Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/30 / 1. szám - Bologna

A magyar vármegyerendszer történeti kifejlődése stb. 7 Nem kereshetünk tehát a vármegye e rendszerben sem — különösen fejlődésének első stádiumában — valami nagyon határozott alakot, annál kevésbbé mert akkor még az egyes kormányzati functiók nem voltak ugy elkülönítve mint az újkorban vagy épen manapság. Nem volt annyi állami functio sem mint ma, de nem volt annyi orgánum sem. Egy nevezetesebb orgánum végezte csaknem az összes functiókat, mert az akkori fejletlen társadalmi viszonyok nem léptek még fel annyi igénynyel az állam iránt. Ezért a vármegyét sem szabad e korban olyszerünek tekintenünk, mely kizárólag erre vagy arra a czélra van alkotva, hanem egy oly intézménynek, mely eleintén az állam cselekvőségének csaknem kizárólagos szerve volt. Később, a társadalom átalakulásával, ennek igényei szerint fejlődve, mind határozottabb alakot ölt, consolidálódik ; mig végre a 16. századdal befejezve alakulását, az autonóm nemesi megye képében egy erőteljes intézmény áll előttünk. A vármegyerendszer a legszorosabb Összefüggésben van az élettel, a társadalommal. A szükségszerűség jellemzi fejlődését. Ha tehát e fejlődést ismerni akarjuk, ismerni kell e fejlődés motívumait : a társadalmi és állami élet különböző alakulásait. E motívumok közül a vármegyerendszernek mind történeti fejlődésére, mind a különböző időkben tapasztalható politikai súlyára s jelentőségére nézve legfontosabb, legbefolyásosabb volt a szabad birtok elvének különböző korszakokban különböző felfogása s nyilvánulása nemzetünk életében. A szabad birtok elve oly régi nálunk magyaroknál, mint maga az alkotmány. A vérszerződésben találjuk először kimondva, melynek 2. pontja rendeli: «hogy a mit közös erővel szerezhetnek (a honfoglaló magyarok), abban mindenki közösen részesüljön». Vagyis mindenki a honfoglalásban szerzett érdeme szerint részesüljön az elfoglalt területben; miből következik, hogy a legfüggetlenebb birtokosává lett kiki ekkép szerzett birtokának. Ez elv, mely egész világosságában, a vérszerződésben látható, veres fonalként nyúlik le alkotmányunk történetén egész napjainkig; de természetesen nem eredeti tisztaságában, hanem az idő s körülmények szerint módosulva. Ez elv adta meg alkotmányunknak egyik alapvonását: a demokratikus jellemet; s minél tisztábban fogták azt fel és érvényesítették, annál egészségesebb fejlemények állottak elő, minél inkább eltértek attól, annál veszélyesebben alakultak a viszonyok a közszabadságra, sőt az egész országra nézve is, mint ezt eléggé igazolja az oligarchia és a középnemesség küzdelme a 13 —16. századokban és a mohácsi vész. Ha már most valamely állapot fejlődésére befolyással volt a szabad birtok elve, akkor bizonyára a legnagyobb befolyást gyakorolta a vármegyék s egyáltalán a vármegyerendszer fejlődésére, elannyira, hogy a vármegyék fejlődésének egyes stádiumai mind ez elvnek különböző időkben, különböző módon történt nyilvánu-