Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

A rokonok törvényes öröklési rendje 1848 előtti jogunkban 141 nis elve, melynek okául ekként a nők vagyonjogi képességének s öröklési jogának elismerése tekintendő, mert mindaddig, mig csak a férfiak örökölhettek, ily megkülönböztetésre szükség nem volt. A családnak ezen szervezete, s a törvényes öröklési rend ezen jellege a X. századig az Európába bevándorolt valamennyi népnél általános tünemény. Innen kezdve azonban a viszonyok azok módositására sok irányban folytak be. Ugyanis a kereszténység terjedése, a nem vérségen alapuló királyi hatalom kifejlődése, az állandó letelepedés folytán a rómaiakkal való vegyülés, a közgazdaság fellendülése, s végül a római jog receptiója oly tényezők, melyek a jogélvezetnek ujabb forrásait képezvén, a vérségi köteléknek mint a jogélvezet egyedüli forrásának jelentőségét tetemesen leszállították. Mind e tényezők különbözőképen hatottak a törvényes öröklési rend megváltoztatására is. Az egyház az által, hogy hitelvként kimondta, hogy mindazok, kik különös szolgálatába lepnek, minden emberi köteléket feloldjanak, nem kedvezett a törzskorabeli családi érzet fentartásának. Sőt nagy mértékben járult ahhoz, hogy miután a nagy vagyon-források utáni törekvésében az egyházi személyek utáni öröklési jogát megállapította, másfelől pedig a világiaknai is az egyház részére való szabad végrendelkezést mint a lelki üdvre (pro remedio animae) is szükségest megengedé — mindenütt, a hol korai és gyors elterjedést nyert, meglazultak a törzskorabeli vagyon- és családviszonyok. Ezzel párhuzamosan hatott a hűbériség. Befolyása az egyházétői mégis annyiban különbözött, hogy mig ez az egész öröklési jogot felkaroló változásokat nem eredményezett, mivel hatása e részben inkább csak negativ volt: addig a hűbériség a biriok- és családjogi viszonyok lényeges átalakítása mellett egészen uj öröklési jogelveket s törvényes öröklési rendet létesített. E rend azonban nem kevésbbé volt változhatlan, mint a törzs korai. Alapját tekintve tőle csak annyiban különbözött, hogy változhatlansága első sorban nem a családtagok, hanem a hűbérurral szemben állott fenn. A hol a hűbériség el nem terjedt, nevezetesen Európa északi és észak-keleti részeiben, ott a törzskori öröklési rend, a letelepedés folytán szükségessé vált módosításokkal, továbbra is fenmaradt ; mígnem egy további tényező, az ipar- és kereskedelem hatalmas fellendülése, s ezzel kapcsolatban egy hatalmas városi osztály alakulása, itt is, mint egyébütt uj jogelveket nem eredményezett. A középkori városok, a mint a közösségi tudat ébresztésével a középkori intézményektől lényegesen elütő alkotmány- és jogcsak akkor örököltek, ha ezen ágon alkalmas firokon nem volt. E népjog ezt ugy fejeli ki, hogy a vagyon a lancca ad fusum szállott (Walter Corp. inr. Germ. ant. I. köt. 378. l.j.