Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 20. szám - A természetes apa gyermektartási kötelességéről. [3. r.]

378 Magyar Jogász-Ujság II. évf. azonáltal fel kellett említenem, mert még az is vitássá vált egy időben s némelyek között, hogy a Kúria melyik álláspontot foglalja el hát tulajdonképpen? A természetes apaságot-e avagy a közösülést? Szükséges tehát a Kúria minden irányú gyakorlatát ismerni. Dr. Wellisz1) abból, hogy a Curia a többekkel való közösülés kifogását korlátozza, arra a konklúzióra jut, hogy a Kúria is a közösülést tekinti a tartás jogalapjának. Szerintem igen tévesen. Dr. Wellisz attól az animózitástól vezettetve, melylyel az exc. plurium concubentium iránt el van telve, figyelmen kivül hagyja a Kúria határozataiban a nemzés, a nemző, az apaság konzekvens hangoztatását, holott ha ezt nem hagyná figyelmen kivül, aligha jutott volna arra az eredményre, hogy a Kúria azért vizsgálja, hogy történt-e közösülés, hogy ez alapon marasztaljon? Dehogy! Azért vizsgálja, mert annak a ténynek megállapítása nélkül, hogy történt-e közösülés, a természetes apaság vélelmét, a marasztalás jogalapját meg nem állapithatja. Alig hiszem, hogy volna valaki, aki a Kúria gyakorlatát dr. Welliszszel egyetértöleg magyarázná. Elég utalnom a Tervezet indokolására, a hol a 348. §-t indokolva (mely §. a természetes apa tartási kötelességét elvileg kijelenti) igy szól: „A Tervezet ezen rendelkezése különben megfelel a mai joggyakorlatnak is". (497. lap.) Ezekben ismertetvén a birói gyakorlat, a Tervezet és az e kérdéssel foglalkozók álláspontját, rátérhetek annak a kimutatására, hogy mig ugy a birói gyakorlat, mint a Tervezet helyes elvi alapból indultak ki, ugy dr. Márkus, mint dr. Wellisz az elvi alapot teljesen elveszítették, mikor konkrét javaslataikat megformulázták. Dr. Wellisz maga kijelenti, hogy a jogi szemponttal szemben öt „a probléma társadalmi jelentősége" uralja2) és hogy semmiféle elmélettel nem törődik. Én sem rajongok ködbevesző teóriákért, viszont azonban az előrebocsátottak után alig kell bizonyítanom, hogy a jogi szempont is van e kérdésnél legalább oly fontos, mint a szocziális jelentőség s bármennyire méltányoljam is azt a lelkesedést, melylyel dr. Wellisz a fattyú gyermekek ügyét felkarolja, nem hagyhatom figyelmen kivül, hogy minden elvi fontosságú jogszabály csak akkor érett meg törvényes szankczióra, ha az elméletek tisztító tüzét kiállotta; s győzzön a szembe kerülő elméletek közül bármelyik, a jogszabály, a törvény végtére is egy bizonyos elvi alapon, melynek támasztéka ez vagy az az elmélet, épül fel. Fődolog csak az, hogy a győztes elmélet kongruáljon a czélszerüséggel és az igazsággal. 1) Id. m. 37. lap. 2) Id. m. 33. lap. Megfontolva a dr. Márkus és dr. Wellisz javaslatait, tényleg el kell ismernem, hogy az elmélettel nem sokat törődtek; különbség azonban van kettejük között. Mig az előbbi öntudatosan építette fel javaslatait s bár minden eszközt jónak lát, amivel csak a fattyú gyermekek sorsán javíthat, bizonyos konzekvenczia mutatkozik javaslatának egyes pontozatai között (igy pl., hogy csak egyet említsek, ha az apaság megállapítható (1. pont), a fattyú gyermeknek ez alapon, tehát a vérségi kapcsolat alapján ad jogokat s igy többek közt a tartási igényhez jogot; viszont, ha az apaság meg nem állapitható, (2. pont) pl. azért, mert a gyermek anyja a kritikus időben többekkel közösült, az esetre azon férfiakat, akik bármelyike a gyermek apja lehetne, vagyoni viszonyaik arányában együttesen (1) marasztalandóknak mondja, tehát itt már egészen közelébe jut annak a felfogásnak, mely a nem házassági közösülést deliktumnak tekinti, vagyis a vétségi elmélethez): addig dr. Wellisz teljesen inkonzekvens; annyira uralja a probléma társadalmi jelentősége, hogy annak jogi oldalát — noha jogviszonyokat akar rendezni, jogokat adni és jogokat elkobozni — teljesen figyelmen kivül hagyja. Bizonyítani kívánok; azt hiszem, nem sok dolgot fog adni. Hogy pedig ezt tehessem, — ismételten hangsúlyozva azt, hogy jogviszonyokat rendezni egy bizonyos jogelv s az erre vezető elmélet elfogadása nélkül lehetetlen — szükségesnek tartom, habár csak főbb vonásokban is az eddig ismeretes két főbb elméletet szembe állítani egymással. A vérségi elmélet az atya tartási kötelességét a közte és fattyú gyermeke közt keletkezett vérségi kapcsolatra alapítja. Amennyire tehát a páter semper incertus elve megengedi, bizonyítani kell a biró előtt, hogy a gyermeknek alperes az apja. Erre szolgál az a törvényes vélelem, amit azon az alapon állit fel az ítélet, hogy alperes a gyermek anyjával a kritikus időn belül nemileg közösült. Szemben áll ezzel a vétségi elmélet. Ez, melynek főképviselője Windscheid, deliktumnak, magánjogi vétségnek tekinti a nem házassági közösülést, esetleg quasi deliktumnak, ugy okoskodván, hogy miután a jog a nem házassági közösüléshez hátrányos következményeket füz, ez magánjogi vétség, vagy szerződésen kivüli kártérítésre kötelező ok.1) Amint látjuk, ez utóbbi elmélet a következményből vonja le a nem házassági közösülés vétségi jellegét. Abból a következményből, hogy a jog ahoz hátrányos következéseket füz. Szép. Csakhogy a jog — ha ily következést fűzne a nem házassági közösüléshez, nem jog volna J) Fodor: Magyar Magánjog, IV. köt. 791. lap.