Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)
1884/21 / 1. szám
A FOGLYOK MUNKAJUTALMA 41 Hét óvi igazgatói tapasztalatom arról győzött meg, hogy az elítéltnek kevés határozott igényt s igy követelési jogot kell engedni, de igen, a szorgalom, a munkálkodás, az erkölcsi erö emelésére s fokozására kell hatni, ezeknek elismerést kell szerezni némi kedvezmény és osztalék-nyújtás által. Tudjuk azt, hogy a súlyos elitéltek általában, alig I vagy 2 százalék kivételével az anyagiasság emberei, kikre bensőbb, radicalis eszközökkel és módokkal kell hatni, hogy a munka becsét megértsék. Ezekhez azonban más fontos kérdések is szövődnek. Ilyen többek között az, melyre Tauffer ur beható tanulmányában a közgyűlésen s e folyóiratban megjelent tudósításában utalt: váljon azon osztalékra, mely a fegyencz vagyonának részét képezi, ennek tulajdoni vagy mily joga van-e ? Miből ismét más és más kérdések domborodnak ki, mi természetesen ismét elágazó véleményekre vezethet. Én azt tartom, hogy tekintettel a különböző országok anyagi jogára s az azokban nyilvánuló elvekre, egyöntetűen meg sem oldható, hanem particularis kell hogy maradjon. Ehhez fűződik a külön élvezetek és azok mérvének fontos kérdése, mely bármily egyszerűnek tűnjék is fel, mégis tény, hogy a legkülönbözőbb felfogásokra vezethet, a mint ez épen a közgyűlésen nyilvánvaló is lett. Ezek után be is végezhetném czikkemet. Azonban érintnem kell még egyet. A börtönügy szervezésére irányzott törekvések között s ezek körében a fegyenczek munkája (akár kényszermunka, akár munkakényszer), az utolsó évtizedekben az európai műveltebb államok s köztük hazánkban is nemcsak tanulmányozás, de nyilvános vita tárgyát képezé. De fájdalom! kormányunk még nem ért rá arra, hogy a börtönügyet és ennek fontos kérdéseit tanácskozás tárgyává tévén, megoldja. A humanistikus irány túltengése már átcsapott oda, hogy a börtönbüntetés végrehajtása nem annyira a bűnhődést tartja szem előtt, mint a javítást. Midőn egy pár évtized előtt, börtönügyünk irtózatos hátramaradása ellen a harcz a parlamentben és az irodalomban megindult, akkor érthető volt a fegyencz munkának rendszeres alakzat s módozatok nélküli kívánalma ; hogy a munka javító akart lenni és mégis bérbe adatott; utóbb a házi kezeléssel rohamosan azon elv nyomult előtérbe, hogy a munka a fegyencz felfogásához, testi erejéhez stb. alkalmazott legyen (noha kényszermunkáról volt szó). Ez az eszme a gyakorlatban a jövedelmezőséggel alig levén megegyeztethetö, hajótörést szenvedett. De most, midőn a gyakorlat kényszerű helyzete ismeretes, midőn a börtönügy már gyakorlati szakférfiakkal bir, s midőn kétségtelenné vált, hogy a büntetés okszerű végrehajtása sürgősen követeli az intézkedéseket: most már ideje volna czélszerű intézetekről is gondoskodni. Mert bár elismerjük, mivel elismernünk kell, mint való igazat, hogy a
