Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 11. szám - Magánjogi végszükség. 3. [r.]

11. sz. Magyar Jogász-Ujság 221 hogy egységes elvi alapon lehetne őket megítélni. S mivel a merev szükségjogok theoriájának ellenlábasa az a még tán ma is uralkodó nézet, mely szerint a végszükségi cselekvény minden esetben deliktum : a most ismertetendő felfogások, mintegy közvetítő állásponton állanak. Ezek közé tartozik MerJcel-nék az előbbiek során már röviden érintett felfogása. Szerinte a végszükség minden esetében két jogszerű és a jogrend által egyenlően védett érdek összeütközése előtt állunk. S amint nem lehetne jogtalanságnak minősíteni, ha az érdekeltek bármelyike a maga érdekét biztosítani igyekszik, ugy — hozzátehetjük — jogosnak sem, hogy a szemben álló érdeket minden további nélkül elpusztítsa útjából. A jogrendnek kell megfelelő jogi kritériumokkal megjelölni, hogy az összetűző érdekek közül melyik dobassék a másiknak áldozatul. Ha és ott, ahol e kritériumok kimutathatók: akkor és ott a végszükségi cselekmény jogos cselekvény. Az objektív alapon felállított kritériumot pedig Merkel a „Prinzip des überwiegenden Interesse"-ben véli felállithatónak. Azaz a közforgalmi felfogás szerint, vagy netalán a törvény értelmében is, in konkreto nagyobb értékű érdeknek joga van a vele végszükségi helyzetben szemben álló másik érdeket a sajátmaga megóvhatása végett megsemmisíteni. Tehát a végszükségi cselekvény jogszerű, ha a cselekvő részén : az „überwiegendes Interessé" fenforog ; — ellenkező esetben jogellenes. Am a mai doktrínának — érvel tovább Merkel, — mely a számos helyen áltört vétkességi elven nyugszik (a cselekvények jogszerű- és jogszerűtlenségének s az ide fűzött következményeknek meghatározásában), az a bökkenője, hogy a jogszerűséget a kártérítési kötelezettséggel elvben összhangzóvá tenni nem tudja. S ez a végszükség kérdésére első sorban hat vissza. Merkel nagy apparátussal fejtegeti már most, hogy a jogszerű cselekvény a kártérítési kötelezettséggel igenis összefér, s a végszükség jogi szabályozásának igazságossága egyenesen megköveteli, hogy a kártérítési kötelezettség a vétkességtől függetlenittessék. Senki a maga érdek- és jogszféráján tul másnak érdek- és jogszférájába sértőleg bele nem nyúlhat. Senki másnak kárával nem gazdagodhatik. — Ha már most az „überwiegendes Interessé" kedvéért a jogrend jogszerűnek is ismerné el más érdekének a végszükségi helyzetben való legflagránsabb megsértését: ezzel csak a megsértett, jogszerű érdek javára is fennálló intenzív büntetőjogi védelem lehet kizárva, de sohasem az, hogy az elpusztított, megsemmisített és a különben szintén a jogrend védelme alatt álló ellentétes érdek még a magánjogi elégtételtől is meg legyen fosztva. Bőven kijut a kisebb értéket képviselő érdeknek a kénytelen kelletlen elviselendő sérelemből már azáltal, hogy az „überwiegendes Interesse"-nek az ö rovására való érvényesülését el kell tűrnie. A jogrendnek tehát kötelessége legalább a kártalanítással honorálni az általa szintén jogosnak elismert azt a kisebb értékű érdeket, mely a végszükségben a rövidet húzza. „Erst diese Entschádigung bringt die beiden Intercssenten in die gleiche rechtliche Lage, wie solche von der gleichen Rechtmássigkeit der beiderseitigen Interessen verlangt wird." (Id. cz. m. 147 1.) Mindott, hol kártérítési kötelezettség állapittatik meg, e kötelezettség elvi alapja csak az lehet, hogy a kártérítésre kötelezett valamely érdekének érvényesítése végett akczióba lépve kárt okozott. (Prinzip des activen Interesses.) A végszükségben az .,überwiegendes Interessé1' révén jogszerűnek tekintendő érdek az, mely a maga érvényesülése végett akczióba lépett és ezért a kártérítési kötelezettség, bizonyos kis számú kivételtől eltekintve, együtt jár vele. A MerkeMéle felfogásnak lényege tehát ugy foglalható össze, hogy a végszükségi cselekvény jogos cselekvény, ka valamely túlnyomó vagy legalább is egyenlő értékű érdeknek megmentése végett követtetett el, elleneseiben joqellcnes. Sem a jogos, sem a jogtalan végszükségi cselekvény a kártérítési kötelezettség alól nem mentésit; a jogtalan pláne büntetőjogi elbírálás alá is tartozik, de a büntetőjog konkrét esetekben a beszámithatóságot a maga specziális szempontjai értelmében kizárhatja. A végszükség egy másik cziviljogi iroja, Titze1) elvileg azonos álláspontra helyezkedik Merkellel, amennyiben a végszükségi cselekvényeket osztályozva, bizonyos feltételek (eriteriumok) fenforgása esetén jogos, más esetekben pedig jogialan cselekvényeknek deklarálja. Szerinte a végszükség „az embernek az a helyzete, melyben kényszerítve van, vagy kiállani (magára venni) valamely fenyegető bajt vagy pedig elkövetni egy önmagában véve jogellenes cselekvényt" (id. m. 19 1.) Ez az önmagában jogellenes cselekvény már most nem jogellenesnek, hanem ép megfordítva jogosnak lesz tekintendő mindott, hol egy ,.jogszerű és nagyjelentőségű érdek" (.,rechtmássiges und schwerwiegendes Interessé") csak egy másik és in konkreto kevesebb értékű érdek sérelmével tud érvényesülni. (30 1) Ez a stilizálás egyszerűen a Merkel tételének átvétele, azzal a különbséggel, hogy Titze a két szembenálló érdeknek egyenlő jelentősége, vagy kevés értékkülönbözősége esetén a végszükségi cselekvény jogosságát kizárja, mig Merkel — bár határozottan nem nyilatkozik, a jogszerűséget ilyen esetben is felveszi.2) !) Die Nothstandsrechte im Deutsch Bürgerl. Gesetzbuche stb. cz. id m. I. fejezete 1—1. (Leipzig 1877.) — Merkel-t mint civiljogi irót emiitettük, tekintettel arra, hogy a kiváló knminalista tárgyalt munkájában, mint magánjogász mutatkozik be. 2) Titze, felfogását egyébként műve 34-ik lapján