Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/18 / 3. szám - A jogos védelem. Ötödik közlemény

250 BATTLAY IMRE része2) elvetette a régi elméletet s a jogtalan támadás megkezdését akként értelmezi, hogy fenforgónak tekintendő a megtámadás, ha csak közvetlenül bekövetkező is, vagyis ha az előremenő fenyegetés olyan, hogy a valósítás azonnali megkezdését valószínűvé teszi3)* Ámde ezzel a becsület köré emelt válaszfalak is leomlottak. De nemcsak a tekintetben voltak a jogtudósok meghasonlásban, hogy mikor kezdődik a jogos védelmet igazoló megtámadás, hanem arra nézve is, hogy mikor végződik. A kik ugyanis a megtámadást delictum gyanánt fogták felT azok következetesen azt vallották helyesnek, hogy a támadás a benne rejlő delictum befejezésével be van végezve, s azt tanították, hogy azontúl jogos védelemmel élni nem szabad. Nézetük szerint tehát a jogos védelem csak azon delictum kísérlete körében volt gyakorolható, mely a támadásban megkezdve volt, de bevégezve még nem. Ha tehát a tolvaj az idegen ingó dolgot már magához vette, akár megállotta helyszinén, akár elmenekült, ellenében a sértett félnek jogos védelemmel igazolt erőhatalmat alkalmazni nem volt többé szabad* Az újabbkori jogászok a megtámadás fogalmát a delictumként való felfogás nyűgeitől megszabadították, s helyesebb nézetüket azzal okadatolják, hogy mivel a jogos védelem az egyén azon joga, hogy jogi javait a támadástól megvédhesse: ezen jog korlátjait nem azon irreleváns mozzanatok jelölik, melyek a bűntett jogászi bevégzésének kérdésénél szem'elött tartandók, hanem egyedül és csupán magának a támadásnak megszűnése, tényleges bevégzödése tűzheti ki. Minthogy a megtámadás csak akkor szűnik meg, mikor a támadó a jogsértő tevékenységet már nem folytatja: ha a támadó akár a szándékba vett büntetendő cselekmény bevégezte előtt, akár befejezte után visszalép, pl. a karddal támadó az első vágás ügyes felfogása után megfutamodik, vagy a tetten kapott tolvaj a magához vett dolgot a helyszínen hagyva, elszalad, — a megtámadás be lévén végezve, a menekülő ellen a jogos védelem többé nem gyakorolható. 2) B e r n e r, Lehrb. 149. 1. — G e i b, Lehrb. 2. k. 230. 1. — G e y e r, id. m. 21. 1. — H a u s, id. m. 349. 1. — K a u t z Gusztáv, id. m. 247. 1. — Körösi S á n d o r, id. m. 1. k. 96. 1. — L e v i t a, id. m. 172. 1. -Schnierer Aladár, id. m. 162. 1. — T e m m e, Lehrb. des Schweitzerischen Strafr. 125. I. és Lehrb. des gem. Deutsch. Strafr. 90. 1. — W e r n e r Rezső, id. m. 157. 1. — W e s s e 1 y, id. m. 58. 1. 3) Chauveau e t H é 1 i e id. m. 4. k. 158. 1. azt írják, hogy a fenyegetések, még ha halálra irányulnak is, nem igazolják az emberölést, mert csak távoli veszélyt idéznek fel, mely nem igényel jelenleges védelmet. — H a u s id. m. 350. lapon, kijelentvén, hogy a fenyegetések, ha halállal történnek is, nem igazolják a jogos védelmet, hacsak közvetlen megvalósításuktól tartani nem lehet. . . . Mert jogunk van erőt alkalmazni a végből, hogy a támadást megelőzzük, s nemcsak arra, hogy visszaverjük.