Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

ii2 J)r. Nagy Ferencz igazságszolgáltatásnak egyik fontos garanc/Jája, a felebbezés folytáni ismételt önálló tárgyalása az ügynek, egy másik garanczia. Ha e két garancziát nem is adhatjuk egyszerre az összes ügyeknek : nem visszás dolog-e mégis, hogy azokat először azon ügyeknek adjuk, melyek kisebb érdeket képviselnek? Nem követeli e a józan ész, hogy ellenkezőleg előbb a nagyobb ügyeket részesítsük a nevezett garancziákban ? Mit fog mondani a közönség, ha azt látja, hogy a törvényszék a már egyszer itéletileg is megálkpitott kisebb ügyeket a szóbeliség ünnepélyességével tárgyalja, az elsőfolyamodásban levő nagyobb ügyeket ellenben bureaukratikus kurrentiávai irásbelileg intézi el ? S nem fognak-e legalább is csodálkozni azon, hogy a felek a sommás ügyekben még a Curia előtt is nyilvános ülésben felszólalhatnak, míg ellenben a rendes ügyekben hallgatni kénytelenek ? Nem akarunk ezen ellenvetéstől minden jogosultságot megtagadni. De nem is szabad annak olyan fontosságot tulajdonítani, hogy egyedül miatta lemondjunk arról a nagy czélról, melyet a javaslat utján elérhetünk. Elvégre tökéletes összhang semmiféle átmenetnél nem lehetséges. S vájjon mai eljárásunkban nincsenek-e még különb anomáliák ? Az ellenvetés csak akkor volna teljesen igazolt, ha a javaslat czélját más ufon is el lehetne érni, oly uton, mely hasonló anomáliát nem teremtene. De hisz' láttuk, hogy a rendes eljárásban a szóbeliséget előzetesen bevinni nem igen lehet, vagy ha összehasonlithatlanul nagyobb nehézségek mellett bevinnők is, annyi előnyt semmiesetre nem nyernénk, mint azon az uton, melyet a javaslat követ. Hagyjuk tehát az efféle argumentumokat azoknak, a kik a mai Írásbeliség mellett annyira jól érzik magukat, hogy a szób liségről hallani sem szeretnek; vagy pedig, a mi különben egyre megy. azoknak, a kik ugyan sokat beszélnek róla, de a kiknek szájában ez soha sem volt több mint — frázis!