Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Észrevételek a büntető eljárási tervezetre. 1. [r.]

4 HAI.MÁGVI SÁNDOR magyar culturának, magyar társadalomnak, magyar államnak a Duna mellett. De ez nem történt. Minek köszönhetjük, hogy a szétzüllés oly bizonyosan fenyegető veszélyétől megmenekedtünk ? Imé, egy nagy kérdés, melyet a magyar történetírás eddig vagy megkerült s mellette továbbhaladott vagy arra csak mellékesen méltató és nem is egyetértő feleletet adott. S pedig mily nagyszerű érdekes kérdés ez s a felelet arra egész tüzetességgel megadható, de az nem egyebütt, hanem kiválóan a magyar jogtörténelem körében keresendő s onnan markolandó. Imé, a felelet egy pár történelmi tényben : Középeuropában s Magyarországon is a XV. és XVI. évszáz társadalmát sajátszerűen jellemzi a jogászi miveltség iránti elismerés, sőt a codificatio nagy kérdései iránti érdekeltség. Németországban az idegen (római és canoni) jog pártolói és a nemzeti jog fanatikusai közt lefolyt heves küzdelem azzal végződött, hogy a Reichskammergericht alapítása (1495) után végre is az idegen jog ünnepelte diadalát. Majdnem egyidejűleg Magyarország társadalmát a codificatio kérdése szintén élénken foglalkoztatta. A receptio kísértete itt is izgatott és csábított; de végre is a nemzeti szellem döntött. Mi történt? A nemzet alkotott magának törvénykönyvet államjogi, magánjogi, büntetőjogi s egyúttal törvénykezési eljárást meghatározó, tehát anyagi és alaki jogot codificáló tartalommal. Ez a Werbőczi Hármaskönyve, mely országgyűlési előkészítő tárgyalások után 1514-ben jött létre. Mindössze tizenkét év múlva (1526) bekövetkezett a mohácsi katastropha. Egy világtörténelmi orkán dühöngte ki magát hazánk felett, mely mindent összezúzással fenyegetett. Egyet nem zúzhatott el: a mi Werbőczy-féle codexünket s ez a (ma már elavult) öreg könyv akkor megmérhetlen becsű szolgálatot tett. Tény, hogy a három felé szakadt társadalom, mint egy talizmánra, reá tette kezét s hűséget esküdött rá. És ezt az esküt a társadalom hiven megtartotta ugy Erdélyben, mint azon részében, mely osztrák uralom alá került, sőt azon részében is, mely a török invasiónak (Orsovától és Zimonytól fel Pestmegyéig) mindent elborító hullámai alá merült. Pedig ennek a törvénykönyvnek a hatálya nem volt kifogástalan, mert a király (Ulászló) jóváhagyta és megerősítette ugyan, de bekövetkezett halála miatt a a megerősítő oklevél se pecséttel el nem láttathatott, se szabályszerűen ki nem hirdettethetett már. Ámde az nemcsak idegen jogtételek compilatiója vagy — a mivel Németország nemzeti szel-