Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)
1889/31 / 1. szám
A német polgári törvénykönyv szervezete, stb. 49 vévén, természetes, hogy egy megszűnt követelés compensatio alakjában sem érvényesíthető. Sehogy sem hozható azonban a keresetelévülés intézményének legislativ czéljával összhangba, ha az elévült követelés teljesítőjének az általa nyújtott szolgáltatás visszakövetelhetése megengedtetik (condictio indebiti.) Ez már határozottan túllő a czélon, a miért is feltétlenül helyeseljük a n t. 182. §-ának azt a rendelkezését, hogy az elévült igény kielégítésére nyújtott szolgáltatás még abban az esetben sem követelhető vissza, ha az, kitől a teljesítés eredett, az elévülés bekövetkeztéről mit sem tudott. A m. köt. j. tervezetének többször érintett s magában véve kifogás alá nem eső álláspontja mellett, ezen kérdésnek szintén hallgatással történt mellőzése szükségkép az ellenkező álláspontra fog vezetni. S igy a m. köt. j. tervezetében is nélkülözhetetlennek mondható egy, a n. t. id 182. §-ának megfelelő rendelkezés felvétele. Mert csakugyan nagyon visszás dolog az, hogy ha a hitelező az elévült követelést keresettel érvényesiti, ugy keresete csak alperes kifogására zárassék ki,19 tehát ha alperes, kifogással nem él, a követelés bíróilag is feltétlenül megítéltessék, de ha ő a szolgáltatást peren kívül, önszántából teljesiti, azt mégis visszakövetelhesse. A n. t. ált. részének 8-ik fejezete az önvédelem- és önsegély lyel foglalkozik. Felette érdekesek, főleg az eddigi törvénykönyvek álláspontjával szemben20 a n. t.-nek az önsegélyre vonatkozó szabványai. Csak rövid ideje annak, hogy a tudomány terén is, senki által kétségbe nem vont dogma gyanánt hirdettetett, hogy az Önsegély eltiltása a jogrend fönállásának nélkülözhetetlen előfeltétele. A már stereotyppé vált közelebbi indokolás is sokkal ismeretesebb, semhogy annak felemlítése szükséges lehetne. Az á 11 a 1 á n os tilalommal szemben legfeljebb szorosan körülirt egyes különös kivételek állapittatnak meg. S ezt az eljárást a törvényhozások is követék. lá M. t. (ált. r.) 156. §. . . . «A kereset elévülése azonban csak alperes kifogása folytán vehető birói figyelembe.> 20 A régibb törvénykönyvek nagyrésze az önsegélyt kifejezetten eltiltja. (L. p. L. R. 77. §.; osztr. 19. §., szász. 149. §.) A dr. jav. is az önsegély czéljaira szolgáló cselekvényeket a tiltott cselekvények közzé sorozza (1. 1016. art.). A zür. nem tartalmaz az önsegélyre vonatkozó határozmányokat, szintigy a c. c. sem. De ezért, a helyes magyarázat szerint, az önsegély mindkét törvénykönyv szerint eltiltottnak tekintendő. Ismeretes az az áramlat, mely e kérdés körül ép az ujabb időkben a büntető jogterén megindult s hazánkban is nagyobb hullámokat vert fel. Ma már a büntető jog terén is inogni kezd az eddigi felfogás kizárólagos uralma, hogy t. i. az önhatalmú jogérvényesítő 5 az állam «felségjogának* megtámadása, tehát önmagában véve a jogrend megzavarásának veendő s mint ilyen büntetéssel sújtandó. 4
