Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

A rokonok törvényes öröklési rendje 1848 előtti jogunkban 149 véssé lehet egész biztonsággal eldönteni, mint azt, vájjon a felmenők birtak-e törvényes öröklési joggal, s ha igen, az oldilágiakhoz mily viszonyban álltak és ez utóbbiak mily rendben örököltek. Figyelembe véve azonban azt, hogy legősibb jogintézményeink semmiben sem különböztek a nyugati népekétől, továbbá azt, hogy mindezeknél, mig jogéletűkben a törzsélet tényezői bírtak döntő sulylyal, öröklési rendűk sem a képviseleti jogot — még a lemenőknél sem — sem az agi, sem a törzsi öröklést ne n ismerte, hanem inkább megközelité az íz öröklést : talán nem alaptalan a feltevés, hogy az Árpádkori törvényes öröklési rendünk a szallasbirrokbm is ahhoz hasonló volt, annál inkább, mivel a későbbi fejlődésben az azonossíg már tagadhatatlan. Egyik nagy szaktekintélyünk ugyanazon kérdést, vájjon az ős germán jogokban az íz, vagy pedig a törzsi öröklési rendszer volt-e elfogadva, örökké eldönthetlennek tartja.31 Szerény nézetem azonban azokéhoz csatlakozik, a kik ezt állítják, hogy azon jogokban a törvényes öröklési rend íz szerinti volt,32 s hogy ezt követte, a viszonyok azonosságánál fogva legrégibb magyar jogunk is. E feltevés annál valószínűbb, mert a székelyeknél, hol a törzsi élet maradványai legtovább maradtak fenn, az öröklési rend kezdetben tisztán ízszerinti volt, miként azt a székelyjog egyik legkiválóbb ismerője, Dósa Elek, már többször idézett munkájában (II. 396. 1.) kiemeli. Még az öröklési rend irányára vonatkozólag megjegyzendő, hogy az kizárólag lemenő volt, vagyis a szállásbirtok természeténél fogva — mely szerint törvényes öröklés utján apáról fiúra szállott — abban a felmenők öröklési joga ki volt zárva. Innen 31 Vajkay K A német közönséges magánjog és történelme köréből 92. 1. 32 Kitűzött czélom^n kivül fekszik ez állítás bővebb igazolásával foglalkozni. A tárgy fontosságánál fogva azonban mégis néhány megjegyzést igényel. Eléggé ismert Tacitus Germíniájának 20. fejezete, melyben a törvényes öröklési rend következően van meghatározva : Haeredes tamen successores sui cuiquí liberi, . . . si iiberi non sunt, proximus gradus in possessione fratres, patrui, avunculi. Ezzel szorosan ö;szefűgg a lex Silici négy recensiój 1, melyek össz^hasonlítása fontos eredményeket nyuit. Az E card által kiadott legrégibb szö/eg az úgynevezett meroving recensio, 61. titulusában a törvényes öröklési rendet következően adja elő, hibás latinsággal: Si qüis mortuu; fue it et filio non dimiseret, si matre sua superfuiret iide hereditatem accipiat. Si mater non fairetet fráter remansiret ipsi hereditatem accipiit Si ista non fuerint tunc sorores matris in hereditate et inde illis generationibus qaaecunque proximior fuiret, illi hereditatem succeda\ Egy későbbi, Schiller által kiadott szöveg 92. titulu>a sz -rint az örökléí, a most előadottól annyiban tér el, h^gy az anya öröklési joga mellett az atyáé is, a fivéré mellett a nővéré is elismertetik, egyébként az *lőbb em'itittel megegyezik (L. Walter F. Corp. iur. Germ. ant. I. kör. 148—149. l.j Egy még későöbi s Herold által kiadott szöveg szerint (62. fij. De aloiis) az öröklé i rend mír határozottabban van megállapítva. E szerint az elhunyt után örökölnek első sorban fiai, ilyenek nem létében atyja vagy anyja, ezek nem létéb m fi rére'x vagy nővérei. Hi ezek sincsenek ö ököl az anyai nagynéne (soror matris), s ennek nem létében az a'yaí nagynéne (soror patris). S végül ha ezek sincsen ;k, örökilnek a', atyai nemzetségből ízre nézve a legközeleb-