Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

44 Dr. Győry Mihály tiltja s a külföldit politikai és ezzel összefüggő bűntett miatt ki nem szolgáltatja* elejtendő. Az első tétel ellentétben áll a büntető törvény területiségé­vel és a sértett állam törvénykezésének ebből folyó tisztelésével; a második tételnek a javaslat nem igen felel meg, mert Mancini javaslatában a politikai büntettek kizárása, élénk viták után, a politikai czélból elkövetett gyilkosság kiküszöbölésével, korlátolva lőn ; és miután egyszer a kivételek terére léptek, egy további kivételnek is helyet adtak: «kivéve, ha a gyilkosság lázadás vagy polgárháború alkalmával követtetett eh ; a mihez még azon kivé­teles feltételt fűzték, hogy «a kiszolgáltatni engedett külföldit ha­lálbüntetéssel sújtani semmikép sem szabad». Mindezen kivételek gyengítik az ellenkező szabályt (a kiszolgáltatás megtagadását politikai büntettek miatt), mert a végső következtetés azon képte­lenségre vezet, hogy az illetékes bíróság működése korlátoztatnék. Egyébként a javaslatba hozott két korlátozás a mai btő jogtu­domány szempontjából, helyes kritériumát szolgáltatja a politikai bűntettnek, a mely mégis csak közönséges bűntett ; másreszt ki­választják a háború idején elkövetett cselekményeket, melyek egé­szen más természetűek, mint a közönséges büntettek. Felette nyo­mós érv ez a mellett, hogy ezen tétel, mely a kiszolgáltatás álta­lános megengedhetőségétől, a mint azt mi képviseljük, eltér — kiküszöböltessék. A jelenlegi javaslatra tett észrevételek megegyeznek azok­kal, melyek az előbbiek ellen tétettek; mert azok lényegileg ismét­lik Mancini azon schemáját, melyet a kamara elfogadott (Zanar­delli, Savelli és Pessina javaslatai egész Tajani utolsó javaslatáig). Első könyv. Első czim. A büntetésekről. A 10 szakasz igy szól: Büntettek büntetései: I. fegyház, 2. börtön, 3. államfogház (relegazione), 4. •eltiltás közhivatal viselésétől. Vétségek büntetései: 1. fogház, 2. elzárás (detenzione). 3 belebbezés (confino) 4. tartózkodási hely korlátozása (esilio locale), 5. pénzbüntetés, 6. közhivataltól való felmentés. Rendőri büntetések: 1. fogház (arresto), 2. birság, 3. hatósági engedélyhez kötött közhivatal vagy mesterség gyakorlásának elvonása Mindenekelőtt a halálbüntetés eltörlését kell kiemelnünk. Ki van merítve e kérdés; szavazni, de nem vitatkozni kell e tárgy­ban, így gondolkozott az utolsó tervezetek minden szerzője is. Szemünkben különösen a «Nord und Süd- cz. folyóiratban (1887. február) jelesen kifejtett azon tétel dönti el a kérdést, hogy «a halálbüntetésnek története voltaképen eltörlésének története*.18 Nord und Süd XL. köt. 219. 1. (Brückner dorpati tanár értekezése).

Next

/
Thumbnails
Contents