Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám - Fustel de Ooulanges. (1. r.)

68 Dr. Tarriai János ailnak első lapja lett. Megmutatta nékünk őseinket, a milyenele voltak, élénk világításba helyezvén ez által a századok égész folyamatát ; mert a jó kezdet, Plátó mondása szerint, olyan, mint a jóitevő istenség, melynek befolyását az összes következményeken megérezni. Ez a történetíró, ez a mester, Fustel de Coulanges volt; hat évet töltött e feladatába temetve, a nélkül hogy munkáját bárkivel közölte, vagy más dicsőséget keresett volna, mint azt, hogy szorgalmatos professor, ki hiven teljesiti kötelességét. Hat év múlva megajándékozott bennünket a «Cité antique>-al, melynek első részét fentebb kivonatosan előadtam. Oly erővel és oly életteljesen irta le ezt a régi, ezt az uj világot, hogy müvét olvasva éreztük, hogy nem álmodta; hogy látta, leírása közben is látja azt, és hogy ha a mü egésze vagy része kétségbe vonatnék, ezt méltatlankodással vegyes bámulattal fogadná. Montesquieuvel mondhatta müvéről, hogy nem volt anyja: Prolem sine maírecreavit. Miután a családokat magányukban mutatta volna meg, munkája második részében azt fejtette ki Fustel de Coulanges, miként közeledtek a családok a község, a törzs, a gens, a nemzet alakítására ; mikép jelent meg a közvallás a családi valiás mellett, az irott törvény a vallási dogma mellett; elmondotta, mik voltak eredetileg a királyok, mikép lépett helyükbe az aristocratia, s miként adott helyet ezen aristocratia, mely nagybirtokosokból és a régi családok fejeiből állott, a tevékeny, mindent elözönlő köznépnek, mely értékesíteni tudta a tömeg régi hatalmát és a pénz adta. uj hatalmat; kifejtette egyúttal hogy a hatalom ezen uj birtokosai nem tudtak azzal mást csinálni, mint högy egy kényúr kezeibe tették le, ki nevükben uralkodott, de felettük és a többi emberek fölött is korlátlan hatalmat gyakorolt A kereszténység megjövetele zárta be a régi község e történetét. Istent, az egyedüli Istent, és az egész emberiségre kiterjedő, nem csupán a család tagjaira szorítkozó erkölcsiségnek amazzal kapcsolatos eszméjét a philosophia vitte be a pogány világba. Ugy védekezett ellene, mint minden törvényes állapot: halálbüntetéssel. A hivatalos vallásokra és ezzel kényszerű következetességgel a hivatalos kormányokra is, az első csapásokat a sophisták mérték, kik ellen Plátó páratlan gúnyoló erővel küzdött, de kik mégis előfutárai voltak. Megmozdították azt, a minek koruk conservativ embereinek felfogása szerint, mozdulatlannak kellett maradnia. Socrates kivált abban különbözött a sophistáktól, hogy a vallást, vagy legalább a vallási elvet és az általános erkölcsiséget, a házi vallások és önző erkölcsiségök fölé helyezte. Bár elvetette a régi hitet, mégis tisztelettel bánt velők, mert becsülte bennök a családot és a hazát, melynek történetét tartalmazták. A veszély reájuk nézve tanainak bölcsesége volt. A papok, kik a sophisták iránt elnézők voltak, őt megölték. A birák előtt csak a ténykér-