Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/26 / 2. szám - A szomszédjogi oltalom. 2. r.

A szomszédjogi oltalom hozzám. E két magyarázatnak bármelyikét fogadjuk el, mindig közvetlen behatás forog fenn, a nélkül, hogy szolgalom-bitorlás valószínű vagy akár csak lehető is volna. Oly esetekről végre, melyekben a római jogászok a közönségesnél terhesebb közve­t e 11 behatások miatt adnak helyt a negatoriának, épen csak a császárok, nem is az elsők idejéből emlékeznek meg a források : az egyik a «fumus gravis» esete, hol sajtgyárból a lejtőn felette fekvő lakházba behatol a sürü füst,10 a másik azon eset, melyben a szomszéd fala melletti terem nyilvános fürdőnek berendeztet­vén, á fal az abban folyton fejlődő gőztől és vizp.írától átázik;11 amott Aristo, itt Neratius utal a negatoria actio ra, mindketten Traianus császár kortársai.1" így tehát századokon át aránylag igen szük körbe volt szo­rítva a negatoria actio ; ez párosulva azon körülménynyel, hogy felperes a közönségesen hosszadalmas per elintézéséig súlyos, tán épen pótolhatlan károkat szenvedhetett, végre még a Publiciana i. r. actio-nak behozatala, illetve annak ezen viszonyra való kiter­jesztéséig elengedhetlen tulajdon-bizonyiUsnak ismert nehézségei igen kívánatossá tettek a szomszédi viszonyban még egyéb védelmi eszközöket. II. FEJEZET. Az interdictum uti possidetis. A római civilisták közül csak W i 11 e Das interdictum uti possidetis (1863), Bruns Die Besitzklagen (1874), Randa Der Besi'-z (III. kiad. 1879) és Bekker Das Recht des Besitzes bei den Römern (1880) — kivált pedig az első három — foglalkozik a birtok-keresettel kissé behatóbban azon szem­pontból is, mely bennünket itt érdekel. Bruns igen szaba­don és szellemesen értelmezi az idevágó forrás-helyeket és az igy nyert alapon mesteri kézzel felépiti elméletét, mely a ne­vezett keresetet a tulajdonnak a szomszédok viszonyában szinte egyetemes védelmi eszközévé avatja fel; Randa — nem alaptala­nul — kissé szűkebbre vonja alkalmazásának körét: alapos fejtege­tései első sorban ugyan az osztrák jogot illetik, de a római jog szempontjából is elég tanulságosak, bár az utóbbinak szellemét, ugy hiszem, nem mindig egészen hiven találják el; Bekker a kere­set határainak megállapításánál nagyobbára Randával találkozik össze; Witte mind a háromnál kevesebb esetre szorítja a kere­setnek alkalmazhatóságát. A többi közönséges jogi irók egy része — bár csak közvetve — teljesen tagadja az interdicturn­10 L. 8. §. 5. D. cit. i' L. 19. pr. D. S. P. U. (8, 2.). 12 L. Puchta Kursus d. Institutionen I. 99. §., 448. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents