Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám

Vargha Ferencz a szövegbe felvéve, s azt a képviselőház igazságügyi bizottsága vette fel, mert «a király szabadsagától nemcsak physikai, hanem psychikai erőszak által is megfosztható*. A mily keveset mond ezen indokolás, ép oly helytelen az a mit mond. Ebben a pár szóban a terminológiát zavarja össze s ugy tünteti fel a dolgot, mintha a psychikai erőszak egyenlő volna a fenyegetéssel, holott ez alapos contradictio ; mert a mi fenyegetés, az nem erőszak s a mi erőszak az nem fenyegetés ; hanem igenis a kettő a kényszerállapotnak két külön nemű causalitasát fejezi ki. Az egyik az akaratot a test közvetítésével nyűgözi le, a másik a nélkül. De kényszerállapotnak minden esetben kell lenni; csakhogy egyik esetben előidézi azt a testi erő, a másikkan pedig a félelem mint a fenyegetés következménye. A Btk. 177. §-ában meghatározott magánosok elleni erőszak vétségénél a fenyegetésnek ismét egy speciális nemére, «az erőszakkal való fenyegetésre* akadunk; mely ilyen formában egyedül áll a codexben, ellenben a német bir. büntetőtörvénykönyvben annál többször fordul elő Illés ezen vétségnél a 167. §-ban foglalt definitiót fogadja el, s az erőszakkal való fenyegetést azonosnak tartja a veszélyes fenyegetéssel. Nézetem szerint e két fogalom nem födi egymást. A veszélyes fenyegetés ugyanis mindig bűntett vagy vétségre vonatkozik, mig itt ez nem szükségképeni föltétel s oly erőszak is képezheti tartalmát, mely sem büntettet sem vétséget nem képez. így pl. egy ruhafestőgyár tulajdonosa a munkavezető ellen a 177. § alapján emelt vádat, mert ez kijelentette, hogy ha fizetését föl nem emelik az összes mintákat megsemmisíti. Miután a minták az ő tulajdonát képezték, azok megsemmisítésével bűncselekményt nem követett volna el; s mégis ezen fenyegetés alkalmas volt a vétség elkövetésére, mert a mintákra a munka folyamatban léte miatt égető szükség volt. Másrészt a veszélyes fenyegetésnél (167. §.) a veszélynek közvetlennek kell lenni; mig a magánosok elleni erőszaknál {177. §.) az távolabbi is lehet idő tekintetében, ép ugy mint a zsarolásnál. Tisztán csak fenyegetésről szól a törvény: a 178. 192. 317. 321. 350. §§-ban. Miután ezen esetek egyikében sincs a fenyegetés tartalma meghatározva, azon kérdés merül fel, hogy itt a fenyegetésnek milyennek kell lenni. Illés Károly a polgárok választási joga ellen elkövetett vétségnél (178. §) azt mondja, hogy: «A fenyegetés itt szintén tágabb jelentőségű, mint a veszélyes fenyegetésnek a 167. §-ban meghatározott fogalma; mert a törvény az által, hogy a jelen esetben nem alkalmazta a cveszélyes* jelzőt, világosan kifejezte