Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Régi magyar házassági jog férfiakat s a család sem ismer még férfit, hanem csak nőt a maga fejéül, a minthogy a szerző is néhány sorral fönnebb elismeri, hogy a nőrablás a rablott nők közösségét legott teljesen meg nem szüntette. Végre ha az őskori állapotok ismeretének elsajátításában nem támaszkodik kiválóan Beöthyre, alkalmasint elejti a nemesség eredetére vonatkozó hypothesisek számát szaporító azon gondolatot is, hogy a nőrablás szokása némi osztálykülönbségek előidézője lett az által, higy a nőrablásra vállalkozott hatalmasabbaknak kitüntetettebb állása az exogam házasságokból származott erősíaju gyermekekre is átszármazott; mert mélyebbé válhatott volna betekintése az ősi társadalom természetébe, erősebben bele képzelhette volna magát az ős ember gondolkozásába s ennek folytán, minden egyéb nehézségtől eltekintve, már csak azért is megingott volna e hypothesis megállhatóságában való hite, mert a nőközösség vallásszentesitette törvény, a nő kizárólagos külön birtoklása pedig a vallás elleni bűntény volt s ép azért a hatalmas nörabló gyermeke is bajosan ismertetett el kitűnőbb állásúnak a törzs részéről mindaddig, mig a nőközösség szentségében való régi hit egészen erőtlenné nem vált. Ebből természetesen következtethető az is, hogy az érintett fejlődésmenet a magyar «jobbágy» szó etymologiajának kulcsát sem szolgáltathatja. Különben munkájának nem levén czélja sem a rendi szerkezet történetének, sem pedig annak kifejtése, hogy mily jelentősége volt a házasságnak az alkotmány fejlődése szempontjából, annak keretébe ezen hypothesis egyáltalán bele nem illik, s legfőlebb a szöveg alatti jegyzetek közt lett volna neki hely adható. Az általános őstörténelem további fejléményei: a nőrablásnak átalakulása jelképies szertartássá, az adásvevésnek mint compositionalis jellegű jogügyleteknek kibontakozása a nőrablásból, végre a compositionalis jogügyletnek átváltozása eljegyzési jogügyletté, a mivel maga a házasságkötési jogfejlődésnek őskora is bezáródik (3. és 4. §§.) Ezen fejleményeket ugy egymástól, mint az előzőktől különszakasztva adja elő Roszner, közükbe szúrva a magyar jog speciális őstörténetét, a mi által elvonatott figyelme oly fejlődési mozzanatoktól, melyeknek számbavétele az olvasóra nézve a fejlődésmenet könnyű megértése, önmagára nézve pedig a helyes következtetés biztonsága czéljából nagyon is szükséges lett volna. Mivel szerző nem constatálja, minő volt a családi szervezet s vérségi összeköttetés és azok jelentősége a nőrablás szokásának kifejlődése előtt s minővé vált a nőrablás folytán, s hogy milyen hatásúak voltak a nőrablással járó erőszakos cselekvények : egyrészt az olvasó igen bajosan tudja megérteni, hogyan javulhatott az idegen és ellenséges törzsekből rablott nők helyzete, hogyan juthatott az e törzsek közti vérségi összeköttetés érzete öntudatra, miként mozdíthatták elő ezen tényezők az ellenséges törzsek közti Magyar Igazságügy 1888. XXIX. ir