Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - A numerus clausus

4 Dr. Tarnai János argumentumokat hallunk, melyek egytől-egyig a magánérdekből indulnak ki, addig a mellett kell maradnunk, hogy az egész okoskodás hibás s hogy a kenyérkérdés, mint magántermészetű indok, e közügyben nem helyes kiindulási pont. Az igazságügyi tisztviselők fizetése tudvalevőleg nagyon elégtelen; szintén tudvalevő dolog, hogy az ország pénzügyi helyzetében e javadalmazás tetemes emelésére gondolnunk sem lehet; kétségtelen továbbá az is, hogy ezen állapot baj, és hogy vannak igazságügyi panaszok, melyek egyenesen ezen okra vezethetők vissza. De ha valaki azt javasolná, hogy a biró anyagi helyzetén javítandók, szüntessük meg a jelenlegi rendszert s térjünk vissza például a pertaksák intézményéhez, mely a bírónak jobb módot biztositana : ugyan ki fogná ezt a kívánságot helyeselni ? Joggal mondatnék, hogy a justitialis hivatalnokok díjazásának mai rendszere az igazságügyi szervezet folyománya ; hogy e szervezet megállapításánál nem lehetnek irányadók a biró magánigényei, s bár kívánatos, hogy minél jobb módban éljen, e szempontnak hátrálnia kell a jogszolgáltatás függetlensége és méltósága előtt. így vagyunk, ellenkező irányban, az ügyvédséggel is. Az ügyvéd magánérdeke azt javasolná, hogy teendői és az ezek után járó jövedelem lehetőleg kevés egyén között oszoljanak meg. Kérdés : öszhangban van-e e kívánság a jogszolgáltatás követelményeivel ? Határozott meggyőződésünk, hogy nincs. A jogszolgáltatás főkép két tulajdonságot kiván az ügyvédtől: képzettséget és becsületességet. Tudomány és becsület, ezek voltak mindig jelszavai ama «nyugati» ügyvédségnek, melyre, mint példára, czikkezőink némelyike még a numerus clausus sürgetése közben is hivatkozik. Nézzük, mi befolyással volna a zárt létszám az ügyvéd e sarkalatos sajátságaira. A képzettségnek határozottan ártana. A szellemi élet terén a föltétlen szabadság nélkülözhetetlen; sőt a szellemi productio legmagasabb rétegeiben nemcsak a mechanikus korlátozás káros, hanem mondhatni, hogy mindennemű rendszabály ártalmas. A korlátlanul szabad mozgás birodalma ez. Milyen művészeti numerus clausus biztosíthatta volna Magyarországnak Petőfi, Arany, Munkácsy, Jókai tehetségeit ? Es ha, szerényebb regiókba szállva le, jogi litteraturánkat tekintjük : ki fogja tagadhatni, hogy annak művelői között aránytalanul nagyobb számban szerepelnek a jogakadémiák, a kolozsvári egyetem és az ügyvédség küzködő tagjai, mint a budapesti fakultás «jómódú» philisterei ? A szabad rendszer az ügyvédség terén is megtermetté azon gyümölcsöket, melyeket tőle okszerűen várni lehet. A magyar múlthoz és az osztrák időkhöz képest a szellemi emelkedés min-