Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - Németország. A perköltségek szabályozása

68 Külföldi jogélet Ugyanez áll a becsületsértési perekről is, melyekről azonban a tervezet semmit sem tartalmaz. Tudva van, hogy 1879 előtt az önérzetes ügy­véd elvből nem vállalt becsületsértési pereket; jelenleg a legkisebb törvényszéknél alig múlik schöffenbirósági nap, a melyen magánvád ügy­védek által ne tárgy altatnék. Annak, hogy itt a felek helyett vagy azok mellett még két ügyvéd áll, kiknek dijai a panaszinditás és bizonyitási eljárással összesen legkevesebb 50—60 márkát tesznek, rendesen az a követkéz.nénye, hogy a költségek a bírósági büntetést jóval túlhaladó bünhődéssé válnak az elitéltre nézve. A jogszolgáltatás érdekében igen kivánatos, — ezt mondják a javaslat indokai — hogy az ügyvédi kar anya­gilag is kedvező viszonyok közt legyen. De épen ezen nagyon könnyű kereset — jegyzi meg egy német lap — ellenkezik ugy az egyes ügyvéd, mint az egész kar jól felfogott érdekével. A közönség jelentékeny és fontos jogesetekben nem kér idejekorán tanácsot, mert azon nem ugyan helyes,, de az előadottak után nagyon könnyen megmagyarázható feltevésből in­dul ki: hogy ha már a sablonszerűén elintézendő csekélységek ily költ­séggel járnak, mennyi lehet az oly < ügyekben, melyekhez csakugyan munka, fejtörés és alapos ismeretek kívántatnak ! Az ügyvédnek az is hivatása, hogy kellő időben történő oktatás és tanácsadás által a pereknek részben eleje vétessék; nem illik, hogy a jövedelemcsökkenéstől való félelem ettől egyetlen egy ügyvédet is vissza­tartson. A kormánytervezet, főbb vonásokban, a következőket tartalmazza : Ha a bér- vagy haszonbéri szerződés fennállása vagy tartama egy évnél hosszabb időre peres, akkor az érték az egy évi bér összegében számíttatik. Házasságon kivüli közösülésből származó igényeknél a vissza­térőleg teljesítendő fizetésekre való jog értéke, hacsak a követelt fizetések összértéke nem csekélyebb, az egy évi járandóság ötszörös összegében számíttatik. Az értéknek a perbíróság illetékességének elbírálása vagy a felebbezés megengedése czéljából történt megállapítása a dijak kiszámítá­sára nézve is irányadó. Az értékfokozat 2000 márkánkint emelkednék és a díjtételek 20.000 márkáig bezárólag 3 márkával, 30.000 márkáig bezárólag 2 már­kával, 50.000 máikáig bezárólag 1-15 márkával, 100 000 márkáig bezáró­lag 1 márkával és ezen felül egy -fél márkával emelkednek. A díjtételek legmagasabb összege 500 márka. Nem contradictorius tárgyalásért az ügyvédet a tárgyalási dijnak csak három tizedrésze illeti meg. Nincs helye ezen leszállításnak házassági ügyekben és a törvényszékekhez tartozó nagykorusitási ügyekben, ha fel­peres tárgyal. Tanácsadásért, a perben meghatalmazottnak nem vallott ügyvéd a perbeli dijak két tizedrészét kapja. A díjtétel hat tizedrészét kapja az ügyvéd 1. a követelések meg­vizsgálásánál kifejtett tevékenységért; 2. a kényszeregyezségi eljárásnál kifejtett tevékenységért; 3. a felosztási eljárásnál kifejtett tevékenységért. Ha az ügyvéd tevékenysége a csődkövetelésnek bejelentésére szorítkozik, a díjtétel egy tizedrészét kapja. Husz oldalt túlhaladó iratoknál a huszadik oldalon felüli részért az irásdijnak csak fele fizetendő. Az ügyvéd által szerkesztett irat másolatá­nak első két oldala a számitásnál nem vétetik figyelembe. Pénzek és értékpapírok felvétele és elküldéseért az ügyvéd az ösz-

Next

/
Thumbnails
Contents