Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)
1882/17 / 4. szám - A jövedéki büntető eljárásról, tekintettel a monarchia mindkét felére
268 DR. SZÉKELY JÓZSEF A magyarországi törvénytár (corpus juris) tartalma hosszú sorozatát foglalja magában az arra vonatkozó adatoknak.*) Ezen adatok arról tanúskodnak, hogy a különnemű adózási kötelezettse'gek teljesitése'nek elhanyagolása s kijátszása a múltban e'pen ugy az emberi gyengeségek közé tartozott mint a mai korban. S ha összehasonlítást teszünk a jelen és a mult adatai között, azon kedvezőtlen eredményre kell jutnunk, hogy az állami bevételek forrásainak szaporodtával a bevételeket tárgyazó törvények és rendeletek kijátszására irányuló hajlam és törekvés s annak káros kinövései is nagy mérvben mutatkoznak. Az államhatalomnak és törvényhozásnak gyakran s a körülményekhez képest rövid időközökben kellett foglalkozni azon bajok elhárításával s orvoslásával, melyek az állami jövedelmek megcsonkitói által okoztattak, s valamint a visszaélések, ugy az azok megszüntetésére és megtorlására vonatkozó intézkedések hiven tükröztetik vissza a külön időszakok embereinek s az akkor czélszerüeknek vélt intézkedések természetét. Az idő folyamán az ország különböző szükségletei és kiadásai fedezésére a kincstári uradalmak jövedelmein kivül az adók és jövedékek bizonyos nemeit kellett meghonosítani, mire nézve az időleges viszonyokhoz képest ugy az ország egészére mint egyes vidékek és városok részére törvények, rendeletek és kiváltságok (privilégiumok) *) A corpus juris ide tartozó némely intézkedései: Sigismundi Imp. et Reg. Decretum Secundum, Anno Domini líO."> editum, articulus 15: Aurum, et alia metalla, exportari prohibita. Et de inspectione ac exploratione rerum mercatorum, per Tricesimatores Regios. Insuper, quemadmodum et ab antiquo, juxta statuta Regia, aurum et argentum, cuprum et alia metalla, de Regno nostro deduci prohibita existunt; ita inter alias constitutiones, Civitatibus, Oppidis et Liberis Villis, ad praesens editas, sancimus, et statuimus; ut in qualibet Givitatum, Oppidorum et Liberarum Villarum, duo jurati Cives ad id idonei, per Judicem, et Cives eligantur, qui quibuslibet ligationibus, et obstrictionibus Ballarum, Vasorum, ac aliorum ponderum ligandorum interessé, et easdem conspicere debeanf. Sine quibus Civibus ad id deputatis, nulli mercatores, institores, et alii quicunque Commutatores, ipsorum Ballas et alia pondéra ligare, aut concludere praesumant. §. 1. Q.uas quidem Ballas, et pondéra iidem duo Cives, eorum sigillorum oppositione consignare debeant; et munire. §. 2. Et, si contra factum fuerit extunc ipsae Ballae, vei mercimonia non inspecta, vei sigillata, ut praemittitur ; totaliter amittantur, et Fisco nostro Regali penitus applicentur. §. 3. Quibus quidem Ballis, ac alliis quibusvis ponderibus, sic ligatis, et consignatis, ad locaque Tricesimarum nostrarum deductis et