Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)
1885/23 / 1. szám - Észrevételek a büntető eljárási tervezetre. 1. [r.]
26 DR. BALLAGI BKLA sége, képzelhetetlen. Azonban Mohi maga is azt mondja, hogy »nemcsak a segélyadás formája minden egyes ország törvényei és intézményei szerint történnék, hanem valamely államot sohasem lehetne kényszeríteni büntetési rendszabályok gyámolitására vagy épen kivitelére ott, a hol az ö jognézete szerint bűntett el sem követtetett«. Tehát maga Mohi is elismeri, hogy az az általa vitatott világjogrend csak akkor bir érvénynyel, ha az illető állam saját jognézetével megegyezik. Okkal lehet tehát kérdezni, hogy akkor mire való az az úgynevezett világjog? Az esetre, ha a segélyadásra saját jogintézményeink nem köteleznek, a világjogot tekinteten kivül kell hagynunk; ha meg saját törvényeink úgyis megparancsolják ugyanazt, a mit a világjog, akkor ez utóbbi egészen felesleges. De ki is lehetne e világjog alanya és hogyan keletkeznek e jognak tételei ? Mint bölcseimi eszmény, igaz, hogy a világ sok nagy gondolkodójának agyában megfordult az államok teljes összeolvadásának gondolata. Azonban mint jogi kategória, a világállam teljesen elvesztette hitelét, mióta Martens a nemzetközi jog rendszeres kidolgozásával lépett fel s a philosophiai és positiv jog közt a határt meghúzta. De hogy e világjog csupán néhány tudós agyában és elméletében létezik, onnan is bizonyos, hogy bajosan tudnának arra a kérdésre megfelelni : mely forrásokból keletkeznek e jog szabályai és honnan ismerhetők meg? Ki alkotja a világjogot? Hogy hirdetik ki és mi biztosíték van rá, hogy az egyes államok alávetik magokat annak ? Tán a nemzetközi gyakorlat és a szerződések foglalják magokban e jog szabályait? Am akkor végelemzésben ismét az egyes államok független akarata állana előttünk, mint a nemzetközi jogtételek forrása, és az egység eszméje megint ki van zárva. * A világjogrend védőinek okoskodása immár az, hogy a tettesnem egy államnak a jogát sértette meg, hanem megháborította a világjogrendet ; s ennélfogva e megzavart jogrendnek helyreállítására nem csak ez az egy állam van kötelezve, hanem mindegyik, a melyik csak teheti. Positiv kötelessége volna tehát szerintük minden államnak a menekült tettest megbüntetni vagy kiadni. A tekintélyek élén, kik e nézetet vallják, Grotiust is szokták idézni hires munkájának II. lib. 20. cap. 40. §-a folytán. Azon állam előtt — úgymond — melynek területén a más állam ellen vétett egyén tartózkodik, disjunctiv kötelezettség áll: vagy meg kell büntetnie a tettest vagy ki kell adnia. Grotiuson kivül Zachariá (Vierzig Bücher vom Staate, 2. kiad. V. 235.1.), Mohi (Die völkerrechtliche Lehre vom Asyle, a Staatsrecht, Völkerrecht, Politik II. kötetében, Tübingen 1860.), Bulmerincq (Das Asylrecht und die Auslieferung nüchtiger Verbrecher, Dorpat. 1853.) s végre Villefort (Des crimes et délits commis á l'étranger) teszik magokává több-kevesebb határozottsággal e nézetet, ~. Lt ££. uX A a nemZCtkÖZÍ ** beiből szJ
