Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - A jogi oltalom alaptana. 1. (r.)

64 Dr. Tarnai János állapotban is, melyben a társultak teljes egyenlőségben éltek, fölöttük álló minden kormányhatalom nélkül ? A segély és a kölcsönös nevelés szempontjából igenis, képzelhető, hogy az emberek a teljes egyenlőség és hatóság nélküliség állapotában egyesültek. És ha az ember nem lett volna képes a jogot sérteni vagy sérteni akarni, ugy egyesültek volna ugyan a többi okokból, de sohasem jutott volna eszükbe hatóságot alkotni maguk fölé, magukat kormánynak vetni alá. De a harmadik czél szempontjából ez nem volt igy. A jogsértés az emberi szenvedélyeknek elkerülhetlen következménye; a kényszer és sanctio nélküli, csupán a belső érzésre és lelkiismeretre szorított erkölcsi törvény sem önmagát nem védelmezheti hathatósan, sem a jogot nem oltalmazhatja. Csekélyebb a baj, ha az erkölcsi törvényt csak a lelkiismeret megtorló ereje és a jók helytelenítése védi; mert egyedül az erkölcsi törvény megsértése, a míg ez mások szabadságának csorbítása által a jogi törvény megsértésévé nem lesz, csak magának a tettesnek okoz kárt és semmikép sem zavarja a külső rendet, nem akadályozza az emberi haladást. De mikor oly cselekményekről van szó, melyek azonkívül hogy becstelenek, még jogtalanok is, mert a többi emberek jogát vagyis szabadságát sértik: a rendnek még árnyékát sem lehet várni, ha e cselekmények tényleg és erőszakosan meg nem gátoltatnak vagy el nem nyomatnak. De a jogi oltalmat még az emberi erő sem valósithatja meg, sem közvetlenül sem közvetve, a tisztán természeti társulásban, mikor ugyanis az emberek a teljes egyenlőség állapotában élnek. A közvetlen oltalmat nem : mert a jognak megtámadása logikai szükség szerint magában foglalja a jog tagadását. Már pedig a jogot állitó támadott fél és a jogot tagadó támadó fél között nem lehet bíró és nem szerezhet Ítéletének tekintélyt a velük egyenlő harmadik személy. Egyenlőkből álló társulatban nem lehetne senki biró. ha két személy közül az egyik a birtokában levő tárgy tulajdonát vitatja, mig a másik, e tárgyat magáénak állítván, azt tőle követeli. És a ki a vitát eldönteni akarná, már ezen tényével hatóságot tulajdonitana magának a perlekedők fölött. Még sokkal kevésbbé lehetne a közvetett védelemre számítani. Megengedjük, hogy az emberek még a teljes egyenlőség állapotában is felismerték volna, hogy a gonosz szenvedélyeket azok ellenében, kik mások jogait sérteni akarják, büntetés fenyegetésével fékezni kell. Megengedjük, hogy az emberek e testvéri egyesülete előtt, akár mint bosszúérzés akár mint az igazságra való törekvés, megnyilatkozott volna a sérelmes cselekmények büntetésének szüksége és kötelessége, s hegy azt, mint általános hitet, mindnyájan elfogadták volna.