Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 1. szám
Törvényjavaslat az öröklési törvény életbeléptetéséről 7 18. §. Az örökhagyónak hitelezője jogosítva van keresetét az Örökösi igazolvány kiadása után is a hagyaték ellen intézni. A hagyaték ez esetben az örökösnek és ezenkívül azoknak a személyében idézendő a perbe, a kik a kiadott igazolványban mint utóörökösök megjelölve vannak. Ha a beidézettek védelme eltérő, a 16. §. 3. bek.-nek a rendelkezése alkalmazandó. A hagyaték ellen lefolytatott perben hozott marasztaló -ítélet ugy hajtand5 végre, mint az örökhagyó ellen hozott mar asz taló határozat. 19- §• Az öröklési törvény 412. és 421. § aiban tárgyazott perekben, az ott emiitett esküre való köteleztetés iránti kérelmet felperes a végiratban is előterjesztheti. A törvénykezési rendtartásnak az esküre vonatkozó általános határozatai ezen esküre azzal alkalmazandók, hogy az 1881. LIX. t.-cz. 21. §. végbekezdésének körében ezen esküre ugyanaz áll, a mi a kinált főesküre. Az Örökös, a mennyiben ez egyes tehertételek bizonyítására szükséges, az azokban jogosultaknak védelmét a perbehivás szabályai szerint veheti igénybe. 20. §. A megelőző §. által tárgyazott perekben, a megperelt örökös a vagyonelégtelenségi kifogás előterjesztése helyett kívánhatja, hogy a vagyonelégtelenség kérdése a perben ne döntessék el, hanem e kifogás ő neki az ítéletben fentartassék. Ez esetben a marasztaló ítéletet, a kifogás fentartása mellett, azon alapon kell meghozni, mintha az örökös a kötelezettségért korlátlanul volna felelős. A fentartott kifogás a per bírósága előtt, a jelen törvény 26. §. 2. bek.-ben emiitett módon utólag érvényesíthető, mihelyt a marasztaló ítélet jogerejüvé vagy végrehajthatóvá vált. Halasztó hatálya a beadott kifogásnak a végrehajtás elrendelésére és a követelés biztosításához szükséges lépésekre egyátalán nincsen, a további lépésekre pedig csak akkor van, ha a végrehajtást elrendelő végzés kézbesítése előtt, vagy ettől számítandó 15 napon belől lett beadva. 21. §. Sommás váltóeljárásnak az örökös személyes marasztalására irányuló perekben (ö. t. 412. s 421. §§.) helye nincsen. Az öröklési törvény 418. §-a szerint indított sommás váltóperekben, a beavatkozásra jogosultak, a kifogásokat a sommás végzésnek a hagyatéki bíróságnál történt beérkeztétől számított 18 napon belől adhatják be (28. §.).