Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

2<) I)r. Óvári Kelemen útra terelte, az a compositio téves értelmezése. A compositio eredeti alakjában kiengesztelési összeg volt, melynek megállapításánál a sértett félben a sértés által okozott anyagi és erkölcsi rosz nagyságához képest felgerjedt boszunak s az ellenfelek erejének nagysága volt irányadó; az előny mindig az erősebb fél részén volt. Fejváltságnak szorosan véve még az esetben sem nevezhető, a midőn a sértés akkora volt, hogy a sértett boszuja csakis az ellenfél megsemmisítése által volt lecsillapítható, mert a sértés folytán támadandott harczban a sértő győztes maradhatott, s csak a harczczal járó kellemetlenségek indíthatták őt a kiegyezésre; csak a midőn bizonyos sértésekre a törvény szabta a halálbüntetést, vált az — de csakis ezen sértéseket illetőleg — igazi fejváltsággá. Verbőczy (H. K. III. R. 5. cz.) segélyével a régibb compositio értelme meg nem állapitható, mert ő csak azt magyarázza, miért neveztetik az embergyilkos homagiuma fejváltságnak ; egyáltalán a compositióra vagy épen az őskori, eredeti compositióra nézve e magyarázat nem lehet irányadó. De ha a compositiót, melyet maga Roszner is kiengesztelési összegnek nevez, fejváltságként fogja fel, könnyen juthatott azon következtetésre, hogy az, mielőtt a boszút előidéző tény elkövettetett volna, előleges szerződésben állapíttatott meg; csakhogy ez esetben is könnyebb volna a szerződést zálogos, semmint oly adás-vevési szerződésnek gondolni, melynek czélja a leendő férj fejének, tehát olyasminek visszavásárlása volt, a mi tényleg még el sem adatott; ellenben azt, hogy oly szerződésnek compósitionalis jellege, mely öntudatosan a nőrablásra készülő férjnek feje, vagy mint szerző alább mondja, fejváltsága körül forgott, feledésbe mehetett volna, — valamint azt is, hogy a leány békés átadása csak akkor lépett szükségképen a nőrablás helyébe, midőn a compositio iránti előleges megegyezés általánosan bevett szokás volt, s nem már előbb is, azon szűkebb körben, melyben az elő leges megegyezés megindult — azt igen nehéz elképzelni. Még azon állítással szemben is, hogy a compositionalis jogügylet átváltozott eljegyzési jogügyletté (19. 1.), volna némi aggályom, hanem ennek alább, az eljegyzésről szóló szakasz bírálatának kapcsában jobb alkalmam nyilik kifejezést adni; azért egyelőre elhallgatom. A magyarok házassági őstörténetét illetőleg (2. és részben 3. s 4. §§) az erre vonatkozó adatok között Béla névtelen jegyzőjének azon tételére, hogy a szittyák «nem voltak paráznák, hanem kinekkinek csak egy felesége vala», melyet különben is régi történetírók tudósításaként említ, én csak azon esetre hivatkoztam volna, ha a magyaroknak a szittyákkal való azonossága bebizonyított tény volna; s a reá való hivatkozás esetén is megbízhatóságát csak félve merném a magyar «f e 1 e s é g» szóval bizonyítani; mert ha ezen szót, mint a nyelvtörténetben járatlan, Hunfalvy nagy