Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)
1883/19 / 1. szám - A bűnvádi eljárás és reformja
A BŰNVÁDI ELJÁRÁS ÉS REFORMJA 01 Ha a törvényhozó a bűnvádi kereset gyakorlatára hivatott közeget egyrészt hatalmi körrel ruházza fel, de másrészt bizalmatlankodva, akadályokat gördit az elé, hogy meggyőződése szerint eselekedhessék, vagy idegenszerű befolyásoknak veti őt alá: akkor csak saját épületét rombolja \e.« A közvádlónak függetlennek kell lennie először s mindenek előtt a végrehajtó hatalomtól, melytől csak annyiban függhet, a mennyiben ez az igazságszolgáltatás helyes meneteért felelős, vagyis tisztán administrativ és fegyelmi tekintetben. Erősen kikel szerző a franczia iskola követői ellen, a kik szerint a végrehajtó hatalom jogosítva van a közvádlónak a bűnvádi kereset megindítását meghagyni, szabadságában maradván annak idején a vádlott felmentését indítványozni, ha meggyőződése igy követeli. Az ezen felfogás igazolására felfedezett u. n. kettős képviselet elvét, mely szerint a közvádló egyrészt a társadalom, másrészt és egyidejűleg a törvény orgánuma — merő szójátéknak jelenti ki. De függetlennek kell lennie a bíróságtól is. A bíró magasztos jellege s tisztasága csak akkor lesz megőrizve, ha nem mehet túl az ítélés határain. Ha a bíró a bűnvádi kereset megindításába s érvényesítésébe avatkozik, kétséget támaszt részrehajlatlansága iránt; azt engedi gyanítani, hogy a már nyert benyomások csorbát ejtettek pártonfelüliségén; megnehezíti a vádlott védelmét, ki ellenségét sejti a bíróban; feloldja a közvádlót a felelősség alul, s magát a bírót azon ferde helyzetbe hozza, hogy itélő szerepén kívül a vádló s a védő szerepét is vigye. A bírónak ezen kínos helyzet alóli felszabadításában fekszik a modern bűnvádi per egyik főértéke. Végül függetlennek kell lenni a közvádlónak a magánpolgároktól. Az intézmény egyik alapköve épen az, hogy a büntető igazságszolgáltatásban az egyéni érdek s a magánszenvedélyek helyébe az igazság s a társadalmi rend érdeke lép. Az egyes polgár tehát a közvádlót a bűnvádi eljárás megindítására nem kényszeritheti, ha utóbbi ellenkező meggyőződésben van. Az eljárás meg vagy meg nem indítása iránti szabadságát a közvádló a feljelentővel szemben sem veszítheti el. A közvádlói intézmény ellen emelt vádak közül szerző különösen azt veszi szemügyre, mely a közvádlónak u. n. vád-monopoliuma ellen irányul (a közvádló kizárólagos joga a bűnvádi eljárás megindítására.) Az ebből eredő veszélyek azon két pontban foglalhatók össze, hogy először, a közvádló jogtalanul vádol (a minek a veszélye ugyan kisebb, mert ez irányban gátat vetnek a nyilványosság, a contradictorius eljárás, a védelem, s mindenek, felett a bíróság, mely az alaptalan vádat elutasítja); másodszor, s ez veszélyesebb, jogtalanul elmulasztja a vádemelést, pártérdekből, felsőbb sugalmazás vagy a tények téves jogi felfogása folytán. Ezen »nem egészen alaptalan, de részben túlzott« veszélyek kikerülésére ajánlott remediumok közül a következők említtetnek:
