Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]

IRODALOM 7' ségben voltak ; épen azért, ha a kath. lelkésznek más jövedelmi forrásai nincsenek, a párbérjövedelem raegfelezését rendelte el. Az egykorú visitationalis könyvek eléggé igazolják, hogy a párbérjövedelem megfelezése rendszerint a kath. egyház javára történt. A kath. egyház azonban, a földesúri és a királyi hatalom támogatása mellett, lassanként ellensúlyozza az 1647. évi decretum hátrányos rendelkezését. Az 1647. I2- t_cz- feledésbe megy s az egyház hovatovább ismét győzelemre juttatja azon álláspontját, hogy a protestánsok mint haeriticusok a kath. lelkész részére épen ugy szolgáltatni tartoznak, mint a többi hivek. A többségben levő kath. rendek az 1681. és 1687. évi országgyűléseken a protestánsok szabad vallásgyakorlatára vonatkozó törvényezikkeket már csak ugy igtatták törvénybe, mint a király különös kegyelméből eredetieket; a mi azután a királyi explanatiók és resolutiók intézményét hozta létre. A protestáns hitfelekezetek jogállására nézve a kath. egyházzal szemben a forduló-pontot az iógi. április 2-án kelt explanatio Leopoldina képezi, melynek tételei épen egy évszázadon át tartották meg uralmukat. Az alapeszme, melyből e Leopoldina kiindul, a nyilvános és magános vallásgyakorlat közti különbség. Csak a kath. egyház mint uralkodó egyház birhat mindonütt szabad vallásgyakorlattal, a protestánsok csak ott, hol azt a törvény világosan biztosítja. Innen a protestáns községek osztályozása articularis és nem articularis helyekre. Az articularis helyek protestáns lakói kiválnak a kath. egyház parochialis kötelékéből s ez alapon mentesülnek a kath. lelkésznek járó szolgáltatások alul: ellenben nem articularis helyeken, hol nincs publicum exercitium, a protestánsok a kath. parochia kötelékében megmaradnak és a parochialis terheket épen ugy viselni tartoznak mint a katholikusok. A nyilvános és magános vallásgyakorlat eszméjének s az abból folyó jogkövetkezményeknek gyakorlati keresztülvitele III. Károlylyal veszi kezdetét és Mária Terézia alatt nyeri befejezését. A királyi hatalom erélyes működésének sikerét jó ideig ellensúlyozta a földesúri hatalom, mert a Leopoldina megengedte, hogy a földesurak saját magános vallásgyakorlatuk czéljából oratóriumot vagy kápolnát építhessenek és tarthassanak fen. A nem articularis helyekről kiűzött protestáns praedicatorok a földesurak védszárnyai alá menekülnek, a földesúri oratóriumokban folytatják működéseiket. Több szigorú rendelet után 1731. márczius 31-én napvilágot lát a Carolina Resolutio, mely egészen a Leopoldina nyomán halad, azon eltéréssel, hogy a földesurak intézkedési jogát vallási ügyekben a királyi jóváhagyáshoz köti. Az 1731. márczius 31-én kiadott resolutióval egyidejűleg indítja meg III. Károly a vidéki parochiák szervezését s ezzel kapcsolatosan fokról fokra nyer megvalósulást a nyilvános és magános vallásgyakorlat eszméje. A nem articularis helyekről a protestáns papok kiszorittatnak és az ekként pap nélkül maradt községek vagy új parochiákká alakittatnak vagy valamely parochiához affiliáltatnak. A protestáns községek affiliatiójának nagy munkája 1747. körül tekinthető befejezettnek. A parochiák újabb rendezése a Leopoldina és Carolina Resolutiók alapján mindinkább előtérbe tolta azon kérdést, mennyiben tartoznak a a protestánsok a kath. lelkésznek stoladíjakat és párbért fizetni, mert számos újabb keletű parochiában a hivek nagy része protestáns volt s mert az affiliált protestáns községekben az egyházi functiók végzése a kath. lelkészre hárult. Az 1755. decz. 11-én és 1756. jan. g-én kiadott királyi rendeletek,