Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 6. szám - Az örökösödési törvénytervezetről. Harmadik közlemény

AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI TÖRVÉNYTERVEZETRŐL 499 testamentum, ez a legmagasabb postulatum, ez ama középpont a melyből minden kiindul, a mely viszont semmitől sem függ, más szóval vezéreszme : kétségkívül helyes.5) Ott csakugyan az öröklés eszméje összeforrt a végakarat, a rendelkezési jog eszméjével. Ez ott az emberek élő gondolkozása, élő jogérzete. De mai nap azt mondani, hogy a végakarat a mi jogvilágunk építményének alapja és csúcspontja: nézetünk szerint önösmeret és élethűség hiánya. A mint a család intézménye obiectiv s az akaratoktól független alapon áll mai nap, ugy az örökjogban is egy magasabb fensőbb obiectiv gondolat áll az egyéni akarat felett, s azon nyugszik az intézmény első sorban. Nem philosophiai constructiók teszik e külömbséget a mai és a római örökjog szelleme közt: hanem másak az emberek, másak a jogalkotás czélpontjai. Mi sem jellemzi inkább a római jog specificus szellemét mint a querela de inofficioso testamento. Ez Cicero korában honosodott meg, a Centumviralis törvényszék jóvoltából. Századokon át tartott az, hogy mindenki látta, hogy a római családi erkölcsök bomlanak, mindenki látta, hogy nem lehet a gyermekeket tovább védtelen hagyni a szülők esztelen intézkedései ellen: s még sem akadt lex vagy senatus consultum, mely ki merje mondani a megszorítást. A debita pars patron i, mint kiképzett intézménye a köteles résznek állt elöttök; s ők a kik a jognak technicája iránt oly finom érzékkel bírtak, belenyugodtak az inofíiciosi querela legnagyobb absurditásaiba: oly fényes napként világított felettök az érzés a mely a testamentumot s egyéni szabad rendelkezést körülvette, s o!y képtelenség volt elöttök a gondolat, hogy lehessen örökjog a mely az örökhagyó rendeletétől független. Csak Justinian, mondhatta ki végre kereken és egyenesen, hogy: sancimus non licere penitus patri vei 6) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy tehát Rómában a végrendelkezési szabadság tényleg megsemmisítette volna a családtagok örökösödését ; épen ugy, a mint a családi szerkezetnek az akaratokra alapítása nem szüntette meg azon tényt, hogy a valódi kötelék tulnyomólag mégis a vérközösségen alapult. De a jogi felfogásról van szó, t. i. hogy a jogviszonyok eszmei alapját mibe helyezték. Tudvalévő egyébiránt, hogy a római népnek emez észjárása, a mely t. i. a családi kötelékben is nem a vért hanem az akaratot tekinté priusnak, idővel a színleges családi viszonyokban (színleges adoptiók, házasságok stb.) a családi érzület mily nihilismusává nőtte ki magát. 34*