans. Az autoszuggesztió jelentősége az igazságszolgáltatásban. Az autoszuggesztió tágabb értelmében véve (eltekintve az álomhipnozis állapotaitól) saját bensőnknek megtévesztő sugalma, — nem mesterséges találmánya az ujabb tudománynak, sőt ellenkezőleg: általános emberi és bizonyára oly régi keletű, amily régen emberek vannak a földön. A mindennapi élet e tapasztalat helyességének legváltozatosabb bizonyítékait nyújtja. Az első ok és a végső okozat közötti lánczolatnak igen sok összekötő lánczszeme van és véghetetlenül sok az az eset, amidőn a közrejátszó és kisérő körülmények rengeteg számából azon momentumot megtalálni igen nehéz, amely a valóságban a végső okozatot előidézte és azt létrehozla. Valaki saját esztelenségc olytán tönkrejutott ! Vájjon be fogja-e ismerni önmagaelőtt, ezen lealacsonyító tényt; talán első pillanatban nem fogja elkerülhetni ezen beismerést! De napok, hónapok és évek múlnak, amelynek folyamata alatt romlásának oka felől hosszasan elgondolkodik. Az emlékezetben beáll a naponta előforduló csoda: az okozati összefüggés lánczszemei megváltoznak, a nagyok és hatalmasak, — amelyek a saját vétkességet alkotják — mindinkább el-elhalványodnak és a kisebb lánczszemek: a külső körülmények, mindinkább megnövekednek. Végre is azt hisszük, hogy tönkrejutásunkat minden más inkább előidézte, mint saját magunk. A tényeknek ily irányú sajátos megváltozásait, amely változásokat saját memóriánk idézte elő, nem-e éljük át naponta idegeneknél és ismerősöknél, nagyban és kicsinyben, de sőt önmagunkon is ? Vegyünk egy másik példát. Egy homályosan szövegezett vételi szerződés számtalan pernek forrása. Egy-egy föltétel különböző magyarázatot enged meg; mindenik fél azt véli, hagy az általa véli és a reá nézve kedvező magyarázat az egyedüli helyes. Ezen momentumtól annak további elhitetéséig, hogy az említett feltételnek mindkét fél által ily irányú magyarázata már a szerződés megkötésekor szándékoltatott és megállapittatott, — csak egy lépés, amely csak az első pillanatra látszik hatalmas távolságnak, de ha a lefolyt időt és a szóban lévő tárgygyal való sok irányú foglalkozást, végül az emlékező tehetségnek saját érdekünkben való önmagunk általi megtévesztését nem felejtjük, közelfekvö és gyakran megtörténik az életben. Maga a történelem bizonyítja, hogy ugyanazon eseményt különböző személyek, mily különbözőképpen adnak elő, nem rosszakarat vagy értelmetlenség folytán, hanem a valóságnak az autoszuggeszczió folytán fokozatosan teljes valótlansággá való átalakulása által. Maga ezen valótlanság is jól megértve, igaz, természetesen nem objektív, hanem szubjektív értelemben ; így él tovább a kérdéses esemény az ember emlékezetében és meggyőződésében, amiként a költemény a költő szellemében. Mi más a történelmi valóság ? Ennyiben mindez érdektelen és közömbös ! Miért ne hagyjuk meg a tönkrejutottnak boldog hitét ? De — és mily gyakran — megy a tönkrement, szegénységi bizonyítványt szerezni magának, hogy ez alapon előnyökhöz jusson? Mily gyakran indít a szerződő fél a vele szerződő ellen pert, vagy perelteti magát az által és akkor az említett tények már néni oly közömbösek és nem oly ártalmatlanok. Hogy ne is említsük azon esetei, midőn a szemben álló fél, ha már meg is nyeri a pert, a felmerült perköltségeket viselni tartozik, mert az ellenfelén be nem hajtható, de ez irányban egy más fontos körülmény is figyelemre méltatandó. Miként áll ily esetekben az eskü kérdése ? Emberünk állításának valóságál önmagával elhitelte és arról annyira meg van győződve, hogy arra minden gondolkozás nélkül meg is fog esküdni. Ez után kétségtelen, hogy egy kétes tényállás méltatásánál a bírónak az autoszuggeszczióban rejlő zavaró tényezőt is kellőleg figyelembe kell vennie. Amennyire megnehezíti ez a bírónak a szabad mérlegelés utjáni helyes következtetésének lehetőségét, másrészt ennek figyelmen kívül hagyása kétségtelenül hamis eredményre kell, hogy vezessen. Különösen két irányban kell a bírónak az autoszuggeszcziót figyelemre méltatnia. Először és különösen a peres félnek perdöntő esküjénél, másodsorban a közeli rokonok tanúvallomásai értékelésénél, akik többnyire az érdekek közössége és az érintkezés állandósága folytán gyakran osztoznak a feleknek tévedéseiben és az ily hamis tényállásokba magukat teljesen bele is élik. Kétségtelenül igen sok zavaró körülmény van, amely a valóság képét elhomályosítja, mielőtt az