Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 4. szám
A rokonok törvényes öröklési rendje 1848 előtti jogunkban 335 a vagyon eredetére tekintettel nincs ; hanem az atyának az örökhagyó egész vagyonából két, az anyának egy részt juttat.20 Az oldalágon az öröklési rend, figyelemmel a vagyon eredetére szabályztatott. «Ugy jutnak — úgymond a Tractatus — azután az oldalul való atyafiak a jóknak örökségéhez ha az ő nemzetségüknek ágazatját egyenesen arra a főre vihetik, a kitől a meghalt személy származott és ha arról is bizonysága leend, hogy az elejék mindkét félről osziós-atyafiak voltak és voltaképpen megosztoztanak egymással.>21 Ez idézet második része világosan mutatja, hogy a kolozsváriaknál az ősiben való oldalági öröklési rend ugyanaz volt, mely a mindkét ágbeli nemesi ősiben, s hogy — mi a többi városokra nézve nincs egész kétségtelenül kiderítve — az ősiben az örökhagyónak a szerzőnél távolabbi őstől származó oldalrokonai nem örököltek. Szabály az ősiben való öröklésre az volt, hogy «az őstől maradt örökség . . . más nemzetségre ne szálljon és az örökségtől el ne szakadjon, kiben a városnak régi megőrzött rendtartását kell követni.*22 Megjegyzendő azonban, hogy a kolozsváriaknál az ősi és szerzeményi vagyon közti különbség következetesen keresztülvive nem volt ; a mi egyenesen a szász jogban érvényben volt házastársak közti vagyonközösségnek tulajdonitandó. A Tractatus ugyanis kimondja, hogy a házastársak minden javai «mind ingók s ingatlanok mindenestől egyben elegyedjenek, melyekben niiképen a férfiú méltóságosabb személy az asszonyi állatnál, azonképen a közönséges jognak birtokához is felebbvaló köze vagyon ; mert a férfiú mindenekben két részes, az asszony pedig csak harmados» 23 Ennek eredménye az öröklési jog terén az volt, hogy minden egyes öröklési esetben, midőn az örökhagyónak túlélő házastársa maradt, a fentiekhez képest az egész hagyaték két, illetve egyharmadát el kellett különíteni, s csak az ekként fenmaradó rész képezte a már előadottak szerint a törvényes öröklés tárgyát; s igy az ősi nem szállt vissza a rokonságra a maga egészében, hanem csak egy hányada. 3. A hajduvárosok s a jászok és kunok kerületének öröklési joga szintén az ősi és a szerzeményi vagyon közti megkülönböztetésen alapult. Eltérést csak annyiban mutatnak, hogy mig a hajdú városok a törvényes öröklési rend tekintetében a mindkét ágbrli nemesi vagyon törvényes öröklési rendének szabályait követték/4 addig a jász-kun kerületben a firokonok a nőrokonokat az ingatlanokban megelőzték, a szerzeményiekben azonban csak 20 U. o. 34. 1. 21 Vajkay, Kolozsvári Tract. 32- 33 22 U. o. 34. 1. 2i Vajkay, Kolozsvári Tract. 23. 1 24 Wenzel, I. m. II. 436. 1. ; Zlinszky, I- m 248 -249. 1.
