Magyar igazságügy, 1891 (18. évfolyam, 35. kötet 1-6. szám - 36. kötet 1-6. szám)

1891/35 / 1. szám - Törvényjavaslat a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló 1877. évi XXII. t.-cz. módosításáról; Előadói tervezet

Külföldi jogélet Természetesnek fogják találni, hogy a második módot választja, s itt egész meztelenségében mutatkozik az általam jelzett súlyos baj következménye, mely félelmetesebb a társadalomra, mint magára a bűnösre nézve. Mi lesz e szerencsétlenekből, ha a becsületes életmód eszközeit fel nerri találják? Egyik, a jobb részük, csavargásra vagy kolduslásra adja magát. Talán ez a főoka, hogy e- két delictum napjainkban oly óriás mértékben megszoporodott. Hány ilyen ember van a szerencsétlenek amaszámos csapataiban, melyek ma a vidéken kóborolnak és azt már is nyugtalanítani kezdik ! A többiek ingyenélésre, lopásra; csalásra, szóval a viszaesés minden nemére vetemednek. Az imént idézték önöknek nézetem ellenében egy kiváló férfiú szavait, ki osztatlan tiszteletű állást foglal el a magistraturában : a párizsi vétségbiróság nagyérdemű elnökét, Flandin urat. En is hivatkozom reá. Nem mondá-e a Sociéte genérále des prisons előtt tartott azon beszédében, melvet idéztek, hogy a vétségbiróság sokszor elitélt viszaesőket is enyhe büntetésre kénytelen néha ítélni, mert meggyőződik, hogy a bünlajstrom lehetetlenné teszi nekik a tisztességes életet ? így vélekedik egy a dolgok valóságával naponta foglalkozó biró. Következhetik-e ebből más, mint hogy a visszaesések egyik főoka a. .bünrovás vs hogy ez szomorú magyarázata a büntetések annyiszor elismert enyheségének is ? Nem maradhatunk oly szokás mellett, mely hasonló, eredményeket szül. A rendeletekkel való kormányzást mindenesetre abban kell hagynunk. Ha fenn akarjuk tartani a létező állapotot, a mi távolról sem az én óhajom, legalább törvényre kell azt alapitanunk. Ha pedig meg akarjuk változtatni, a mint én szeretném, szintén törvényre van szükség. De mi a teendő"? Ezt a kérdést kell' vizsgálnunk; és eszembe sem jut már most nyilatkozni róla Mindazonáltal mondhatok annyit, hogy önként; kínálkozik többféle megoldás is. A legegyszerűbb, leglogikusabb, az igazságnak és emberségnek leginkább megfelelő talán az volna, nogy egyszerűen visszatérnénk az eredeti casier judiciaire-hez, vagyis visszaadnók neki ősi jellegét, a bírósági okmány minőségét s egyedül bírósági czélokra való alkalraazandóságát. Ha e megoldás '— mely, elismerem, egész forradalmat idézne elő szokásainkban és komoly ellenmondást szülhetne — tuigvökeresnek találtatnék, akkor van más módunk, mely nem anynyira tökéletes ugyan, de mégis nagyon enyhítené a bajt. Például a következő: Tegyünk különbséget a büntetések között ; szabadítsuk fel az alsórendüeket, azokat, a melyek legfölebb rendőriek, de talán magasabbakat is, egy bizonyos mérték erejéig, a magánosoknak.kiadandó lajstromba való bevezetés alól. Azt hallom, hogy ezen rendszer némely országokban, nevezetesen a Sveiczban, az egy havi fogságon aluli büntetésekre nézve alkalmazásban van. A többiekre nézve a bünrovás hatályát bizonyos időre lehetne korlátozni. Ezt ajánlotta egy a képviselőházban nemrég bemutatott törvényjavaslat; ugyanezt indítványoztam én, elégtétellel mondom, a Société générale des prisons-ban már négy év előtt. Ez tényleg a bünrovás elévülésének megállapítását jelentené (helyeslés). Miért is ne ? Minden elévül a világon. A legszigorúbb kötelmek, még a bantetés, sőt a vádjog is». F a 11 i é r e s igazságügyminiszter beszédéből kiemeljük a következő helyeket: «Uraim! Egy előző ülésben megkíséreltem a casier judiciaire gépezetének rövid leírását. Ha emlékezetem nem csal, előadtam, hogy az 1850-