Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 4. szám - Laboulaye. H. Wallon beszéde, mondatott az Académie des Inscriptions et Belles-Lettres ülésében 1887 november 18-dikán. Első közlemény

Laboulaye 349 mak fentartását, egy alkotmányadó gyülekezetet, melynek nincs más megbízása, mint a revisio és az ország helybenhagyását. A revideáló gyülekezet számára teljes alkotmányadó hatalmat követel. «Nem kell félni, hogy messze megy, ha az őrködő nemzeté az utolsó szó.» Mert bizik a plebiscitum valóságában és őszinteségében és számit a gyülekezet bölcsességére: 41848 februárban, ugy mond, a köztársaságot a souverainitás világos biztosításával tukmálták reánk, májusban pedig a gyülekezet már mint szükséges fegyverszünetet fogadta el. A köztársaság és a monarchia politikai formák, s a nemzetnek, a melynek számara készültek, mindig joga van vita tárgyáva tenni őket.» Indítványa tehát ez: az alkotmány rögtöni revisiója azon terv szerint, melyet kidolgozott. A mit ez ellen felhozhatni, ő előtte csak alkotmányi sophisma, mely nem állhat meg a következő axióma előtt : *A nemzet souverain, joga van tehát alkotmányához akkor és ugy nyúlni, a mikor és a mint neki tetszik; mert a kormányzat és az alkotmány az ő számára és csakis az ő számára készült. Mihelyt kényelmetlen neki, joga van megváltoztatni.* (91. 1.) De, merném ellenvetni, hogyan fogja a nemzet ezt a jogát gyakorolni? Két hatalmat énlekelt közvetlenül a rögtöni revisio e javaslata: az elnököt és a gyülekezetet; a köztársaság elnökét, kit 1848-ban négy évre választottak, és a gyülekezetet, mely 1849-ben alakult három évre; mindegyiknek még egy esztendeje volt tehát. Tegyük fel. hogy egyikük megtagadja az erről való lemondást. Mi lett volna a teendő ? Miként lehetett volna provokálni a nemzet óhajának kifejezését ? Ha ennek minden módon meg lehetett törtennie, tekintet nélkül az alkotmányra vonatkozó czikkelyre, akkor a gyülekezet azt mondhatta volna : «Az elnök utunkban áll, törüljük ei», az elnök pedig: «A gyülekezet akadály, küldjük el.» Azt mondták, bár bizonyíték nélkül, hogy a gyülekezetnek az elnökre né^ve meg is volt ez a szándéka. Az elnök — e tény nagyon is hiteles — megvalósította e szándékot a gyülekezetre nézve ; aztán megkérdezte a nemzetet s a nemzet hét és félmillió szavazattal felelt. Mit lehetett ehhez szólani Laboulaye rendszere szerint ? Semmit. «A nemzet akarata mindig törvényes*, ezt mondotta volt (43. 1.). És sokan meghajoltak, Laboulaye nem hajolt meg ; ö megmutatta, hogy volt benne valami, a mi legyőzte a rendszeresség szellemét: a szabadság szeretete. Inkább, mint valaha, ragaszkodott a szabadsághoz és tanulmányainak tárgyává tette. Kathedrájan 1852-ben folytatta azt, a mit 1851-ben megkezdett: «A franczia törvényhozást a forradalom alatt> ; de 1853-ban az ókorhoz tért vissza.7 Tanszékén kivül, gyakran vala7 1853-tól 1857-ig megírta a romai kormányzat és törvényhozás történetét ; 1858-tól i8ói-ig a franczia jog történetét kezdetétől, fogva. 1862-ben félbeszakította e munkálkodását, hogy megszerkeszsze az Egyesült Államok szövetségi alkotmányának