Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/18 / 2. szám - A németalföldi büntetőtörvénykönyv. (Második közlemény)

DR. ILLÉS KÁROLY A NÉMETALFÖLDI BÜNTETOTÖRVÉNYKÖNYV 141 vagy megtévesztés által a cselekmény létrejöttét szándékosan eszközük". Ebből következik, hogy a németalföldi btk. szerint a tettes elnevezés a cselekménynek physikai elkövetőin kivül annak értelmi szerzőit vagyis a felbujtókat is magában foglalja. Ehhez képest, midőn az 53. czikk szerint első sorban a tettesek vonandók felelősségre, ez alatt nemcsak a nyomtatványnak közvetlen szerzői, hanem azoknak felbujtói is értetnek. A mennyiben tehát valamely sajtó-bűntettnél ily egyének is szerepelnek, a szerzővel együtt mint tettesek, ezek is felelősségre vonandók. Igaz, hogy ez némi eltérést képez a kizárólagos felelősség rendszerétől ; de másfelöl sokkal inkább megfelel az igazság követelményeinek mint aion rendszer, a melynek köpenye alatt gyakran épen a legbűnösebb egyének, a kik maguk nem mernek fellépni, hanem másokat használnak fel bűnös czéljaik eszközei gyanánt, menekülnek. Bármily nézetben legyünk is egyébiránt ezen intézkedésnek helyessége felöl, annyi kétségtelen, hogy a németalföldi btk. sokat nyert teljességben annak felvétele által — s hogy ezzel szemben a magyar btk. hézagosnak mutatkozik a miatt, hogy abban ilynemű átalános rendelkezés nem foglaltatik. Alakilag feltétlenül hiányosnak kell tartanunk azt, hogy a magyar btk. nem nyújt fölvilágosítást az iránt, hogy a különös részben előforduló sajtóbüntettek és vétségek létrehozói minő rendszer szerint vonandók felelősségre, s hogy az életbeléptetési törvény közvetítésére van szükségünk, miszerint megtudhassuk, hogy e tekintetben még ma is az 1848. évi sajtótörvénynek 13. és 3:L §-ai birnak érvénynyel. Az ezen §-okban foglalt rendelkezések minden nehézség nélkül lettek volna a részességről szóló fejezet §-ai közé beiktathatok, s ez annyival inkább indokolt lett volna, mert ez által az illető §§-nak szabatosabb formulázására s magának az azokban körülirt felelősségi rendszernek helyesebb szabályozására is kedvező alkalom nyilt volna. Hasonló megjegyzésre vezet a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények elévülésének kérdése is. A németalföldi btk e részben is felállítja az azokra vonatkozó általános, de a többi bűntettek elévülésétől eltérő szabályokat, — a 70. és 76. czikkekben kimondván, hogy sajtó-bűntetteknél a bűnvádi eljárás egy év, a büntetés Öt év alatt évül el. Váljon indokolt-e az, hogy a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények s az azokra kiszabott büntetések elévülése tekintetében más határidők állíttassanak fel, mint a többi bűntettekre vagy vétségekre s ezek büntetésére nézve : ennek megfejtése túlhaladná a jelen értekezés czélját és keretét. Itt csak annak kiemelésére szorítkozunk, hogy ily külön határidők csaknem minden sajtótörvényben, illetve az azokat helyettesítő btkönyvekben foglaltatnak s hogy a magyar btkben foglalt sajtóbüntettek és vétségekre nézve a bűnvádi eljárás szintén más határidők alatt évül el, mint a melyek a többi büntettek és vétségek tekintetében érvényesek E részben azonban ismét nem találjuk fel a szabályt magában a btkben, hanem az életbeléptetési törvény segélyével jutunk annak tudomására, hogy az 1848. évi sajtótörvény 28. §-a torábbra is érvényben hagyatott. Ezen § szerint pedig a hivatalból üldözendő sajtóvétségek 6 hónap alatt, ellenben azok, a melyek miatt csak magán kereset indítható, 2 év alatt évülnek