Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 2. szám
104 Dr. Nagy Ferencz megtudni, hogy mit is nyújt valósággal a szóbeliség s miképen kell azt keresztülvinni, hogy megkapjuk azt, a mit a nemzet tőle vár. A külföldi tapasztalatok még akkor sem lehetnének feltétlenül irányadók, ha azokat jobban ismernők, mint a hogy az tényleg áll; az pedig kétségtelen hogy szóbeliség és jó igazságszolgáltatás nem annyira correlativ fogalmak, mintha egymástól el nem válhatnának. Legjobban bizonyítja azt az a tény, hogy a szóbeliség országaiban : Francziaországban, Olaszországban, Belgiumban folytonosan beszélnek reformokról, sőt megfelelő javaslatok is készültek; de még Németországban is követelik az uj perrendtartás módosítását, alig hogy megkapták. Ez az utóbbi példa még különösen erős érvet szolgáltat a szóbeliség részleges megkisértésére. Mikor a németek hozzáfogtak a szóbeliség általános meghonosításához, az távolról sem volt előttük annyira ismeretlen, mint mi előttünk. Ismerték azt a rajnai tartományokban, a hol a franczia eljárás volt érvényben, ismerték Hannoveraban, a hol 1850-ben egy annak idején feltűnést keltett s magyarra is lefordított szóbeliségi perrendtartás lépett életbe ; ismerték Bajorországban, Württembergben, Badenben, Oldenburgban, részben Poroszországban is, nem is említve azon javaslatokat, melyek már megelőzőleg egyes államokban készültek. Ennek daczára még sem sikerült a szóbeliséget ugy construálni, hogy az közelégültséget szült volna, sőt ellenkezőleg, oly fokra hágott már az elégedetlenség, hogy előre látható, miszerint a birodalmi törvényhozás maholnap lényeges változtatásokat lesz kénytelen eszközölni. Képzelhető-e mármost, hogy mi, a kiknek semmi tapasztalat nem áll rendelkezésre, szerencsésebbek lennénk egy a szóbeliségen alapuló végleges perrenddel, mint a németek ? Nem valószinü-e, hogy még sokkal több megpróbáltatáson mennénk keresztül ? S vájjon, ha meggyőződnénk arról, hogy az uj perrendtartás módosításokra szorul, ezeket oly könnyen vihetnők-e keresztül, mint a hogy érvényesíteni lehet a részleges kísérlet alapján szerzendő tapasztalatokat egy még csak készítendő perrendtartásban? Nem tudjuk-e, mennyi akadályba ütközött s mily nehezen sikerült a mostani perrendtartás módosítása ? S még egyet, a mire a szóbeliség igaz barátai igen nagy súlyt kell hogy fektessenek : Ha most a javasolt részleges szóbeliség teljesen be nem válnék, oly eredményekkel járna, melyek elégedetlenséget szülnek, a nemzet legfeljebb a kísérletet fogja hibáztatni. Azt fogja mondani, hogy nem jól vittük keresztül a szóbeliséget. Magát a szóbeliséget azonban bizonyára nem fogja kivetni ideáljai köréből. Ha ellenben mindjárt végleges és általános alakban hozzuk be a szóbeliséget s ez esetben mutatkoznának hibák, nagyon félő, hogy akkor a nemzet nemcsak a konkrét törvénynyel, hanem magával a szóbeliséggel fog meghasonlásba jutni l Fontos argumentum a szóbeliségnek először csak részleges meghonosítására bizonyára az is, hogy az a bíráknak és ügyvé-