Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 5. szám - Tettesek és részesek az olasz javaslat szerint

420 DR. HEIL FAUSZT1N 4-szer azok, kik szándékosan segélyt (assistenza od ajuto) nyujtottottak azon cselekedetekben, a melyek a büntettet előkészítették, könynyitették vagy bevégezték. Mielőtt ezen kategóriákat az indokolás s a tárgyalások nyomán szemügyre vennők, kettőt mindjárt itt constatálhatunk. Először azt, hogy az i-ső pontbeli részesek a magyar büntető törvénykönyv szerinti »felbujtó« fogalmával azonosak s hogy a magyar törvényhozó valóban helyesebben járt el, midőn a felbujtó fogalmát tisztán annak lényege »a determináló hatás« alapján határozta meg s mellőzte azon eszközöknek felvételét, a melyek a szándékolt hatás előidézése czéljából a felbujtó által mozgásba hozattak. Nem az dönt, mi által birt reá valaki mást a bűntett elkövetésére, mi által gyakorolt reá determináló hatást, hanem az: reá birta-e őt, gyakorolt-e reá determináló hatást. Az eszközöknek külön kiemelése csak akkor van helyén, midőn az eszköz, különös odiositásánál vagy veszélyességénél fogva, minősítés alapjául használtatik, p. o. némely törvényhozásokban a méreg által elkövetett gyilkosság. Az eszközöknek felsorolása ezen esettől eltekintve, minthogy teljes soha nem lehet, vagy helytelen vagy veszélyes. Helytelen, ha taxativ felsorolás akart lenni, mert nincs észszerű ok, a felbujtási nem tekinteni felbujtásnak, ha véletlenül a törvényben felsoroltaktól különböző alkalmas eszköz használtatott; veszélyes, ha exemplificativ akart lenni, mert könnyen taxativ felsorolásnak fog értelmeztetni. A § 2—4. pontban a segédek meghatározása szinte nagyon casuisticus; de azért nem kimeritőbb, mint a magyar btkv. 69. § 2. pontja, mely talán akkor sem lett volna kevésbbé kimerítő, ha csak az első pontosvessző előtti mondatra (»a ki — könnyiti«) szorítkozott volna, legfölebb annak kiemelésével, hogy ez előmozdítás ope vei consilio történhetik. Altalánosságban még kiemelendő, hogy a részesek osztályozásának alapja a következő lénytani igazságon nyugszik. A bűntett két erőből áll, a melyek egyformán lényegesek : a morális erőből (a szándék, akarat, nisus voluntatis ad delictum) és a physikai erőből (a physikai külső cselekedet, motus corporis ad delictum). Ennek megfelelően a részesség is vagy a) pusztán a morális elemben részesség, ez az u. n. concursus morális, vagy b) a materialis elemben is, s ez az u. n. concursus materialis. Képzelhető még egy harmadik eshetőség is, t. i. részesség tisztán a materialis elemben; de ez büntető jogilag közömbös, mert morális elem nélkül nincs büntetendő cselekmény, nincs tehát büntetőjogi értelemben vett részesség. Az olasz javaslat 66. czikkelyének 1. és 2-ik pontja, a tiszta concursus moralis«, a 3. és 4. pontja a »concursus materialis« eseteire vonatkozhatik. Az 1. és 2. pont közötti külömbség az, hogy az elsőben a részes a bűntettnek »causa efficiens«-e; a másikban nem az, mert az akaratot (a tettes akaratát) nem determinálta, hanem csak megerősítette ; tehát nem »causa efficiens«, hanem csak causa fortificatrix vagy »causa subsidiaria <<. Ezen felfogásból indul ki az indokolás is. Az első osztály a tisztán morális concursusra vonatkozik (»concursus morális voluntatis, sine concursu actionis materialis«). Az akarat nyilvánítása, mint részesség, természetesen csak akkor büntethető, ha. az többé-kevésbbé impulsusként szolgált a más által elkövetett bűntettre