Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]

Irodalom. A párbér Magyarországon, jogtörténeti fejlődése és jelen állása szerint. Oklevéltári nyomozások alapján irta Timon Akos. Budapest, Pallas irodalmi és nyomda irészvény-társaság. 1885. A nagyérdemű munkáról, melynek szerzőjét folyóiratunk olvasói jól ismerik, nem sokára egyik legkiválóbb szakemberünk tollából fogunk közölni bírálatot. Jelen sorok czélja : a mű tartalmáról tájékoztatni közönségünket a végből, hogy egyrészt elkészítsük a bírálat kellő méltatásának útját; másrészt, hogy már eleve figyelmeztessük a gyakorlati jogászokat a könyv nagy praktikus jelentőségére. A munka hat fejezetre oszlik: 1. A párbér fejlődése és jelen állása a közönséges egyházjogban, 2. a párbér fejlődése Magyarországon az 1790/1, évi törvényhozásig, 3. a párbér fejlődése Magyarországon századunk folyamában, 6. a párbéf mai érvényben. A függelékben az ügyben kelt 61 nevezetes okmány van közölve, kezdve a győri püspöki levéltár legrégibb visitationalis könyvén (1641) egész a vallás- és közoktatásügyi minisztérium legújabb határozatáig (1884). A közönséges egyházjog három nemét ismeri a lekész ellátása czéljából fennálló szolgáltatásoknak, ezek : a primitiae, decimae és oblationes. A párbér az oblatiókból veszi eredetét. Kezdetben a hívek vallási buzgósága parancsolta, hogy vagyonuknak feleslegét áldozáskor vagy egyébként is az egyháznak felajánlják. Ezen önkéntes adományok részint a szegények között osztatnak ki, részint áldozati bor és kenyér gyanánt szolgálnak, részint az isten szolgáinak, a papi személyek ellátására fordíttatnak. Később a parochialis szervezet kifejlődésével, miután a tized a püspökök által elvonátik, a lelkészek hovatovább a hivek oblatióira vannak utalva. A hivek önkéntes adományai lassanként kötelező jelleget öltenek és a lelkészek által a laudabiíis consvetudo alapján köyetelhetők. A kötelezővé vált oblatiö az, a mit a magyar nép nyelve p á r b é r-nek nevez. A tridenti zsinat csak szentesitette az eddigi jogfejlődést és a püspököket felhatalmazta, hogy a hol a lelkész illő ellátása másként nem biztositható, a parochiabelieket oblatiókra szorítsák. Magyarországon az 1790/1. évi törvényhozás egyházközjogi szempontból forduló-pontot képez, miután a felekezeti egyenjogúság eszméje akkor lőn maradandólag biztosítva. A hivek oblatióiról, valamint ezen oblatiókra vonatkozó kötelezettségről hazánkban is már korán tétetik említés, de a párbér évszázadokon át sem az egyházi sem a világi hatalom rendelkezésének tárgyát nem képezi. Ily körülmények között a párbér történelmi fejlődésének tanulmányozásánál csaknem kizárólag a püs-