Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 1. szám

x6 Dr. Zsögöd Benő sitással marad hatályban, hogy e rendelkezésben a hagyaték át­adásának időpontja helyett az örökösödési igazolvány kiadásának időpontja értendő. A hagyatéki csődnek a tartama alatt vagyonelkülönzést a hagyatékra másképen, mint a hogy ezt a jelen törvény 47. §-a megengedi, nem lehet rendelni, és ha elrendeltetett, az hatálylyal nem bir. Az öröklési törvény 427. §. 3. bek.-ében foglalt megszoritást a fentebbi rendelkezések nem érintik. 43. §• ' A csődnyitás iránti kérelmet a hitelezők, a meddig igazolt örökös nincsen, a hagyatéki gondnok ellen ; ha pedig hagyatéki gondnok nincsen, az öröklési törvény 418. §-a alapján kinevezett vagy kinevezendő pergondnok, és a pergondnok mellett egyszers­mind azok ellen tartoznak intézni, a kik a hagyatéki bíróságnál örökösi vagy utórökösi igényt jelentettek be. Ha bejelentve ily igények nincsenek a pergondnok egyedül idézendő be. Az örökösök és utóörökösök azonban a csődnyitási tárgyalásnál a pergondnok mellett beavatkozhatnak akkor is, ha arra beklézendők nem voltak. 44- §• Az öröklési törvény 430. §. 1. és 2. bek.-ei, ez utóbbi mind­azáltal csak annyiban, a mennyiben az örökhagyó hitelezői kielé­gittetésének esetére vonatkozik, az örökösnek a hagyatéki csőd­tömeghez viló viszonyára is alkalmazandók. A mennyiben egyes hagyatéki csődhitelezőknek követelésével szemben az örökösök az öröklött vagyonból már kifizetett terheket az öröklési törvény szerint beszámitani jogosítva vannak, azt a ha­gyatéki csődben megtámadás utján érvényesíthetik. (1881. XVII. t.-cz. 139. §.). A megtámadásból kifolyó perben az öröklési törvény 412., illetőleg a jelen törvény 19 §-ai megfelelően alkal­mazandók. E jog az öröklési törvény 429. §. 2. bek.-nek esetében, valamint az esetben sem gyakorolható, ha a hagyatéki csőd a vagyonelkülönzési határidőn belől lett megnyitva. 45- §• Az öröklési törvény .271. és 415. §-ai szerint vállalt terhek a hagyatéki csődben tömegtartozást, az ugyané törvény 416. § ában emiitett többi terhek pedig tömegköltséget képeznek. 46, §• A kötelesrészre jogosultak és a hagyományosok a hagyaték •ellen csődöt nem kérhetnek, sem a megnyitott csőd körébe, mint csődhitelezők nem tartoznak. Joguk van mindazáltal a felszámolási tárgyalásokon megjelenni és érdekeltségöknek igazolása mellett a bejelentett csődkövetelések

Next

/
Thumbnails
Contents