Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Észrevételek a büntető eljárási tervezetre. 1. [r.]

HAI.MÁGVI SÁNDOR degélő nemzedék -- szabad sajtóval, annyi eszközével az emelkedésnek s béke áldásait élvezve — nem inkább látszik-e megérdemelni a szemrehányást, hogy elégtelen erőkifejtéssel végezi dolgait s a nemzeti regeneratio, modern társadalmi átálakulás és modern államszervezés nagy munkájának befejezése érdekében nem nagyobb erélyt és életrevelóságot is fejthetne-e ki, mint a mennyivel a kormányt támogatja s az előmenetelben biztatja ? Valljuk meg az igazat: a társadalmi actio napjainkban lényegesen megcsappant. Nem képezi kielégítő folytatását ama szép mozgalomnak, mely 1867 után az első években minden téren oly hatalmas lendülettel megindult vala. Bizonyos resignatióval, hogy ne mondjam apathiával várjuk, hogy végezze dolgát s végezze a mi dolgunkat is a souverain nemzet végrehajtó orgánuma : a kormány. Mozgunk, de nem mozgatunk. Elünk, de ez nem eléggé pezsgő élet termékenyítő eszmékkel, a tetterőt mozgató idealismussal, az öntevékenység rugóival. A nemzet érzi, hogy boldogul, de — habár sok a dolga még — megpihenésre hajló közszellemmel, itt is ott is lemond a társadalmi tevékenység, az önalkotás dicsőségéről. Mi az oka ennek, ha igy van ? Talán talál e helyzet jellemzéséül, a mit hajdan Juvenalis szomorúan pengetett lantján: Nunc patimur longae pacis mala. A hosszú béke bajait szenvedjük. A sors által a múltban nagy emotiókhoz szoktatott, viharokat látott nemzet vagyunk, melynek geniusa lankadtan verdes szárnyaival, ha a viszonyok nagyobb munkára nem hívják fel s eszményibb czélpontok nélkül, idealismus nélkül kell napról napra élnie. Talán van abban valami, hogy mikor ezelőtt tiz évvel felhangzott a pénzügyi politika őrállóinak rémkiáltása: zátonyra jut a modern magyar állam hajója! — az eszmék cultusáról való hirtelen lemondással kelleténél több kincset dobtunk a tengerbe és aztán szerfölött »megokosodtunk« ama rideg politikai bölcsesség uralma alatt, mely az államháztartás egyensúlyának eszményén felyül ragyogó további aspiratiók jogosultságát mondhatni föltétlenül a fiscalis érdek kegyelméből tette függővé. Annyi bizonyos, hogy a magyar jogreform mielőbbi teljes befejezése iránti érdek is, melyért társadalom és parlament a hetvenes évek elején lelkesült, a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség alapelveire fektetett polgári perrendtartás megalkotásának stb. eszménye is a »kijózanodott