Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 4. szám - Tanulmány a magyar államjogi irodalom ujabb termékeiről

250 Dr. Schvarcz Gyula ugyan sokkal inkább hasonlít a lengyel államjogi irodalom múltjához, mint akár az aragoniai, cataloniai, akár a svéd államjogi irodaloméhoz. Felekezeti, pártpolitikai röpiratok, sérelemügyi fejtegetések, itt-ott többé-kevésbé beható politikai reform-programmok gyakorlatilag sorrendre került, életbevágó politikai kérdésekben: ezek képezték, szintúgy mint a lengyeleknél, az államjogi irodalomba részint közvetlenül beletartozó, részint abba legalább közvetve belejátszó publicistikai kiadványok túlnyomó zömét, a törvénygyűjteményeken és egyes törvények gyér magyarázatain kívül, hogy a politizáló theologiai vagy ethikai munkákat ne is említsem. Rendszeres, az egész magyar államjogot részarányos következetességgel felölelő, tudományos értékű compendium nem jelent meg e hazában, s ennélfogva a külföldön sem, csak a legújabb időkben. Századokon át virágzott már a magyar történetírás, annak tulnyomólag, majd csakhogy nem kizárólag «politikai» alakjában; előkelő politikusok, főurak vettek részt nemzedékről nemzedékre a publicistikában; Werbőczynek, a jogirónak tekintélyére támaszkodott már a törvényhozásnak, törvénykezésnek és magánjogi irodalomnak egy egész hagyományossága, esetről esetre concret esetekben, a jogélet gyakorlatában: ámde Magyarország államjogát tudományosan művelni : erre nem érzett nálunk hivatást senki a szereplő politikusok, tudósok közöl. Maguk a rendek még néhány emberöltő előtt is oly magatartásnak adják tanujeleit, a mely valóban megdöbbentő érzék-hiányt árul el a haza államjogának elmélete és történelme iránt. Kovachich Márton Györgyöt, rég lefolyt századaink törvényhozási dicsőségének e martyrszerű fölhantolóját, oly modorban utasítja el ismételve az országgyűlés, még a franczia forradalom eszméinek európaszerte szétáradozasa után is, hogy szégyenpír futja el, ha rágondol, ma már ezen a művelt magyar ember arczát; Kollár Ádámot pedig a rendi országgyűlés honatyái száműzetéssel fenyegetik, mert tudományos bírálat alá merte venni a «Corpus Juris»-t. Hogy nyerhetett volna tehát ösztönzetet az államjogi irodalom a politikai tényezőktől, a társadalom befolyásosabb köreitől nálunk a még korábbi időkben ? Valóban abban az időben, a melyben Erzsébet királynő titkárja, Sir Thomas Smith, megírja vala a maga államjogi munkáját Angliában, nálunk, ugy látszik, még senki sem gondolt arra, hogy rendszeres kézi könyvbe szője a saját nemzetének államjoga körüli ismereteit. Az első halvány kísérletek nem is előbb, hanem csak a XVII. században jelennek meg külföldi egyetemeken tanuló, németajkú iíju magyar honpolgárok tudori «dissertatió»-jának alakjában. Egyiket Artner irta (1624), Tübingában ; a másikat Schödel Strassburgban (1629). Szintén Tübingában látott napvilágot 1666-ban egy soproni németajkú magyar hazafinak, Lochnernek a munkája ; majd egy tót ajkú eperjesi tanár Pancratz ir a magyar államjogról 1668-ban. Mind a négy latin nyelven irt